Találjátok ki, melyik hollywoodi film kap máris folytatást!

Még a mozikból sem kopott ki, de máris bejelentették, hogy újra összeáll a Dzsungeltúra csapata. Biztos nagyon nehéz volt összeszedni őket, úgy szétszéledtek nulla perc alatt!

De ne legyünk naivak: a döntés mögött minden bizonnyal az áll, hogy az első rész a napokban

átlépte a 100 millió dolláros jegybevételi álomhatárt

– szóval a Disney stúdió már hivatalosan is bejelentette, hogy elkezdték fejleszteni a folytatást.

A Dzsungeltúra Dwayne Johnson és Emily Blunt főszereplésével készült, akik természetesen mindketten visszatérnek a második részben, ahogy a rendező, Jaume Collet-Serra és a legtöbb producer is; és az első film társ-forgatókönyvírója, Michael Green jegyzi majd a scriptet. Az első részben szerepelt még Jack Whitehall, Jesse Plemons, Paul Giamatti és Edgar Ramírez is – egyelőre nem tudni, hogy őket is láthatjuk-e a folytatásban.


A Dzsungeltúrát július 29-én mutatták be a magyar, és július 30-án az amerikai mozik – utóbbi országban egyszerre debütált a filmszínházakban és a Disney+ nevű streaming szolgáltatónál: a stúdió tájékoztatása szerint a kalandfilm nyitó hétvégéjén 35 millió dollárt hozott a jegypénztáraknál, és közel ennyit, 30 milliót fizettek ki érte a nézők a Disney+-on. A film világszerte elért összbevétele jelenleg 187 millió dollár.

Addig is, amíg a várva várt második Dzsungeltúra elkészül,

Dwayne Johnsont a Netflixen november 12-én debütáló Különösen veszélyes bűnözők című akciókomédiában láthatjuk,

Emily Blunt pedig épp az Amazon és a BBC közös projektjét forgatja, egy The English című sorozatot, amelyben üldözőbe vesz egy, a fia halálért felelős férfit.


(via Collider)