Will Smith sallerja mellett az Oscar-gálán filmtörténelmet is írtak

És ismét lett egy magyar Oscar-díjasunk.

A 94. Oscar-gála a tavalyi rendhagyó, jórészt online rendezvény után visszaköltözött hagyományos helyszínére, a hollywoodi Dolby Theatre-be, és jóformán olyan volt, mint a többi: a nyertesek jó része nem okozott meglepetést, és három év után ismét volt műsorvezető, három is, bár Amy Schumer, Wanda Sykes és Regina Hall nem voltak a helyzet magaslatán, ami a minőségi szórakoztatást illeti.

Forrás: Neilson Barnard/Getty Images

 

Ugyanakkor, aki magyar idő szerint éjjel, élőben követte a gálát, filmtörténeti pillanatok tanúja lehetett, az Apple ugyanis streaminszolgáltatóként elsőként nyert a legjobb film kategóriában a CODA című filmmel, ami a legjobb adaptált forgatókönyv díját is megkapta. A filmben szereplő Troy Kotsur a legjobb mellékszereplőnek járó szobrocskát vihette haza,

így ő lett az első Oscar-díjas siket férfi színész. Köszönőbeszédét jelnyelven mondta el.

 

Ha a bulvárt nézzük, az este mégsem erről marad emlékezes, hanem arról, hogy

Will Smith pofán verte Chris Rockot.

Rock ugyanis Smith feleségének, Jada Pinkettnek kopaszságán viccelődött azzal a szöveggel, hogy "Jada, imádlak, és alig várom a G.I. Jane 2-t" – ez volt az a film, amiben a szerephez Demi Moore leborotválta a fejét. Csakhogy Pinkettnek egy betegség miatt hullott ki a haja, és a poénnak szánt megjegyzés látványosan rosszul esett a színésznőnek. Smith erre felment a színpadra és váratlanul behúzott egyet Rocknak. Hogy a pillanatnyi hév ragadta el, vagy megrendezték, ki tudja, mindenesetre hírverésnek tökéletes. A színész egyébként megnyerte első Oscarját a Richard király főszerepéért.

 

Zack Snydert is díjazták, bár rendhagyó módon, ő ugyanis közönségdíjakat kapott. A Twitteren szavazták meg az #OscarsCheerMoment nevezetű kategóriát, amit Az Igazság Ligájának új verziójáért kapott (a film egyébként az Oscar szabályainak megfelelően nem vehetett részt a mezőnyben), az #OscarsFanFavorite díjat pedig A halottak hadseregéért.

Magyart is díjaztak: Sipos Zsuzsanna Patrice Vermette-el nyert Oscart a Dűne látványáért

– Dennis Villeneuve monumentális filmje egyébként a legtöbb díjat söpörhette be: 10 jelölésből 6 kategóriában nyert, köztük Hans Zimmer, aki Az oroszlánkirály zenéje után második Oscarját vihette haza.

Forrás: ABC via Getty Image

 

A fényűző ceremóniát megelőző estén adták át az életműdíjakat Samuel L. Jacksonnal, Elaine May-nek és Liv Ullmannak, Danny Glover pedig a Jean Hersholt Humanitárius Díjat vehette át. Jackson járógipszben érkezett, de nem akadályozta meg, hogy a másnapi rendezvényen is részt vegyen, ugyanis Uma Thurman és John Travolta társaságában ő jelentette be a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat, amit ugye Will Smith kapott.

Forrás: Neilson Barnard/Getty Images

 

És ha már így összejött a Ponyvaregény-beli banda, kicsit nosztalgiáztak, Thurman és Travolta táncikáltak.

A 94. Oscar-díjátadó nyerteseiről korábbi cikkünkben írtunk.

(Források: Variety, The Hollywood Reporter, Independent)

Címlapkép: Neilson Barnard/Getty Images