sPORT

Pétervári-Molnár Bendegúz tizedik lett egypárevezésben

A tokiói olimpia 7. versenynapján az Olimpiai Stadionban megkezdődtek az atlétikai versenyek. A selejtezőkben érdekelt mindhárom magyar atléta kiesett. Az első aranyérmet az etióp Selemon Barega szerezte meg. Pétervári-Molnár Bendegúz a tizedik helyen végzett az egypárevezősök között, miután a pénteki B döntőt a negyedik helyen zárta.

Négyszáz gáton Koroknai Máté a szám első futamába kapott besorolást, többek között a vb-hetedik brazil Alison dos Santosszal, aki jelenleg harmadik a világranglistán és 47.34 mp-et is tud. Koroknai Máté idén érte el legjobbját 49.70 mp-cel, háromszor is 50 mp-en belül futott.

Koroknai a hetes pályáról indulhatott, a közvetlen továbbjutáshoz az első négybe kellett kerülnie és további négyen idővel léptek tovább az elődöntőbe. Mellette a 21 éves Dos Santos alaposan bekezdett, a magyar futó a kanyarig tartotta a lépést a többiekkel, a célegyesben azonban leszakadt, de így is egyéni legjobbjától csak egy tizeddel lemaradva, 49.80 mp-cel ért célba. Ezzel a második legjobb kieső volt, a 26. helyen zárt.

Bartha-Kéri BIanka a 800 méteres síkfutás harmadik futamában állt rajthoz. A 27 éves atléta az előfutamban óvatosan kezdett, a mezőny végén helyezkedett, majd az első kör végén megpróbált feljebb jönni. Ebben egy kis lökdösődés is megakadályozta, végül az ír futót megelőzve, hatodikként ért célba 2:02.82 perccel. Bartha-Kéri Bianka a 33. helyen végzett.

Márton Anita búcsúzott a súlylökés selejtezőjében

Az öt évvel ezelőtt Rio de Janeiróban bronzérmes versenyző szinte az utolsó pillanatban, csütörtökön érkezett meg a japán fővárosba, és másnap már a dobókörbe lépett.

Márton Anita a kvalifikációban 17,42 méterrel kezdett, majd másodikra 17,59-re javított. Harmadik kísérlete érvénytelen volt. Ezzel a 21. helyen végzett, a döntőhöz legalább 18,57 méteres eredmény kellett volna.

“Jó volt újra ilyen közegben versenyezni. Szerettem volna 18 métert lökni, végül is nem sok hiányzott, de igazából egyik dobásba sem találtam bele. Nagyon erős volt a mezőny, előzőleg úgy saccoltam, hogy 18 méterrel döntőbe lehet jutni, hát tévedtem 60 centit, a riói olimpiához viszonyítva pedig 80 centivel több kellett a fináléhoz” – nyilatkozott Márton Anita.

A szombat délelőtti programban a 19 fős magyar csapatból Kozák Luca lesz érdekelt a 100 méteres gátfutásban.

 

Selemon Barega / Forrás: Getty Image

 

Etiópiáé az első arany atlétikában

Selemon Barega szerezte meg az atlétikai versenyek első aranyérmét a tokiói olimpián.

Az etióp különítményt Selemon Barega és Yomif Kejelcha, az 5000 és a 10 ezer vb-ezüstérmese vezette. A kenyaiakat az motiválhatta, hogy ezen a távon a férfiaknál 1968 óta nem nyertek ötkarikás játékokon.

Az élmezőny az esélyesekkel egészen 9000 méterig együtt haladt, így az utolsó két körre maradtak az izgalmak. Az utolsó 400-at Barega vezette fel, aki ritmust váltott és ellépett a többiektől. Csak a két ugandai tudta üldözőbe venni, de az etióp futó előnye kitartott a célig.

Atlétika, férfi 10 000 m, olimpiai bajnok:

Selemon Barega (Etiópia) 27:43.22 perc
2. Joshua Cheptegei (Uganda) 27:43.63
3. Jacob Kiplimo (Uganda) 27:43.88

Pétervári-Molnár tizedik lett egypárevezésben

Pétervári-Molnár jó tempóban kezdte a B döntőt, 500 méter után harmadik volt, azonban riválisai a folytatásban rákapcsoltak, így a magyar 1000 méternél már csak az ötödik helyen lapátolt. A versenytáv második felében Pétervári-Molnár megtartotta a pozícióját, sőt, a hajrában még váltani is tudott, és végül negyedikként zárt.

