Újraindíthatja az I. világháborús német atrocitásokról szóló vitát ez a film

A németek Belgium megszállása során számtalan háborús bűnt követtek el, ezek egyikét mutatja be a The Last Front című film.

A németek néhány hét alatt rohanták le Belgiumot az I. világháború elején, de így is lassabban haladtak előre, mint tervezték, az ebből fakadó frusztrációjukat pedig a civil lakosságon töltötték ki. Rendszerint a katonáikra tüzet nyitó, általában nem is létező szabadcsapatokra hivatkoztak – volt, hogy később kiderült, a zűrzavarban egymást lőtték az egységeik -, és több települést is földig romboltak.

Több városban - Dinant, Liège, Andenne és Leuven – rendeztek a németek mészárlást,

gyakori volt a nemi erőszak és a gyújtogatás. Mintegy hatezer civilt öltek meg néhány nap alatt. Ami kapóra jött a francia és főleg az angol sajtónak, az eseteket jócskán kiszínezve tálalták, sőt, később már olyasmit is megírtak, ami meg sem történt.

Forrás: Quiver

 

Ezzel aztán okot adtak a németeknek és a velük szimpatizálóknak, hogy mindezt csak propagandafogásnak minősítsék. Sokat ezt hiszik most is, annak ellenére, hogy számos bizonyíték van a borzalmakra, de ezt azzal intézik el, hogy

mindig a győztesek írják a történelmet.

Egy új, hamarosan a VOD platformokra felkerülő belga film, a Trónok harca Ser Jorah Mormontját játszó Iain Glen főszereplésével készült The Last Front újraindíthatja ezt a régi vitát. Itt is az első világháború kezdetén járunk egy apró belga faluban, ahol megismerhetjük a Lambert családot, az apát, Leonardot (Glen), aki igyekszik tanácsokkal ellátni fiát, aki beleszeretett a falu legszebb lányába. Aztán megjelennek a németek, és elkezdik kivégezni a férfiakat, Leonard pedig fegyvert fog, hogy megvédje szeretteit.

 

Az előzetes alapján kiderül, nem minden német viselkedett állat módjára, hiszen konfliktus alakul ki egy vérszomjas fiatal tiszt (Joe Anderson) és józanabb felettese között, de az eredményt tudjuk. A film a trailer alapján nem tűnik kifejezetten jónak, és bár látjuk az atrocitásokat is, a fegyvert fogó belga civilek képe pedig azt a német sztereotípiát erősítheti, hogy igenis létezett a helyi ellenállás, amelyre válaszként érkezett a megtorlás. Érdekes, hogy a filmben, amit a belga író/rendező, Julien Kerknawi készített, szinte minden fontos szerepet brit színészek játszanak – a főszereplő Iain Glen történetesen skót, és a párbeszédek is angolul zajlanak. A forgatókönyvet Julien Kerknawi és Kate Wood írta, a The Last Front pedig 2025. június 27-től VOD-on lesz megnézhető.

Forrás: Quiver