Újabb film készült az amerikai tornászbotrányról

A kiskorú tornászlányokat szexuálisan zaklató sportorvos, Larry Nassar gyomorforgató történetét ezúttal a Netflixen mesélik el.

Az Athlete A című dokumentumfilm június 24-én kerül fel a streamelős szolgáltatás kínálatába, de előzetest egyelőre még nem mutattak be hozzá. A doku címe arra a tornászra, Maggie Nicholsra utal, aki a zaklatást átéltek közül elsőként jött elő megrázó történetével, ezért a címbeli kódnevet kapta.

Az Athlete A rajta kívül bemutatja a többi túlélőt is (több mint százötven érintettről van szó), akiket Larry Nassar, az amerikai tornászválogatott egykori orvosa szexuálisan kihasznált, mikor még fiatalkorúak voltak. A 2018-ban elítélt Nassar legfiatalabb áldozata hatéves volt, így a szexuális zaklatás mellett pedofília miatt is felelnie kellett: összesen 175 évet kapott az egy évvel korábban gyermekpornográfia birtoklása miatt rá kiszabott hatvan éven felül.

Forrás: Scott Olson / Getty Images

 

A sportorvos viselt dolgairól az Indianapolis Star írt először 2016-ban, majd egyre többen jöttek elő a történetükkel a közösségi médiában. A dokumentumfilm bemutatja azt a kétéves nyomozást is, amelynek köszönhetően a szexuális ragadozó férfit végül elítélték, gyomorforgató tevékenységét lehetővé tevő több edzőt pedig (köztük az erdélyi származású házaspárt, Károlyi Bélát és Mártát) eltiltottak a pályától.

A sporttörténelem egyik legnagyobb botrányának tartott ügyről nem először készült dokumentumfilm: az HBO GO-n jelenleg is streamelhető Az amerikai tornászbotrány belülről, ami 2019-ben debütált a neves New York-i Tribeca filmfesztiválon. Direktora, Erin Lee Carr korábban Anya gyilkos kincse címmel egy másik, a rendszer visszásságait leleplező bűntényről, a saját anyját meggyilkoló Gypsy Rose Blanchardról is rendezett már dokumentumfilmet (ugyanezt az esetet mutatta be A tett című sorozat is, Patricia Arquette-tel).


(via Independent)