A Francia Kiadás

Az egy kansasi lap franciaországi magazinjának szerkesztőségéről szóló A Francia Kiadás hosszú idő (egészen pontosan a 2007-es Utazás Dardzsilingbe) óta az első Wes Anderson-film, amit nem jelöltek egyetlen Oscarra sem – ami sokak szerint elég meglepő, mivel a mű (a pazar látványt és fényképezést, illetve a szokás szerint bolondos részleteket illetően)

abszolút az ereje teljében, pályája csúcsán lévő alkotó munkája.

A PORT.hu kritikusa ugyan szívből gyűlölte az egyre inkább önismétlővé váló rendező legújabb agymenését, de ne is hallgassatok rá, hiszen a neves szaklap, a Variety kritikusa, Peter Debruge szerint ez volt 2021 második legjobb filmje. Ami a mi szerzőnk szemében alkotói lustaság és fantáziátlanság, az Debruge-nél végtelenül leleményes és játékos impresszió Párizsról. A kritikusunk szerint teljesen céltalanul egymásra dobált sztorikkal kapcsolatban pedig a varietys szakember úgy véli, hogy mindez csodálatos, hiszen több filmet kapunk egy áráért.

A Francia Kiadást ezen a műsorhéten többször is játssza a budapesti Művész mozi.

A vadnyugat törvényei szerint

A kutya karmai közt című Jane Campion-mozi tizenkét jelölése miatt ugyan ünnepelhetett a Netflix – de nem minden nagy dobásnak szánt produkciójukkal sikerült végül tényleg nagyot gurítani. Jeymes Samuel revizionista westernje már a shortlistek (a nominációkra felterjesztett szűkített listák) kihirdetésekor is csak a legjobb eredeti betétdal kategóriában szerepelt, és végül pechére még oda sem sikerült bekerülnie. A Francia Kiadástól eltérően A vadnyugat törvényei szerintet viszont imádta a PORT.hu kritikusa.

„A sztori (...) egyszerre veszi át és állítja a feje tetejére a vadnyugati filmek toposzait. Kapunk vonatrablást, bankrablást, kísértő múltat, átvert szélhámost, pisztolypárbajt a sivatagi porfészek főterén, sőt, az alkotók még a szívre célzott golyót megfogó szerencsetalizmán kliséjét sem átallanak elsütni – mégis iszonyúan jól működik így együtt mindez. (…)

Ez a film kiüt, mint egy lórúgás,

mert olyan, mintha egymás mellé tennéd a Django elszabadul és az Aljas nyolcas legütősebb jeleneteit, és megszoroznád tízzel. Mindenkinek kötelező látni!” – írta róla a premier idején.

A vadnyugat törvényei szerint elérhető a Netflixen.

Titán

A Nyers című kiváló felnövekvéstörténet révén hazánkban is ismert francia Julia Ducournau Cannes-ban ugyan filmtörténelmet írt, hiszen ő volt a második rendezőnő, akinek sikerült elnyernie az Arany Pálmát – a Bong Joon-ho-féle Élősködők bravúrját azonban nem sikerült megismételnie, így a fesztiválgyőzelem után nem lett belőle Oscar-szenzáció. Sőt: annak ellenére, hogy a Titán volt Franciaország hivatalos nevezése a nemzetközi film kategóriájában, a mű még az Oscar-shortlistre sem tudott felkerülni.

Mindebben azonban nincs semmi meglepő, hiszen keveset mondunk azzal, ha azt írjuk:

a Titán meglehetősen szokatlan alkotás.

„Az egyfajta életművész, fotós, modell és költő Agathe Rousselle-t az Instagram-oldalán fedezték fel a főszerepre, nem képzett színésznő, ami tulajdonképpen előny is egy olyan filmnél, ami nem különösen törődik a szabályokkal és a hagyományos történetmeséléssel. Rousselle tulajdonképpen maga a film, tényleg megvan benne az a fajta nemi kétértelműség, vadság és esetlenség, ami nemcsak a karaktert, de magát a történetet is jellemzi. (…) Az egész tényleg hihetetlenül hatásos, jó és rossz értelemben is, de

nem úgy hat, mint egy film, hanem sokkal inkább úgy, mint egy modern képzőművészeti mű.

És ilyen szempontból lehet, hogy sosem volt célja, hogy betartsa azokat a szabályokat, amelyek egy átlagos film történetmesélésére vonatkoznak” – írta a Titánról szerzőnk.

A látszat ára

A Variety szerint az idei Oscar-nominációk egyik legnagyobb csalódása volt, hogy Ruth Neggát nem jelölték a legjobb női mellékszereplő kategóriában. A Nella Larsen Passing című 1929-es regényének adaptációjaként készült alkotás az 1920-as évek New Yorkjában játszódik, ahol egy Irene nevű nő (Tessa Thompson) újra találkozik gyerekkori barátnőjével, Clare-rel (őt játssza Negga) – legnagyobb megdöbbenésére azonban az egykori barát világos bőrszínű fekete nőként fehérnek adja ki magát, és feleségül ment egy tehetős chicagói férfihoz, aki nem mellesleg meggyőződéses rasszista.

