A színésznő mindig szeret elmélyülni az aktuális karakterében, akkor is, ha gonosz az illető. Ennél az 1982-es neo-noirnál azonban nem sikerült ráhangolódnia...
Meryl Streep jelenleg a legsikeresebb hollywoodi színésznők közé tartozik, aki számos kultfilmben nyújtott emlékezetes alakítást A szarvasvadásztól kezdve egészen az olyan friss alkotásokig, mint a Ne nézz fel!.
Streep egy, a karrierjéről szóló beszélgetés során elárulta, hogy számára alapfeltétel, hogy kapcsolódjon valamilyen szinten a forgatókönyvhöz vagy a karakterhez, mielőtt úgy dönt, hogy részt vesz egy adott produkcióban. Az interjúban kifejtette:
Nem vagyok benne biztos, hogy a »beleszeretni a karakterbe« a megfelelő kifejezés arra, amivel leírhatnám azt, ami történni szokott. Kell lennie valamilyen felismerésnek, amikor először elolvasom [a forgatókönyvet], ami nem nyaktól felfelé történik. Egyfajta összhang a lelkedben, egy mély megvilágosodás, hogy valamit megértesz ebből a karakterből, aki valamilyen szinten hasonlít rád, még ha egyenesen szörnyű is. Egyszerűen csak valahol magadra ismersz.
Sajnos azonban ez a folyamat a jelek szerint nem minden szerepajánlat esetében történt meg. Erre maga a színésznő hozott fel példát: az 1982-es Az éjszaka csendje Robert Benton rendezésében egy mellényúlás volt a karrierjében.
Úgy éreztem, hogy teljesen csődöt mondtam Az éjszaka csendje című filmben, ami közvetlenül azután készült, hogy Robert Bentonnal leforgattam a Kramer kontra Kramert. Ő volt a rendező, és ő egy csodálatos rendező, és... Ez egy film noir volt, ami nem az a műfaj, amihez tehetségem van, mert azt kérték tőlem, hogy legyek titokzatos és gyönyörű. Minél inkább világos lett, hogy mi a feladat, annál inkább úgy éreztem, hogy nem tudom megcsinálni.
Mint ismeretes, Az éjszaka csendjében Roy Scheider egy Dr. Sam Rice nevű pszichiátert alakít, aki annak ellenére szeret bele egy Brooke nevű, titokzatos szőke hölgybe (Meryl Streep), hogy valószínűleg pont ő az a nő, aki megölte az egyik páciensét. A korabeli kritikusok „Alfred Hitchcock filmes gyöngyszemei előtti tisztelgésnek” nevezték ezt a neo-noirt.
