sPORT

A Chelsea vagy a Palmeiras lesz új klubvilágbajnok?

A labdarúgó klubok között is avatnak világbajnokot. Ahogyan az amerikai bajnokságokban győztes kosár-, vagy baseball csapatot automatikusan világbajnoknak hívják, úgy a labdarúgásnak is van klubvilágbajnoka.

Sőt, előzménye is van a történetnek. Az FA Kupáért 1872 óta, azaz 150 éve versengenek az angol klubok, míg az európai Bajnokcsapatok Európa Kupáját (BEK), a későbbi Bajnokok Ligáját csak 1955 óta rendezik meg. Dél-Amerikában a Libertadores Kupáért (Copa Libertadores) 1960 óta versengenek a csapatok.

Ugyanebben az évben megszületett az

Interkontinentális Kupa is, azaz a világ legjobb labdarúgó klubjának címéért az európai BEK-győztes és a dél-amerikai Libertadores kupagyőztes gárda csapott össze.

Első alkalommal a már ötszörös BEK-győztes Real Madrid csapott össze az Uruguay-i Penarollal. Montevideóban 0-0-ás döntetlennel ért véget a párviadal első felvonása, a madridi visszavágóra két hónappal később, 1960. szeptember 4-én került sor.

Forrás: Robert Stiggins/Express/Hulton Archive/Getty Images

 

A Santiago Bernabeu-stadionban 5-1-re nyert a "királyi gárda".

Puskás Ferenc duplázott a találkozón és ezzel ő lett az első és egyetlen magyar klubvilágbajnok játékos.

Egy évvel később három találkozón dőlt el az Interkontinentális Kupa sorsa, ugyanis a Benfica lisszaboni 1-0-ás győzelme után a visszavágón a Penarol hiába nyert 5-0-ra, a szabályok értelmében az egy-egy győzelem számított és még nem vették figyelembe a gólarányt. Ezért az Estadio Centenarióban két nappal később rendezték meg a döntő döntőjét, amelyen a Penarol 2-1-re nyert és lett az első dél-amerikai "klubvilágbajnok".

A harmadik találkozón Eusébio szerezte a Benfica egyetlen találatát, míg a hazaiaknál José Sasía duplázott.

1962-ben a Brazil Santos kétszer győzte le a Benficát, Pelé a Maracanában kétszer, míg Lisszabonban háromszor volt eredményes.

Egy évvel később a Santos és az AC Milan is 4-2-re nyert hazai pályán, végül a szuperdöntőben a brazil gárda nyert 1-0-ra. Pelé a San Siróban duplázott, így a brazil legenda összesen hét góllal az Interkontinentális kupadöntők örökös gólkirálya lett.

Forrás: Pictorial Parade/Archive Photos/Getty Image

 

Az ecuadori Alberto Spencer (Penarol) három döntő (1960, 1961, 1966) hat mérkőzésén szerzett összesen hat gólt.

1979-ig rendezték meg az Interkontinentális kupadöntőket oda-visszavágós rendszerben, majd 1980-tól Tokióban rendezték meg a finálét.

1979-ben érdekes módon nem a BEK-győztes Nottingham Forest, hanem a BEK-döntőben vesztes Malmö FF állt ki a paraguay-i Olimpia Asunción ellen. 1979. novemberében az Olimpia Evaristo Isasi egyetlen góljával nyert Malmőben, majd a márciusi visszavágón az Olimpia 2-1-re győzött Asunciónban.

Az új korszak új szponzora a Toyota lett

Így került az Interkontinentális kupadöntő Tokióba.

Az első három fináléban három angol csapat, sorrendben a Nottingham Forest, a Liverpool és az Aston Villa úgy kapott ki, hogy egyik csapat sem tudott gólt szerezni Tokióban.

Az első öt kiírást a dél-amerikai klubok nyerték meg. Sorrendben a Nacional (uruguay-i), a Flamengo (brazil), a Penarol, a Grémio (brazil) és az Independiente (argentin) lett a klubvilágbajnok.

Az első öt tokiói fináléban az európai csapatok mindössze egyetlen gólt szereztek, az 1983-as Gremio-Hamburger SV fináléban Michael Schröder a 85. percben egyenlített ki, ám a hosszabbításban Renato Gaúcho második találatával nyertek a brazilok.

A Juventus torte meg az európai csapatok "tokiói átkát", az 1985-ös döntőben 2-2-es döntetlen után a büntetőpárbajban nyertek Platiniék.

