A legtöbb vígjáték valamiféle ellentét, versengés két fél között, ez szinte bármi lehet, és akadnak elég meredek ötletek is – ami néha egész jól beválik.
Hé, haver, hol a kocsim? (2000) – Tényleg, hol a kocsi?
Jesse (Ashton Kutcher) és Chester (Seann William Scott), a két tompa tini másnaposan ébrednek a buli után. Nem emlékeznek rá, mi történt velük előző este. Pedig fontos volna, mert nincs meg Chester kocsija. Mert valaki pudinggal töltötte fel a frizsiderüket, mert egy csinos transzvesztita üldözi őket, aki kétszázezer dollárt keres rajtuk, mert féltékeny rájuk a környék macsója, és mert egyszerre zaklatja őket öt intergalaktikus bombanő, az Univerzum két őre és egy csapat pufikezeslábasos szektatag. Ők mind a Koituszi Transzvensztátort keresik hőseinken, ami tudvalevően a galaxis kulcsa. Az emberiség jövője a két másnapos balféken múlik, és színtiszta rejtély, hogyan tudott valaki ennyire hibbant sztorival előállni, ahogy az is, hogyan kapott rá pénzt, hogy megcsinálhassa – de milyen jó, hogy megcsinálta.
Irigy kutya (2004) – A kutyakaki és az elmulasztott lehetőség
Nick Vanderpark (Jack Black) hatalmas vagyonra tett szert a találmánya, a leleményes kutyapiszok-eltűntető szerkezet segítségével. Az ebből vásárolt különleges, korallokkal és körhintákkal teli birtoka halálra idegesíti a szomszéd Tim Dingmant (Ben Stiller), aki annak idején befektethetett volna a találmányba, ha hitt volna benne. Amikor Timet még az állásából is kirúgják, a felesége is faképnél hagyja, és
egy döglött ló keresztülhúzza a számításait,
elkeseredett lépésre szánja magát. Úgy érzi, Nick az egyetlen ember, akihez fordulhat, aki minden helyzetre talál megoldást, még ha az kicsit szokatlan is. Az ennél sokkal komolyabb filmeket készítő Barry Levinson (Jó reggelt, Vietnam!, Esőember) vígjátéka nemcsak alaphelyzetében hajlik az idiotizmus felé, hanem minden új fordulata ebbe az irányba tart.
Túl közeli rokon (2003) – Kalandok közös májjal!
A Farrelly testvérek minden munkája furcsa, mert a tesók vonzódnak a furcsa, bizarr mesékhez, és ez az egyik legbizarrabb. A film hősei is tesók, sőt, ikertesók, csípőjüknél összenőtt egypetéjű sziámi ikrek, akik kicsit sem hasonlítanak egymásra – csak a májuk a közös, de az nagyon. Walt (Greg Kinnear) nagydumás, ambiciózus pasas, míg tesója, Bob (Matt Damon) csendes, zárkózott srác, mégis nagyon közel állnak egymáshoz. És jól élnek: egy hamburgerezőben dolgoznak, teniszeznek, jéghokiznak, sok barátjuk van, és jól érzik magukat,
ám egy nap Walt a fejébe veszi, hogy Hollywoodba költözik, és színész lesz,
Bob pedig nem tehet mást, mint vele tart, és egészen őrült kalandjaik lesznek. És ki hinné, de Walt befut – de teljesen őrült módon.
Dögölj meg, Smaci! (2002) – Robin Williams ki akarja nyírni Edward Norton orrszarvúját
Randolph Smileyt (Robin Williams), egy népszerű gyerekműsor örökké mosolygó házigazdáját egyik napról a másikra kirúgják, miután vesztegetési botrányba keveredett. A vezetőségnek sürgősen új tehetségre van szüksége, így kerül a képbe a támadhatatlan erkölcsű Sheldon (Edward Norton) és az általa kitalált karakter, Smaci. A jámbor orrszarvú és Sheldon hamar óriási népszerűségre tesz szert, amely felébreszti Randolph féltékenységét.
A feldühített ex-showman minden eszközt bevet, hogy ellensége, a hatalmas, bordó plüss orrszarvú mihamarabb képernyőn kívülre kerüljön.
