A társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azt ígérte, hogy a szakma által ajánlott emberek kerülnek majd kulcspozíciókba.
A filmiparnak nyitottnak kell lennie, és csak a kulturális aspektusokat számba vennie, mondta el Tarr Zoltán a Screen Daily című filmes szaklapnak adott rövid interjújában. A társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter hozzátette:
A legjobb forgatókönyvet, a legjobb rendezőt, a legjobb sztorit kell támogatni.
Ezért azt ígérte, hogy újra fogják szervezni a filmügyi döntéshozó szerveket, hogy azok ne politikai, hanem kulturális alapon működjenek. Azt ígérte, hogy visszaadják a filmiparnak az önigazgatás jogát, a forrásokat pedig tehetség, és nem politikai hűség alapján osztják el. Még arról is beszélt:
A döntéshozó szerveket megválasztott tisztségviselők vezetik majd, akiket a szakma jelölhet.
Emellett Tarr azt mondta: meg tervezik tartani a közvetett, adóvisszatérítéses támogatási rendszert, amely elősegíti a külföldi befektetéseket is. Elmondása szerint arra akarják bátorítani az alkotókat, hogy térjenek vissza Magyarországra. „Újra be akarjuk gyújtani a rendszert, és korrekt, felelős partnerek szeretnénk lenni a nemzetközi filmkészítők számára", tette hozzá.
A filmipar lehetséges átalakulásáról nemrég Bagota Bélával, a Filmreform nevű széleskörű szakmai kerekasztal képviselőjével is beszélgettünk. Ő azt mondta a Tarr által is emlegetett közvetett támogatási rendszer jelenlegi helyzetéről:
A közvetett adótámogatási rendszer rendezésére a magyar és a nemzetközi filmgyártásnak is szüksége van. A tavaly június 6-i kormányrendelet óta a politika bármilyen szakmai egyeztetés nélkül nyúlt bele a támogatási rendszerbe és a filmtörvény erre vonatkozó passzusaiba. Az adóvisszatérítés rendszerére is a szakma megkérdezése nélkül raktak sapkát, ami sokaknak rosszul esett pénzügyileg.
Bagota Béla, a Filmreform társalapítója: Az elnyomás után eljött az ébredés, ezt fel kell dolgozni
A magyar filmfinanszírozás rendszerét megújítani kívánó szakmai fórum társalapítója történelmi jelentőségű kézfogásnak nevezte a politika és a film világa között a Nagy Ervinnel való együttműködésük első lépését. Bagota arról is beszélt a PORT-nak adott interjújában: most fontos, hogy foglalkozzunk a filmszakma mentálhigénéjével is, de fel kell deríteni azokat a visszaéléseket, amik eddig is nyílt titkok voltak a szakmában. Mi a véleménye a hollywoodi szervízipar helyzetéről a rendezőnek, aki már Ridley Scott-tal is forgatott? Fellendülhet a vidéki filmgyártás? Mi lehet a független film szerepe az új rendszerben? Cikkünkben ezekre a kérdésekre is válaszokat keresünk.
TovábbBagota hozzátette: „Előtte, 2024 októberében még azt állította a kormány, hogy nem nyúlnak a közvetett támogatási rendszerhez. Ez a húzás óriási bizonytalanságot és bizalmatlanságot szült a külföldi befektetők, a nagy stúdiók és finanszírozók részéről, ami pedig elindított egy ördögi spirált: ez még a sapkás rendszer nélkül is megéreztette volna a hatását gazdaságilag. Bizonytalanná vált olyan produkciók helyzete is, amik az addigi, kiszámíthatóbb rendszert alapul véve már belevetették magukat a munkába, mert számítottak az adóvisszatérítésre. De ugyanúgy keresztbe tett a magyar filmeknek is, még a függetleneknek is, hiszen adóvisszatérítésre ők is pályázhattak: sőt, többnek még létszükséglet is az a harminc százalék".
Így állíthatod be a Google-ben, hogy ne maradj le a PORT friss híreiről!
A Preferred Source nevű új funkció segít, hogy gyakrabban megjelenjenek híreink, interjúink, kritikáink a keresési találatok között.
Tovább(via Screen Daily)