Az AC Milan a kolumbiai Atlético Nacionalt, míg egy évvel később a paraguay-i Olimpiát győzte le a japán fővárosban.

1991. December 8-án a Belgrádi Crvena zvezda a szerb Vladimir Jugovics duplájával és a macedón Darko Pancsev találatával győzte le a chilei Colo-Colót.

A Brazil São Paulo 1992-ben az FC Barcelona, míg egy évvel később az AC Milant győzte le. Az Ajax Amsterdam büntetőkkel nyert 1995-ben.

Három brazil Libertadores kupagyőztes zsinórban három vereséget szenvedett el. 1997-ben a Borussia Dortmund a Cruzeirót, egy évvel később a Real Madrid a Vasco de Gamát, míg 1999-ben a Manchester United a Palmeirast győzte le az Interkontinentális Kupa fináléjában.

Az utolsó tokiói döntőben a Bayern München hosszabbítás után nyert a Boca Juniors ellen, a győztes gólt Samuel Kuffour szerezte a 109. percben.

Az utolsó három Interkontinentális kupadöntőt Yokohamában rendezték meg, 2003-ban a Boca Juniors, míg egy évvel később az FC Porto nyert büntetőkkel az AC Milan, illetve az Once Caldas ellen.

Az igazi klubvilágbajnokság

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) már 2000-ben megpróbálkozott egy új rendszerű klub világbajnoksággal, ezen nyolc csapat vett részt. Két négye csoportban folytak a küzdelmek, majd a két csoportgyőztes lépett pályára a fináléban.

A döntőt két brazil csapat a Vasco de Gama és a Corinthians vívta egymás ellen a Maracana-stadionban. Gól nélküli döntetlen után a Corinthians nyert büntetőkkel. Így 2000-ben előbb a brazil gárda lett klubvilágbajnok, majd év végén az Interkontinentális Kupa döntőjében a Boca Juniors 2-1-re nyert a Real Madrid ellen.

Végül a FIFA-nak sikerült rendeznie a sorokat és 2005-től már csak a klubvilágbajnokságot rendezték meg, mint a Toyota Kupa folytatását.

Az új kuparendszerű tornán a BL-győztes és a Libertadores Kupa győztese csak az elődöntőben lép pályára. Korábban a csonka negyeddöntőben lép pályára az afrikai, az ázsiai, az óceáni és a közép-amerikai (CONCACAF) bajnok. A Yokohamában rendezett első fináléban végül a Sao Paulo Mineiro egyetlen találatával nyert a Liverpool ellen.

Forrás: Matthew Ashton - AMA/Getty Images

 

A következő négy évben maradt Japán a helyszín, 2006-ban a fináléban az Internacional Adriano találatával nyert a Barcelona ellen. Egy évvel később az AC Milan 4-2-re nyert a Boca Juniors ellen, Filippo Inzaghi duplája mellett gólt szerzett Nesta és Kaká is.

A 2008-as döntőben a Manchester United Wayne Rooney góljával nyert az ecuadori LDU Quito ellen.

A következő két évben a FIFA klub világbajnokság átkerült az Egyesült Arab Emírségekbe.

2009. December 19-én Abu-Dzabiban az FC Barcelona hosszabbítás után nyert az Estudiantes ellen. A találkozó első gólját Mauro Boselli szerezte, Pedro a 89. percben egyenlített ki, végül Lionel Messi a 110. percben szerzett győztes gólt.

Az afrikai csoda

2010-ben az afrikai Bajnokok Ligája győztes TP Mazembe a negyeddöntőben Bedi egyetlen góljával nyert a mexikói Pachuca ellen. Az elődöntőben óriási meglepetésre a kongói gárda 2-0-ra legyőzte a brazil Internacionálé és bejutott a fináléba.

A döntőben az olasz Internazionale 3-0-ra nyert a TP Mazembe ellen, gólt szerzett a macedón Goran Pandev, a kameruni Samuel Eto'o és francia Jonathan Biabiany.

A következő két szezonban ismét Japán volt a házigazda, 2011-ben az FC Barcelona, míg 2012-ben a Corinthians győzött.

2013-ban először került a klub világbajnokság Afrikába, a Marokkóban megrendezett tornán a Raja Casablanca a selejtezőben 2-1-re nyert. az Auckland City ellen, a marokkói csapat a negyeddöntőben 2-1-re legyőzte a mexikói CF Monterrey-t is. A csoda tovább folytatódott és a Raja az elődöntőben 3-1-re nyert a Ronaldinhóval felálló Atlético Mineiro ellen is.

