Természetesen az Avatar rendezője is sok filmet néz a karanténban, miután le kellett állnia a folytatások forgatásával. Az egyik nagy kedvence pedig egy videojáték adaptációja.
„Az egyik bűnös élvezetet jelentő film a számomra, ami szerintem nagyon szépen van megcsinálva, az A kaptár.
Azt figyelni, ahogy Michelle Rodriguez úgy mozog, mint valami vadállat, tiszta örömöt jelent” – mondta az alkotó egy interjúban.
Mivel Cameron az Avatarban is szerepeltette Rodriguezt, nem kizárt, hogy A kaptárban tetszett meg neki a színésznő. De a direktor nemcsak a saját kedvenceit nézi újra a karanténban, hanem megpróbálja egy kicsit tágítani a gyermekei horizontját is.
„Az egyik éjjel egy westernért nyúztak, mire én felvetettem, hogy mi lenne, ha A félszeműt néznénk John Wayne-nel” – mesélte Cameron. Ezután kiderült, hogy a gyerekei még csak nem is hallottak soha Wayne-ről, ezért azonnal megnézette velük az említett filmjét.
„Egyszerűen imádták. A tinédzserlányaim odáig vannak a lovakért, és most legalább azt is tudják, ki volt John Wayne” – tette hozzá a rendező, akinek közelgő filmjeiről, az Avatar folytatásokról még akkor is rengeteget hallani, ha épp áll a forgatásuk. Mi legutóbb itt és itt írtunk róluk.
(via Uproxx)