Noomi Rapace eltörte az orrát az Élesítve forgatásán

Noomi Rapace számos akciófilmben szerepelt már, és a legtöbb jelenetben kaszkadőrt sem vett igénybe. Így történt ennél a filmnél is, azonban elég balul sikerült a jelenet, és a színésznő eltörte az orrát, és el is ájult.

A filmben Rapace egy CIA-ügynököt alakít, aki egy irodában kénytelen dolgozni, miután egy pár évvel korábban nem sikerült neki ártalmatlanítani egy terroristát Párizsban. Most azonban visszahívják a tűzvonalba, hogy segítsen megakadályozni egy lehetséges biológiai támadást. Azonban kiderül, hogy a CIA-nál sem mindenki az, aminek látszik.

Rapace azt mondta az orrtörésről, hogy épp egy akciójelenetet vettek fel, és egy „eltévedt könyöknek” köszönheti a balesetet. Azt is hozzátette, hogy még az eszméletét is elvesztette pár másodpercre.


„Hallottam a törést az arcomban, elég ijesztő volt" – nyilatkozta a színésznő a Loopernek. „Annyi sérülésem van már, a testem egy térkép. Vágások, sebek térképe a filmjeimből." A sok sérülés ellenére változatlanul azt mondja a színésznő, hogy szeret önmaga kaszkadőre lenni.

Az Élesítve című filmben csupa nagy név játszik: Orlando Bloom, Michael Douglas, Toni Collette, és John Malkovich, rendezője Michael Apted, Magyarországon júniusban mutatták be a mozikban.