A fináléban a Bayern München 2-0-ra nyert a Raja Casablanca ellen.

Egy évvel később a Real Madrid 2-0-ra győzött a San Lorenzo ellen a marrákesi döntőben, Sergio Ramos és Gareth Bale szerezte a madridiak két találatát.

2015-ben az FC Barcelona lett a klubvilágbajnok, majd következett zsinórban három Real Madrid győzelem.

2016-ban a japán Kashima Antlers ismételte meg a Raja Casablanca bravúrját. A japán csapat is az Auckland City elleni 2-1-es győzelemmel nyitotta a sort. A Kashim a negyeddöntőben a dél-afrikai Mamelodi Sundownst, majd a kolumbiai Atlético Nacionalt győzte le. Ezen a két találkozón gólt sem kapott a japán gárda.

A jokohamai fináléban 68 472 japán szurkoló várta a csoda beteljesülését. Bár a találkozó első gólját Karim Benzema szerezte, ám Sibaszaki Gaku előbb egyenlített, majd a második játékrész elején a vezetést is megszerezte a Kashima Antlersnek. Persze korai volt az öröm, Cristiano Ronaldo előbb egy büntető értékesítésével szépített, majd kiegyenlített, hogy azután a hosszabbításban a győztes gólt is megszerezze. Mégis abban az évben kicsit mindenki a japán a csapatnak szurkolt.

Romelu Lukaku, Chelsea Forrás: Matthew Ashton - AMA/Getty Images

 

Hazai pályán remekelt az Al-Ain

Két évvel később El-Ajnban (Egyesült Arab Emírségek) a hazai gárda menetelt a Mazembéhez és az Antlershez hasonlóan. Az Al-Ain a selejtezőben 0-3-ról állt fel a Team Wellington ellen, végül a hazaiak a büntetőpárbaj megnyerésével jutottak tovább.

A negyeddöntőben az Al-Ain a tunéziai Espérance de Tunis győzte le 3-0-ra. A másik ágon a Kashima Antlers a mexikói Guadalajara 3-2-es legyőzésével jutott be a legjobb négy közé.

Az elődöntőben a Real Madrid az előző évi finálé visszavágóján 3-1-re nyert a japánok ellen, míg az Al-Ain a River Plate-tel játszott 2-2-es döntetlen után megnyerte a büntetőpárbajt.

A fináléban a Real Madrid 4-1-re nyert a hazaiak ellen.

Katarban 2019-ben a Liverpool, míg 2020-ban a Bayern München győzött.

A 2022-es FIFA klub világbajnokságnak ismét Abu-Dzabi ad otthont

Az oceáni (OFC) Bajnokok Ligáját 2021-ben nem rendezték meg, az Auckland City a meghívás ellenére sem vállalta a klub világbajnok részvételt, így végül Tahitiről az AS Pirae képviselte az OFC-t.

A selejtezőben a házigazda All Jazira 4-1-re nyert az AS Pirae ellen. A második körben a szaúdi Al-Hilal 6-1-re nyert az Al Jazira ellen, míg az egyiptomi Al Ahly Mohamed Hany egyetlen góljával győzött a mexikói Monterrey ellen.

Palmeiras, Raphael Veiga / Forrás: Matthew Ashton - AMA/Getty Images

 

Az elődöntőben a Chelsea Romelu Lukaku góljával nyert az Al Hilal ellen, míg a Palmeiras 2-0-ra győzött az Al Ahly ellen.

Az egyiptomi és a szaúdi gárda szombaton a harmadik helyért lép pályára, míg a fináléban a Chelsea és a Palmeiras csap össze.

A Palmeiras még az Interkontinentális Kupában 1999-ben játszhatott döntőt, ám a brazil gárda 1-0-ra kikapott a Manchester Unitedtől. A finálé egyetlen gólját Roy Keane szerezte.

A Chelsea a 2012-es klub világbajnokság döntőjében a Corinthianstól kapott ki Yokohamában. A braziloknak a perui Paolo Guerrero szerzett győztes gólt.

Magyar idő szerint szombaton 17:30-kor a Mohammed bin Zayed stadionban lép pályára a Chelsea és a Palmeiras.

Érdekesség, hogy ez lesz a két klub első hivatalos mérkőzése egymás ellen. A döntő után az egyik gárda történelme során először lesz klubvilágbajnok.