Újabb rekordot döntött a Joker

Todd Phillips Joaquin Phoenix címszereplésével forgatott filmje mostantól nemcsak minden idők legjövedelmezőbb korhatáros alkotása, hanem minden idők legjobb befektetésének számító képregény-feldolgozása is.

A Forbes értesülései szerint a Batman képregények főgonoszáról szóló eredettörténet péntek este már 957 millió dolláros jegybevételnél tartott világszerte – ami annál is inkább nagy szó, mivel mindössze 62,5 milliós költségvetésből készült. Ez egyelőre azt jelenti, hogy már több mint tizenötszörösen visszahozta az árát; és itt még nincs vége, hiszen a Joker továbbra is nagyon népszerű a mozikban, szóval várhatóan hamarosan átlépi a bűvös egymilliárd dolláros bevételi határt is.

A mostani rekordhoz azonban még erre sem volt szükség, hiszen ez a tizenötszörös szorzó már elég volt arra, hogy megdöntse a minden idők legjobb befektetésének számító képregény-adaptáció rekordját, amit eddig a Jim Carrey-féle A maszk tartott. A Carrey-filmet annak idején 23 millió dolláros büdzséből állították elő, és 351 milliós bevételre tett szert. A Joker és A maszk után egyébként a lista harmadik helyén a Venom, a negyediken a Batman, az ötödiken pedig a Deadpool áll.

Ez a legjobb befektetésnek számító (legprofitábilisabb) kategória persze nem a legfontosabb, hiszen a legtöbb stúdió azt nézi, melyik film hozza a legtöbb bevételt. A nyáron például a Disney/Marvelnél szinte vért izzadtak, hogy az újrabemutatással a Bosszúállók: Végjáték legyőzze végre az Avatart, és az legyen minden idők legjövedelmezőbb filmje.

Ebből adódóan nyilván az utolsó Bosszúállók mozi minden idők legtöbbet hozó képregény-feldolgozása is, a legprofitábilisabb mezőnyben azonban a Joker simán veri. A Bosszúállók: Végjáték ugyanis nem kevesebb mint 356 millió dollárból készült, és ugyan minden képzeletet felülmúló 2,798 milliárdos lett a bevétele, de ez ezt jelenti, hogy csupán 7,9-szeresen hozta vissza az árát: ami a fele a Joker eredményének. Szóval most aztán minden Bosszúálló elbújhat sírni a sarokba!


(via Consequence of Sound)