Fussunk neki egy kicsit messziről! 1979-ben Kínában bevezették az ún. egygyermekes rendelkezést, vagyis minden családban csakis egy gyereket nevelhettek fel, hogy megakadályozzák a túlnépesedést. Egyes számítások szerint ezzel potenciálisan úgy 400 millióval csökkentették a lakosságszámot, de akadtak nem várt „mellékhatások” is, merthogy nagyon sok családban mindenképpen fiút akartak, és ezerszámra adták állami gondozásba az újszülött kislányokat vagy egyszerűen magukra hagyták őket az út szélén. Van, aki kétmilliós számot említ, ami lehet, hogy túlzás, lehet, hogy nem, de a példa talán rávilágít arra, hogy egy-egy adott történelmi korszakban milyen megbecsülése volt a nőknek a hatalmas birodalomban. És most foglalkozzunk Mulannal, aki férfinak öltözött, hogy beteg apja helyett szolgálja a császárt, és akit kivégeztek volna, ha lelepleződik.

Merthogy az északi barbárok fenyegetik az országot a bosszúszomjas Bori Khan (Jason Scott Lee) vezetésével, akit ráadásul egy boszorkány (Li Gong) is segít, a Nagy Falra, gondolom, még csak szándéknyilatkozatot írtak alá, így minden családnak egy harcost kell delegálnia a seregbe. Csakhogy Mulan (Yifei Liu) családjában nincs más férfi, mint betegeskedő apja, az egykori nagy harcos, és a lány, aki amúgy is fiús nevelést kapott, és amúgy sincs kibékülve a rá váró nemi szerepre, hajnalban megszökik, és fiúként áll be a seregbe. A z újoncokat a szigorú Tung parancsnok (Donnie Yen) képezi ki, majd vár rájuk az összecsapás a vérnősző barbárokkal, és hősnőnkre vár a feladat, hogy megállja a helyét a férfiak világában – és hogy nőként kivívja a helyét ugyanebben a világban.

Annak idején némi megrökönyödést váltott ki a tény, hogy ehhez az ízig-vérig kínai történethez, ahol minden színész kínai – igaz, sokan nem az anyaországban élnek közülük – egy új-zélandi rendezőt szerződtettek le, de Niki Caro (Menedék, Kőkemény Minnesota, Bálnalovas) nem okozott csalódást. Mármint Kínában, mert tökéletes kínai filmet csinált, és ami azt illeti, az összes új élőszereplős Disney remake közül a legkevésbé Disney-s. Az új Mulanból elhagyták az 1998-es rajzfilm Mulan sallangjait, cuki mellékszereplőit, ami jó hír, viszont kaptunk sok mindent, ami nekünk talán kissé idegen lesz. Ott van alapból a birodalmi fókusz, minden kínai történelmi film sajátja, a nagy célként, az ember felett álló egységként, és ott vannak a nagy értékek, a bátorság, őszinteség, igazság, amiket szinte szó szerint értenek, és más a család szerepe is, nyilván, meg az olyan szimbólumok, mint mondjuk a sas és a főnixmadár. Szóval az új Mulannak van egy kis egzotikus színe, nem is olyan kicsi, ami szerintem jó.

Ami nem jó, az a lassúság. Már arra is rengeteget kell várni, hogy hősnőnk egyáltalán bevonuljon a seregbe, majd kapunk egy hosszabb kiképzős, összekovácsolódós részt, ahol Mulan megismerkedik a rendes sráccal (Yoson An), amiben persze benne van a kung-fu filmek dinamikája, ahol a főhős megérik a szerepére és elvégzi az elvégezhetetlen feladatot. És csak aztán jöhetnek a barbárok, a csata, meg minden. Amiből én sokkal, de sokkal többet is megnéztem volna, és van is egy kis paradoxon az egészben, hiszen ez egy gyerekfilm lenne, mégis a háborúról szól, ennél fogva akármilyen vadak is a csatajelenetek, konkrétan vér nem folyik bennük. Vagyis vannak furcsaságai ennek a Mulannak – a főhősnő Yifei Liu játéka sem a klasszikus hollywoodi alakítás, annál ezerszer visszafogottabb -, de összességében nagyon látványos, meglehetősen szórakoztató darabot kapunk, ami kicsit darabos, de örök erkölcsi tanulságokkal is szolgál. Sok meglepetéssel viszont nem – az egyik viszont maga az élő legenda  Jet Li a Császár szerepében, aki így nyilván akciózhat is egy kicsit.

És a film a nők felé is biccent egyet – furcsa is lenne egy női főhőssel, egy női antihőssel és egy rendezőnővel, ha nem tenné -, és viszonylag sokszor elmondják, hogy egyenlők a férfiakkal, vagy akár jobbak is lehetnek náluk. Ami pedig az egygyermekes rendelkezést illeti, azt 2015-ben eltörölték, illetve kettőre növelték a vállalható gyermekek számát.

értékelés: 7/10