sPORT

Lehetetlen küldetés a férfi kézilabda BL megnyerése?

Lassan harminc éve, hogy a Bajnokok Ligája az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) révén fogalom lett a kontinensen. A korábbi Bajnokcsapatok Európa Kupáját (BEK) nevezte át az UEFA és helyezte új pályára az európai klubfutballt. A példa ragadós volt, hamarosan az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) is követte ezt a gyakorlatot.

A kézilabda Bajnokok Ligája létrehozása után a nagy újítás 2010-ben következett, amikor az addig hagyományos oda-visszavágós döntőket felváltotta a Kölnben megrendezett négyes döntő (Final Four). Azóta kárhoztatják is sokan a finálé lebonyolítását, ugyanis az elődöntőket és a döntőt egymást követő napon rendezik meg. A Final Four intézményét kitaláló kosárlabdában az Euroliga négyes döntőiben az elődöntőket pénteken, míg a döntőt vasárnap rendezik meg.

Az EHF Champions League fogalom lett a kézilabdázásban, a trófeát megnyerni igazi dicsőség. Természetesen később a nők is csatlakoztak ehhez a lebonyolítása formához, a női BL Final4-nak ráadásul 2014 óta Budapest a házigazdája. A Papp László Sportarénában hétszer rendezték meg a végső összecsapást, a Győri Audi ETO KC négyszer nyerte meg a kézilabda BL-t.

Ugyanez a célja a veszprémi kézilabdaklubnak, az MVM Veszprém KC 2015-ben és 2016-ban is csak a döntőben kapott ki, ráadásul utóbbiban a lengyel Vive Kielce csak hétméteresekkel nyert Kölnben. A Telekom Veszprém 2017-ben a harmadik, míg 2020-ban a negyedik helyen végzett. A 2019-es döntőben a Veszprém 27-24-re kapott ki a Vardar Szkopjétől.

Forrás: handballveszprem.hu

 

A jogelőd Bajnokcsapatok Európa Kupájában (BEK) a Budapest Honvéd 1966-ban a kelet-német SC Lipcsétől kapott ki, míg az 1982-es oda-visszavágós döntőben megszületett az egyetlen magyar győzelem. A Budapest Honvéd kettős győzelemmel múlta felül a svájci TSV St. Omar St. Gallen csapatát.

Jegenyés Alpár, Kenyeres József, Kovács Péter, Őri Péter, Illés Sándor, Cseri Péter és Somogyi László – ez volt annak a Budapest Honvédnak a kezdőcsapata, amely 1982-ben öt csapatot legyőzve elnyerte a Bajnokcsapatok Európa Kupájának serlegét.

Ráadásul 1982 csúcs év volt a magyar kézilabdázásban, hiszen a női BEK-et az akkor Mocsai Lajos vezette Vasas nyerte meg. A két magyar BEK-győzelem 24 órán belül született meg.

A férfi kézi BL-ben a Final Four bevezetése óta ötször német, háromszor spanyol csapat nyert, kétszer győzött a Vardar Szkopje (2017, 2019), míg a Vive Kielce (2016) és a Montpellier (2018) egy-egy alkalommal jutott fel a csúcsra. A Barcelona és a THW Kiel is háromszoros BL-győztes.

Az idei kiírásban a Telekom Veszprém mellett a bajnokcsapat Pick Szeged a másik magyar résztvevő.

Az első fordulóban a veszprémiek 34-31-re nyertek az olimpiai bajnokok sorával felálló PSG Handball ellen hazai pályán, míg a Pick Szeged Montpellierben játszott 2929Es döntetlent.

Az EHF újítása, hogy immáron teljesen szétválasztják a két BL sorozatot, a nők hétvégén, míg a férfiak hét közben lépnek pályára.

A 2. fordulóban a Pick Szeged hazai pályán fogadja a PPD Zagreb csapatát, míg a Veszprém Kielcébe utazik

A hazai bajnokságban a Pick Szeged 39-28-ra nyert Tatabányán. A hétfői edzésen Alexander Blonz, Rosta Miklós és Dean Bombac külön munkát végzett. A sérültek napról napra jobban vannak, így minden esély megvan arra, hogy szerdán ők is kifussanak a pályára.

