Mostantól még jobban fogod szeretni Tom Hankst

Kiderült végre a rejtély, hogy a szimpatikus sztár miért öt gyerekének köszönte meg a Golden Globe-on kapott életműdíját – amikor csak négy gyereke van.

Tom Hanksnek első feleségétől, a 2002-ben elhunyt Samantha Lewestól két gyermeke született: Elizabeth és a szintén színész Colin (A tökéletlen trükk, A házinyuszi, Dexter, Fargo sorozat, Családom, darabokban). A sztár 1987-ben elvált az asszonytól, és 1988-ban elvette jelenlegi feleségét, Rita Wilsont, akivel szintén két gyerekük lett: Chet és Truman.

Amikor azonban vasárnap éjjel Hanks átvette a Golden Globe-gálán a neki ítélt, Cecil B. DeMille-ről elnevezett életműdíjat, a következő szavakkal kezdte köszönőbeszédét.

„Köszönöm öt gyerekemnek, akik merészebbek, erősebbek és okosabbak, mint az öregük,

és egy igazi szerető csapatot alkotnak a számomra, akik még azt is elviselik, hogy egyszerre akár hónapokra magukra hagyom őket.”

Tom Hanks az életműdíjjal. Forrás: Kevin Winter / Getty Images

 

A beszéd elején a színész el is sírta magát meghatottságában – de nem csak ezzel okozott egy kis zavart. Hiszen a sajtó rögtön elkezdett találgatni, hogy a híresen családszerető Hanks vajon most szólta-e el magát egy eddig titkolt szerelemgyerekéről. Nos, a válasz ennél sokkal egyszerűbb és szívmelengetőbb.

Egy forrás ugyanis elárulta a People magazinnak, hogy a sztár saját gyerekeként tekint menyére, azaz Colin feleségére, Samantha Bryantre is. Colin Hanks és Bryant 2010-ben házasodtak össze, és már nekik maguknak is van két gyermekük. Tom Hanks pedig úgy érezte, Samet is ugyanúgy köszönet illeti a támogatásáért. Szóval ha eddig nem hatódtunk meg azon, ahogy a családjának köszönetet mondó Hanks elsírja magát beszéd közben, most itt az idő!


(via Uproxx)