Téves halálhírét követően valóban elhunyt Tanya Roberts

Az egykori Bond-lány 65 éves volt.

A Port is beszámolt arról, hogy Tanya Roberts, a Halálvágta Bond-lánya, az eredeti Charlie angyalai és A vadak ura főszereplője múlt vasárnap, 65 éves korában elhunyt. Halálhírét az ügynöke jelentette be egy közleményben, a hírt pedig a teljes világsajtó átvette. Mike Pingel tájékoztatása szerint a színésznő december 24-én kutyasétáltatás közben esett össze otthona közelében, ahonnan azonnal kórházba szállították. Másnap azonban érkezett a cáfolat, méghozzá drámai körülmények közt. Lance O’Brien, Tanya Roberts élettársa hétfőn éppen egy tévéinterjút adott, amikor a kórház intenzív osztályáról azzal a hírrel hívták fel, hogy a sztár mégis életben van.

„Jelen pillanatban nem fest túl jól a helyzet. Rettenetes állapotban van. Szóval imádkozzanak érte!” – nyilatkozta később a médiának Pingel. Azóta sajnos bekövetkezett a legrosszabb, és Tanya Roberts valóban elhunyt.

Az ügynöke nyilvánosságra hozta a halál okát is. A színésznő, aki karácsony óta lélegeztetőgépen volt, húgyúti fertőzés szövődményeiben hunyt el. Pingel közölte azt is, hogy Robertsről hamarosan online megemlékezést tartanak, a családja pedig arra kérte a gyászolókat, hogy a színésznő nevében tegyenek adományokat az állatokkal szembeni kegyetlen bánásmód ellen küzdő, ASPCA nevű szervezetnek.

Kiderült közben az is, hogyan terjedhetett el Roberts halálhíre idejekorán. O’Brien hívta fel az ügynököt, miután meglátogatta a színésznőt a kórházban, azzal, hogy

Elbúcsúztam Tanyától, és még egyszer utoljára belenézhettem azokba a gyönyörű szemeibe.”

Roberts ekkor még élt, de az orvosok már levették a lélegeztetőgépről, és azt közölték, hogy nincs esélye a túlélésre.