Világpolgárok - A szenilitás nem akadály

A romló fizikai állapot annál inkább, ahhoz, hogy az ember öregkora ellenére is lezárjon egy korszakot, és megkezdjen egy másikat, mondja a szépen csengő nevű Gianni Di Gregorio, és ha 70 évesen ezt mondja, biztos tud valamit.

Azt tudjuk, hogy a skandináv nyugdíjasok a spanyol tengerparton élvezik megtakarításaikat, az angolok Indiába mennek – ha hihetünk a Keleti nyugalom - Marigold Hotelnek - a visszavonult németek nálunk vesznek vidéki házat, és most az is kiderült, mit csinálnak magukkal az olasz nyugdíjasok. Legalábbis közülük hárman, akik a turistáktól nyüzsgő Róma helyett az Azori-szigeteket választanák, és tulajdonképpen abszolút igazuk van.

Merthogy az ember sosem lehet túl öreg az újrakezdéshez: ebben reménykedik legalábbis a három római nyugdíjas, Attilio, Giorgetto és a Professzor. Attilio (Giorgio Colangeli) melós volt, Giorgetto (a nagyon szerethető Ennio Fantastichini) világutazó hippi volt, csak kiöregedett belőle és most egy second hand boltot visz, a prof (Gianni Di Gregorio, aki egyben a rendező is) egész életében latint tanított, amire mostanában nincs túl nagy igény. Egy pohár fehérbor és egy trasteverei séta között úgy döntenek, hátrahagyják katasztrofális életüket, és külföldön próbálnak szerencsét, méghozzá egy olyan helyen, ahol szerény nyugdíjukból jobban megélhetnek. A nagy kérdés azonban az, hogy merre induljanak. Az Azori-szigetek tökéletes célpontnak tűnik, ott állítólag tízszer annyit ér a pénzük, mint idehaza, és a három férfi izgatottan vág bele az új kalandba. A portugál nyelvleckéktől kezdve a különös találkozásokig fantasztikus utazás veszi kezdetét…

A 70. életévét idén februárban betöltött Gianni Di Gregorio (Gianni és a nők, Vénasszonyok nyara) az olasz vígjáték lágyabb, szentimentálisabb vonulatát képviseli, rendszerint beleszövi önmagát is történeteibe. És tudja önmagáról, hogy már rég nincs a csúcson, hogy kifelé megy az életből, mégis, ahogy egy angol kritikus írta, „művészetté változtatta a szenilitást”. Amiben van egy adag bölcsesség, egy adag tapasztalat, rengeteg melankólia, sok humor, empátia, barátság és mély vonzalom a gyengébb nem, illetve a már emlegetett fehér bor iránt. És majd' elfeledtük, olyan nyitottság a világ felé, amit bárki megirigyelhetne tőle. Tegyük hozzá, hogy az olasz nyugdíjasok alapjáraton is elég lazának tűnnek...