Taroltak a magyar filmek a nemzetközi fesztiválon

Három magyar díjjal zárult a balkáni térség első számú filmfesztiválja csütörtök este Szarajevóban.

Csuja László Kilenc hónap háború című magyar-katari koprodukcióban készült alkotása egy 23 éves srác története, aki kárpátaljai magyarként kilenc hónapig harcol az orosz-ukrán háborúban. A dokumentumfilmet elismerő oklevéllel méltatta a nemzetközi zsűri.

Kiss Hajni Last Call című vizsgafilmje a Filmalap támogatásával a Színház- és Filmművészeti Egyetemen készült, és nemrég elnyerte a budapesti Friss Hús rövidfilmfesztivál fődíját – Szarajevóból a legjobb vizsgafilmnek járó trófeát vihette haza.

Szamosi Zsófia az Egy napban. Forrás: Partnersfilm

 

Az Asghar Farhadi elnökölte zsűri ezenkívül Szamosi Zsófiának (Terápia, Mindenki, A martfűi rém) ítélte a legjobb színésznő díját Szilágyi Zsófia Egy nap című filmjében nyújtott alakításáért. A filmről – amit november 8-án a magyar mozik is bemutatnak – itt írtunk korábban.

Az egy háromgyerekes anya percekre beosztott életéről és ennek hátterében házassága válságáról szóló alkotás világpremierje májusban Cannes-ban volt, a Kritikusok Hetén, ahol elnyerte a nemzetközi filmkritikusok szövetségétől (FIPRESCI) a legjobb elsőfilm díját. Szamosit is díjazták már korábban az Egy napért: a kassai Art Filmfesztiválon júniusban megkapta a legjobb színésznőt illető Kék Angyal-díjat.


(via Magyar Nemzeti Filmalap)