Szomorú véget ért a hányatott sorsú film szappanoperája

Terry Gilliam és alkotásának kálváriája több mint húsz év után zárul le – nem épp a legmegnyugtatóbb módon.

Ahogy arról korábban többször írtunk, a Monty Python egyetlen amerikai tagja 1998-ban kezdte meg a Cervantes-regényen alapuló The Man Who Killed Don Quixote előkészületi munkálatait, majd 2000-ben kezdődött a(z első) forgatás. Ezt követően azonban a projektet szinte minden sújtotta, amit csak el lehet képzelni: természeti katasztrófa, betegség, casting és egyeztetési problémák, anyagi csőd (a produkció első hányattatásairól készült is 2002-ben egy dokumentumfilm, La Mancha elveszett lovagja címmel).

A közönség végül első alkalommal tavaly májusban a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon találkozhatott az elátkozott alkotással, majd a nyáron Európa-szerte több országban is bemutatták, de már akkor lehetett tudni, hogy az alkotóknak problémájuk lesz az amerikai forgalmazással, mert jogvita alakult ki a rendező és a producer, Paulo Branco között. Ekkor az addigi amerikai forgalmazó, az Amazon ki is szállt a film forgalmazásából, így félő volt, hogy ezzel a produkció számára elvész a legnagyobb piac.

Most azonban kiderült, mégis láthatja az amerikai közönség is Gilliam Don Quixotéját a moziban – ám csupán egyetlen alkalommal. A The Man Who Killed Don Quixote április 10-én kerül be több mint 700 amerikai és néhány kanadai mozi műsorába, de a nézőknek egyedül aznap este lesz alkalmuk megnézni.

La Mancha elveszett lovagja. Forrás: port.hu

 

„Több mint két és fél évtizedig tartott elkészíteni, a mozinézőknek pedig ez az egyetlen alkalmuk lesz megnézni a filmet a nagyvásznon. Odáig vagyunk az örömtől, hogy lehetőséget adunk a közönségnek, hogy

ezt a rég várt alkotást méltó módon tekinthessék meg, mozivásznon, más filmrajongók társaságában”

– nyilatkozta Ray Nutt, az eseményt szervező Fathom Events vezérigazgatója. Kérdés, hogy a szóban forgó filmrajongók mennyire fogják összetörni magukat, hogy ilyen korlátozott körülmények között is megnézzék a művet, miután az meglehetősen vegyes kritikákat kapott a tavalyi fesztiválbemutatók után.


(via Slashfilm)