Operation Sámán helyett Kabul művelet címen forog az új magyar katonai akciófilm

A 2021-es Sámán Pajzs nevű katonai műveletet dolgozza fel Dyga Zsombor filmje.

Ahogy arról már korábban a Port is beszámolt, a Honvédelmi Minisztérium szakmai támogatásával különleges katonai hadműveletről készül akciófilm. A projekt címe akkor még Operation Sámán volt, de azóta megváltoztatták Kabul műveletre.

A Dyga Zsombor rendezésében készülő filmet augusztus elején kezdték el forgatni. A 47 napos forgatás fő helyszínei között szerepel a kecskeméti katonai repülőtér, a honvédségi területen lévő újdörögdi romváros, a fóti homokbánya, a zsámbéki kőbánya, a Központi BM Kórház és a Budapesti Műszaki Egyetem.

A fikciós elemekkel átszőtt Kabul művelet a hősiesen helytálló magyar katonák személyes visszaemlékezései alapján dolgozza fel a 2021-es Sámán Pajzs nevű katonai műveletet, amikor a Magyar Honvédség kihozott 540 embert, köztük 180 gyereket Afganisztánból, a NATO-erők kivonulása közepette.

Forrás: NFI (Glódi Balázs / Szupermodern Stúdió)

 

A Kabuli művelet történetének középpontjában egy magyar orvosnő áll. Az akciófilm cselekményében a magyar katonák önfeláldozó küzdelme összefonódik a háborús városból kijutni próbáló civilek elkeseredett menekülésével.

Dyga Zsombor rendező kiemelte:

“A filmünk egy izgalmas és heroikus katonai hadművelet megrázó és felemelő története. Egy nagyszabású akciófilm látványos díszletek között, számos technikai kihívással, emberileg és színészileg is masszív pillanatokkal.”

Lajos Tamás producer hangsúlyozta:

“A Kabuli művelet az afganisztáni katonai akció révén testközelből mutatja meg a Magyar Honvédség elhivatottságát és hősiességét. Katonáink bátorsága és kitartása - az extrém körülmények között - példaértékű. Ez a film tisztelgés a hazánkat szolgáló hősök előtt.”

A Kabul művelet előreláthatóan 2025 őszén kerül a magyar mozikba. Producere Lajos Tamás, forgatókönyvírója Horváth Áron, rendezője Dyga Zsombor (Aranyélet, Köntörfalak), operatőre Dobos Tamás, vágója Barsi Béla és Hack Júlia, látványtervezője Hujber Balázs, jelmeztervezője Donkó László.

Nem ez az egyetlen készülő katonai témájú magyar alkotás: ősszel tűzi műsorra a TV2 a 6 részes S.E.R.E.G című sorozatot, amely a Magyar Honvédséggel együttműködésben, 865 milliós állami támogatásból készül. 

Hollywoodi látványvilágot ígér a TV2 sorozatának előzetese

A S.E.R.E.G-ben terroristacsapattal kerülnek szembe a magyar katonák.

A S.E.R.E.G. előzetese