A társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azt ígérte, hogy a szakma által ajánlott emberek kerülnek majd kulcspozíciókba.
A magyar filmfinanszírozás rendszerét megújítani kívánó szakmai fórum társalapítója történelmi jelentőségű kézfogásnak nevezte a politika és a film világa között a Nagy Ervinnel való együttműködésük első lépését. Bagota arról is beszélt a PORT-nak adott interjújában: most fontos, hogy foglalkozzunk a filmszakma mentálhigénéjével is, de fel kell deríteni azokat a visszaéléseket, amik eddig is nyílt titkok voltak a szakmában. Mi a véleménye a hollywoodi szervízipar helyzetéről a rendezőnek, aki már Ridley Scott-tal is forgatott? Fellendülhet a vidéki filmgyártás? Mi lehet a független film szerepe az új rendszerben? Cikkünkben ezekre a kérdésekre is válaszokat keresünk.
A színészből lett politikus pontos pozícióját a most felálló kormányban egyelőre még nem határoztak meg, az NFI vezetőjét többlépcsős pályázattal választják ki.
Nem vállalna hivatalos szerepet az NFI – vagy az utódja – munkájában Herendi Gábor, a Valami Amerika, a Futni mentem és a Szenvedélyes nők rendezője, de reméli, hogy előveheti fiókjából azon filmterveit, amelyeket az utóbbi években dobott vissza az állami szerv. Hol bulizott a választás éjszakáján? Mik voltak az élményei szavazatszámlálóként 2022-ben? Mikor jött számára el a mélypont az elmúlt évek során? A rendező interjúnkban ezeket is elárulta.
A Radnóti Színház társulati tagjával lefóliázandó darabokról, színészi önfeladásról és jövőbeli reményekről is beszélgettünk.
Az NFI megbízásából készülő, heti magazinműsor sztárinterjúkkal, kulisszatitkokkal és exkluzív hírekkel várja a magyar film rajongóit.
A február 11-én kezdődő Berlinale szervezői nyilvánosságra hozták, hogy a Forum Special programban műsorra tűzik az Istenmezején 1972-73-ban és a Mándy Iván főszereplésével készült Találkozás című Elek Judit-filmek restaurált változatait.
A Nemzeti Filmintézet Televíziós Döntőbizottsága 120 millió forint támogatást szavazott meg a CURTIS - A legismertebb senki című dokumentumfilm gyártására.
További három animáció, hat dokumentumfilm, többek között Tóth Ilona ’56-os kirakatperéről, az első magyar Afrika-kutató kalandos életéről és a hazai blues zene történetéről is készül az NFI támogatásával.
A Még egy kívánság gyártására 1,19 milliárd forint támogatást szavazott meg a Nemzeti Filmintézet Filmszakmai Döntőbizottsága.