A szegediek 2020. február 16-án játszhattak utoljára a BL-ben nézők előtt az Újszegedi Sportcsarnokban. Erre a dátumra mindenki boldogan tekint vissza, hiszen 32-29-re legyőzték a francia Paris Saint-Germain HB gárdáját.

Egy érdekesség, hogy a Pick Szeged a BL-ben eddig 5970 gólt szerzett, így a 30. találat lesz, lehet a 6000. szegedi gól ebben a sorozatban. Persze, ha szerda este ez nem jön össze, akkor majd a következő fordulóban Bresztben eléri ezt a rekordot a szegedi gárda.

Bánhidi Bence a pickhandball.hu-nak elárulta, hogy senki ne gondolja, hogy könnyű meccs lesz, mert az ellenfél sok-sok rutinos, nagy csatát megélt játékossal rendelkezik.

“Kellemetlen stílusa van a Zagrebnak, türelmesnek kell lennünk, okosan kell játszanunk. Azt nem engedhetjük meg még egyszer, mint Franciaországban, hogy szétesünk, mert itt a BL-ben ezért komoly árat fizethetsz. Az első fordulóban olyan eredmények születtek, amire kevesen számítottak. Nagyon kiegyensúlyozott lett a mezőny, itt olyan már nem létezik, hogy kis csapat. Biztos vagyok abban, hogy megint lépésről lépésre kielemezzük ellenfelünket, felkészülünk, és győzelemre törünk. Várom már a meccset, mert egy BL-találkozónak mindig különleges hangulata van. Együtt, a táborunkkal pedig nem is lehet kérdés, hogy győztesen hagyjuk el a pályát.”

Egy nappal később a Telekom Veszprém Kielcében lép pályára

Az NB I-ben a Telekom Veszprém csak nagy küzdelemben tudott győzni a Ferencváros otthonában.

A fővárosiak a hajráig remekül tartották magukat, többször is négygólos előnyben voltak. A vendégek az 56. percben vezettek először, de a hajrában pontosabban támadtak és hatékonyan védekeztek, így a vártnál sokkal szorosabb küzdelemben, de végül győzni tudtak.

A meccsen 12 percet töltött a pályán Rasmus Lauge Schmidt, a Veszprém világ- és Európa-bajnok dán irányítója, aki most tért vissza azután, hogy december elején keresztszalag-szakadás szenvedett.

Lékai Máté a lengyelországi utazás előtt nyilatkozott a handballveszprem.hu-nak

– Azt sejthette mindenki, hogy szombaton se lesz könnyű dolgotok: egyrészt a Ferencváros már a múltban is többször megszorongatta a Veszprémet, másrészt alig 48 órátok volt felkészülni. Milyen volt belülről ez a mérkőzés?

“A Fradi ellen mindig szenvedünk, nagyon jó, fiatal csapatról van szó, amely évről-évre fejlődik. Amúgy is hajlamosak vagyunk rosszul kezdeni a meccseket, szombaton is így történt, ráadásul rosszul is folytattuk, így a félidőben már négy gól volt a hátrányunk. A tűzzel játszunk, nem lehet minden meccset a második félidőben megfordítani. Jobban kellene kezdeni a meccseket, és akkor egyszer talán mi vezetnénk négy góllal a félidőben. Természetesen tudtuk, hogy nehéz lesz meccs, fáradtak voltunk, de a lényeg, hogy begyűjtöttük a két pontot.”

−  Csütörtökön újabb fontos erőpróba vár a csapatra, a Kielce otthonába látogattok. Milyen meccsre számítasz?

“Nem is tudom, hányadik meccsemet játszom már Kielcében, a Talant Dujsebajev elleni mérkőzések mindig nagy taktikai csatát hoznak. Nagyon jó a Kielce játékosállománya, igaz, az első fordulót sérülés miatt kihagyta a két Dujsebajev-fiú, de nem tudjuk, ellenünk játszanak-e majd. Nagy csatára számítok, de nagyon örülnék, ha el tudnánk hozni a két pontot.”

Szeptember 22., szerda:

18:45, Pick Szeged – HC PPD Zagreb (Sport 1)
20:45, THW Kiel – Elverum Handball (Sport 1)

Szeptember 23., csütörtök:

18:45, Lomza Vive Kielce – Telekom Veszprém HC (Sport 1)
20:45, FC Porto – SG Flensburg-Handewitt (Sport 1)

Zöld-fehér siker Érden és Ljubljanában is