A látszat ára az eddig színésznőként ismert Rebecca Hall rendezői bemutatkozása, és a Variety kritikusa szerint annak ellenére, hogy a súlyos téma elvileg túl nagy falat kéne, hogy legyen elsőre egy kezdő direktornak,

az alkotó biztos kézzel, megtévesztően finoman, csendesen és hibátlanul vezeti elő a cselekményt.

S ha Ruth Neggát Oscarra nem is jelölték, egy-egy Golden Globe- és Independent Spirit Awards-jelöléssel vigasztalódhat, magát a filmet pedig négy BAFTA-ra terjesztették fel.

A látszat ára elérhető a Netflixen.

Az istenek hegycsúcsa

Az istenek hegycsúcsa című animációs film – amit az animációs filmeket díjazó Annie Awardson a legjobb független nagyjátékfilm díjára jelöltek, de az Oscar-versenybe nem fért be – egy The Summit of the Gods című japán mangasorozat kifejezetten üdítő és felvillanyozó adaptációja. Az alkotás egy fiatal japán riporterről szól, aki megszállottan keresi az igazságot az első, 1924-es Mount Everest-expedícióval kapcsolatban, és ennek során neki magának is meg kell másznia a hegycsúcsot, hogy megtaláljon egy nagyra becsült eltűnt hegymászót.

„Annak a több mint négyezer embernek a számára, aki megmászta a Mount Everestet, valószínűleg semmilyen film nem fogja visszaadni ennek a hihetetlen élménynek a valóságát – nekünk, többieknek viszont ott van Az istenek hegycsúcsa és a hasonló alkotások. (…) Anélkül, hogy bagatellizálná az életre-halálra menő küzdelmet,

a film szokatlan erővel ragadja meg a szépségnek és a brutalitásnak azt a keverékét,

ami a hegyek között rejlik” – írta az animációs filmről a Variety kritikusa.

Az istenek hegycsúcsa elérhető a Netflixen.

In the Heights – New York peremén

Tavaly nyáron az In the Heights című musical hatalmasat hasalt az amerikai mozipénztárakban (olyannyira, hogy nálunk az előzetes tervektől eltérően végül be sem mutatták) – csakúgy, mint decemberben Steven Spielberg West Side Storyja, utóbbit mégis hét Oscar-jelöléssel kényeztette az Akadémia, míg Lin-Manuel Miranda színpadi musicaljének adaptációját totálisan elhanyagolta (a Hamilton alkotójaként berobbant Miranda így a PORT.hu hasábjain is megdicsért, általa rendezett netflixes tick, tick... Boom! két nominációjával vigasztalódhat).

„Miranda dalai egy csomó felvillanyozó hiphop és salsa, igazi broadwayes líraisággal, Jon M. Chu rendező (Szemfényvesztők 2., Kőgazdag ázsiaiak – a szerk.) pedig mindezt bravúros játékossággal vitte vászonra – legyen szó úszómedencében előadott össztáncról vagy két szerelmes mesés táncáról egy épület falán.

Az In the Heights szó szerint minden szögből bemutatja nekünk ezt a környéket

(a film a 181. utcai metróállomás környékén játszódik – a szerk.), az itt élő emberek életét kábult, esetenként szívszorító táncban ragadva meg, amit őseik földje és a maguk képére formált Amerika között lejtenek” – dicséri a musicalt a Variety kritikusa.

Az In the Heights – New York peremén megjelent DVD-n és Blu-Rayen.

Két szerető meggyilkolása

A Variety már említett szerzője, Peter Debruge Robert Machoian metsző párkapcsolati drámáját 2021 tizedik legjobb filmjének ítélte. Elsősorban a férfi főszerepet alakító Clayne Crawford lebilincselő játékát emelte ki, aki egy feleségével négy gyermeket nevelő negyvenes férfit játszik. Amikor David és a nő megállapodnak, hogy elválnak, a férj kívülállóvá válik a családban.

A cím ellenére Machoian alkotásában senki sem hal meg,

bár a nyitójelenetben egy férfi sejlik fel egy azonosítatlan pár ágyánál, pisztollyal a kezében. A hidegen közömbös rendezői nézőpont ellenére pedig közel kerülhetünk a hősökhöz, hiszen szokatlanul nyíltan viselkednek, amikor kommunikációra kerül sor. A Két szerető meggyilkolása hatalmas súlyú kérdéseket feszeget kicsiben, miközben sikerrel birkózik meg annak hiteles ábrázolásával, amikor elkerülhetetlen a szakítás.

A filmet a Cinemaxon lehet időnként elcsípni: legközelebb például hétfőn adják le.

(via Variety)