Tovább gyűrűzik a Pókember-balhé: Stan Lee lánya nekitámadt a Disney-nek!

JC Lee védelmébe vette a Sony stúdiót: szerinte a Disney vezetősége szörnyű módon bánt az apjával.

Továbbra sem csitul a Sony Pókember-filmjei körüli balhé! Ahogy azt korábban mi is megírtuk, anyagi természetű viták miatt nem fog több Pókember-mozifilm készülni a Sony és a Marvel koprodukciójában, vagyis hiába volt benne Tom Holland a Marvel moziverzum részeként a Pókember - Hazatérésben, a Pókember: Idegenbenben (valamint az Amerika Kapitány: Polgárháborúban, a Bosszúállók: Végtelen háborúban és a Bosszúállók: Végjátékban), ezután nem fog olyan blockbuster készülni, amiben a Sonynál lévő Pókember a Disney-nél lévő Bosszúállókkal bandázik együtt. A pontos okok kissé homályosak, egyelőre annyit tudni, hogy a Disney a korábbinál nagyobb részesedést kért volna a Sonynál készülő harmadik Pókember-film bevételéből (konkrétan: 50 százalékot), illetve a Marvel-filmek agytrösztjének tekintett Kevin Fiege produceri pozíciója körül is kitört egy kisebb vita.

A Marvel-filmek sztárjai közül Jeremy Renner azonnal állást foglalt az ügyben, és a Disney-t megvédve (hiszen saját sorozata lesz majd a Disney+ csatornán) arra kérte a két nagy stúdiót, hogy próbálják meg a Bosszúállók kötelékében tartani Pókembert. Nem bánt azonban ilyen kesztyűs kézzel a Disney-vel a tavaly elhunyt Stan Lee örököse, a lánya, Joan Celia Lee, aki a TMZ-nek így nyilatkozott:

A Marvel és a Disney apám alkotásainak teljes kontrollját szeretnék megszerezni, de ezt muszáj lenne olyasvalakinek ellenőriznie és kiegyensúlyoznia, aki bár továbbra is profitálni akar, tényleg tiszteletben tartja Stan Lee-t és az örökségét. Akár a Sony lesz ez, akár valaki más, Stan karakterei és az öröksége több figyelmet érdemelne.

CJ Lee egyébként pont az apja halálakor történtek miatt eddig sem volt túl jó véleménnyel a Disney-ről:

Amikor apám meghalt, senki sem keresett meg engem, sem Marveltől, sem Disney-től, de már másnap aprópénzre váltották apám teljes életművét. Soha sem mutattak tiszteletet és tisztességes szándékot sem neki, sem az örökségének. Az utolsó napokban senki sem bánt annyira szörnyű módon az apámmal, mint a Marvel és a Disney vezetői.

Kemény szavak ezek, a Disney és a Marvel pedig még nem adott ki hivatalos sajtóközleményt, amiben CJ Lee támadására reagáltak volna. (via IndieWire)