A gyerekműsorok világa egyébiránt tényleg bizarr közeg, és az is tény, hogy az ezúttal rendezői körben is látható Danny DeVito sem a szokványos, bejáratott ötleteiről híres.
Kiskarácsony mindenáron (2006) – Kinek nagyobb a … díszkivilágítása?
Ha már Danny DeVito és az őrült ötletek: jelen esetben minden vígjáték alapját, a két marha közötti rivalizálást a leghülyébb indok váltja ki: a karácsonyi díszkivilágítás! Egy kisváros büszke új polgára, Danny (DeVito) elhatározza, hogy azzal vágódik be új szomszédjainál, hogy olyan boldog karácsonyt szervez, amit még az űrből is irigyelni fognak – mármint szó szerint, műholdfelvételről. Szomszédját, Steve-et (Matthew Broderick) ez a terv rettentően bosszantja és mindenképpen meg akarja akadályozni, hiszen eddig az ő háza volt a városkában a legszebben kivilágítva.
A két elvetemült családapa mindenre kész, hogy pokollá tegye a szomszédja életét
– a döntést pedig egy gyorskorcsolya-verseny hozza meg. Az idióta alapötlet jelen esetben nem működött, a film jókora anyagi bukás lett, nyilván a hatalmas villanyszámla miatt is.
A bárányok harapnak (2006) – A vérbirka támad!
Egy genetikai kísérlet az Új-Zélandon élő ártatlan báránypopulációt vérengző fenevaddá változtatja. Mi történik a helyi farmerrel és az állati jogok védelmében kémkedő aktivistával, miután megharapta őket egy mutáns embrió? Feladják a vegetarianizmust, sőt,
egy barlang mélyén már átalakulóban van a Vérbirka is,
aki elől még Dolly is bégetve menekült volna! Az azóta már producerként dolgozó Jonathan King ismeretlen színészekkel forgatott horrorkomédiája egyrészt véresen szórakoztató kritikája a túlbonyolított tudományos kísérletek torz eredményeinek, ahol nyilván az is bejátszott, hogy a birkatenyésztés adja az ország GDP-jének tetemes részét, másrészt színtiszta őrület. A magyar cím pedig tudjuk, mire akar rímelni…
Alibi törzs (1998) – Pápuának pingált kertvárosi család
Felesége halála óta egyedül neveli három gyermekét James Krippendorf (Richard Dreyfuss), a híres néprajztudós, és minden kezd kicsúszni a kezéből. Mindez azzal fenyeget, hogy vissza kell fizetnie azt az elherdált tudományos ösztöndíjat, amelyet azért kapott, hogy egy új-guineai, eddig még ismeretlen törzs életét tanulmányozza. A kétségbeesett Krippendorf saját, pápuának kipingált családja főszereplésével nekiáll leforgatni a „dokumentumfilmet”. Képzeljük el ugyanezt az alaphelyzetet 2024-ben – illetve ne képzeljük el, mert
ma már lehetetlen lenne „vadembernek” maszkírozott fehér színészeket látni,
de ez már 1998-ban is necces volt, és nagyrészt Dreyfuss komikusi tehetségének volt köszönhető, hogy a sztori átment a rezgő léc alatt.
Bubba Ho-tep (2002) – Elvis egy nyugdíjasotthonban él a fekete Kennedyvel
Elvis Presley még él, és egy idősotthonban tengeti utolsó éveit, csak senki sem hiszi el neki, hogy ő a Király. Az otthon nyugis helynek hangzik, de nem az, mert egy cowboynak öltözött múmia gyilkolássza az időseket,
a lelküket szívja ki az ánuszukon keresztül,
őt kell helyre raknia Elvisnek, akit nem más alakít, mint az Evil Dead-filmek láncfűrészkarú Ash-e, Bruce Campbell. De nem egyedül vág bele kalandba, ott van az idősotthonban vele Kennedy elnök, akit nem lőttek le Dallasban, hanem ide rejtették, csak tolószékbe kényszerítettek és valahogy fekete bőre lett. Don Coscarelli, akinek A Vadak ura (1982) című legendás Conan-koppintást köszönhetjük, itt mindent bevet, ami hihető, és azt is, ami nem.
