sPORT

Három napig nyúzták az új F1-es autókat Barcelonában

A 2022-es új Forma-1-es autókkal három napon át köröztek a versenyzők Barcelonában. Összesen 21 versenyző ült autóba, és együtt 3106 kört teljesítettek a katalán pályán, ami több mint 14 ezer kilométert jelent.

A 20 állandó versenyző mellett az egyetlen kakukktojás Robert Kubica, az Alfa Romeo tesztversenyzője volt, aki viszont az első napon csupán 9 kört ment.

A leggyorsabb körök a Mercedeshez kerültek. Lewis Hamilton és George Russell is a zárónapon jegyezte a legjobb idejét, mindketten az 5-ös gumikeverékkel. Sergio Pérezt előzték meg 0,4 másodperccel, aki eggyel puhább Pirellin autózta a pénteki legjobbját.

Max Verstappen; Fotó: Sportinfoto/DeFodi Images via Getty Images

 

A negyedik helyen lévő Lando Norris szintén a 4-es gumit használta, mögötte viszont két olyan versenyző végzett, akik csak a közepes keveréket vetté igénybe. Charles Leclerc és Max Verstappen 5, illetve 6 tizedmásodperccel maradtak le Hamiltontól, ám a gumik közötti különbséget figyelembe véve eredményük nagyon is erősnek mondható.

A középmezőnyben Sebastian Vettel és Pierre Gasly vitte a prímet, ők voltak az utolsó versenyzők, akik 1:20 alatti körre voltak képesek.

Ami a teljesített köröket illeti, a legszorgosabbnak Carlos Sainz bizonyult a maga 236 körével. 24 körrel előzte meg Daniel Ricciardót, és 27-tel George Russellt.

A csapatoknál a Ferrari vitte a prímet, egyedüliként átlépve a 400 körös határt

Mindent a csatákért – szólt az F1 és az FIA jelmondata, amikor megalkották a teljesen új autókat eredményező 2022-es technikai szabályokat.

Az autókat a szívóhatás köré építették, igyekeztek tisztítani körülöttük a légáramlatokat. A hátsó szárny, valamint a diffúzor alakításával felfelé irányítva távolították el az áramlatokat a hátul haladó útjából, miközben a megemelt első szárnyat úgy alakították, hogy kevésbé tegye érzékennyé az autót a zavaros áramlatokra.

A gyakorláson feltűnő volt, hogy több versenyző is szándékosan kereste a társaságot a követhetőség tesztelésére. Többen bizakodva, optimistán meséltek a tapasztalataikról.

„Követtem autókat párszor, és úgy éreztem, mintha kicsivel könnyebb lenne mögöttük maradni” – mondta a világbajnok Max Verstappen.

„Legalábbis nincs az a furcsa leszorítóerő-vesztés, amikor hirtelen nagyon alul- vagy túlkormányzottá válik az autó. De nem számítok arra, hogy teljesen eltűnik ez a követésnél, és a másik diffúzoráig mehetünk. A tempó továbbra is nagy ezekkel az F1-es autókkal. Mindenesetre úgy fest, jobban kézben tartjuk a helyzetet.”

Carlos Sainz hasonlóan pozitív volt. „Máris érzékeltem különbségeket. Már most elég egyértelmű. Egészen optimista vagyok ezzel kapcsolatban. Szerintem a helyes úton járunk.”

Charles Leclerc eközben a zárónapon egy érdekes jelenségről számolt be. A Ferrari versenyzője szerint van egy fázis a másik autó utolérésében, amikor kicsit a tavalyira emlékeztet a helyzet.

„Érdekes ez, mert három és egy másodperc között könnyebb követni a másik autót, aztán egy másodpercen belül, fél másodpercig ugyanolyan nehéz, mint tavaly, és ha rendkívül közel kerülsz, fél másodpercen belül, akkor meg sokkal jobb, mint tavaly volt.”

George Russell a zárónapon hívta fel a figyelmet arra, hogy ha a kanyarokban könnyebb is közelíteni a másikra, az egyenesekben nehezebbé vált a szélárnyék gyengülése miatt.

„A követés terén fejlődés tapasztalható. A szélárnyék hatása viszont csökkent, eléggé jelentős mértékben. Nem igazán tudom. Szükség van a tempókülönbségre az egyenesben ahhoz, hogy előzz, mert igazán csak az egyenes végén, az első kanyarnál lehet előzni. Közelebb tudunk maradni, de eddig azt tapasztaltam, hogy a szélárnyék hatása kisebb.”

A következő három napos tesztre már Bahreinben kerül sor március 10-12. között, majd március 20-án Szahírban rendezik meg a szezon első futamát is.

Forrás: M4 Sport