A B döntőt a világ- és Európa-bajnok német Oliver Ziedler nyerte.

“Elégedett is vagyok, meg nem is, de az biztos, hogy sikerült egy jó pályát jönni, és a tegnapi hibákból tanulva ezúttal nyugodtan, magabiztosan végignyomtam az elejétől fogva”

– nyilatkozott az MTI-nek Pétervári-Molnár Bendegúz, majd hozzátette, a futam végén abban hibázott, hogy nem nézte meg hol vannak a riválisok, mert szerinte úgy elérhető lett volna a nyolcadik-kilencedik hely.

“Ezzel együtt ha valaki novemberben azt mondja, hogy Tokióban olimpiai tizedik leszek, akkor azt instant elfogadom, mert akkor még otthon ültem koronavírusosan, és az sem volt biztos, hogy az idén egyáltalán versenyezni fogok” – jelentette ki.

“Némi csalódottság azért van bennem, mert az elmúlt egy hónap alapján reálisnak tűnt a pontszerzés, sőt, akár az érem is, és sajnos ebből egyik sem jött össze” – mondta Pétervári-Molnár, aki szerint “a jövő nagyon fényes”, mivel az utóbbi egy-másfél évben “rájöttek”, hogy “mi az, ami segít”.

 

Forrás: Getty Image

 

“Már csak bele kell szokni az ilyen erősségű mezőnybe, és az ilyen magas szintű versenyzésbe” – tette hozzá, majd kiemelte, a párizsi olimpián is ott akar lenni, de azt megelőzően még lesz világbajnokság is, melyen, mint mondta: “jó lenne egy érmet nyerni”.

Férfi egypár, olimpiai bajnok:

Sztefanosz Ntuszkosz (Görögország) 6:40.45 perc
2. Kjetil Borch (Norvégia) 6:41.66
3. Damir Martin (Horvátország) 6:42.58

B döntő:

1. Oliver Ziedler (Németország) 6:44.44 perc
2. Gennarro Alberto di Mauro (Olaszország) 6:47.38
3. Trevor Jones (Kanada) 6:48.51
4. Pétervári-Molnár Bendegúz 6:50.45

A vitorlázó Érdi Mária a 13. helyen zárt

A Laser Radial hajóosztályban szereplő Érdi Mária a 13. helyen végzett a tokiói olimpián. Vadnai Benjámin a 18. helyen végzett a Laser Standard hajóosztályban.

 

Érdi Mária / Forrás: Getty Image

 

A 23 éves magyar vitorlázó a pénteki első, összességében kilencedik futamban a 15. helyen ért célba, így már ekkor biztossá vált, hogy nem lehet majd ott a legjobb tizet felvonultató vasárnapi éremfutamban. A zárószakaszon messze volt a legjobbaktól, a 25. helyen haladt át hajójával a célvonalon. Ez utóbbi eredményét kiejtette a végelszámolásnál.

A Rióban 14. és ott futamgyőzelmet is elért versenyző a tokiói játékokon az ötödik futamban nyújtotta a legjobb teljesítményt, amikor a második volt.

Vadnai Benjámin a 18. helyen végzett a Laser Standard hajóosztályban

A 25 éves vitorlázónak a zárónap előtt már nem volt reális esélye a legjobb tíz közé, azaz az éremfutamba kerülni, pénteken aztán előbb a 21., majd a 25. helyen hajózott át a célvonalon. Utóbbi eredményét az összesítésnél kiejtette.

A 25 éves vitorlázónak a zárónap előtt már nem volt reális esélye a legjobb tíz közé, azaz az éremfutamba kerülni, pénteken aztán előbb a 21., majd a 25. helyen hajózott át a célvonalon. Utóbbi eredményét az összesítésnél kiejtette.

Novak Djokovics kikapott az elődöntőben

A német Alexander Zverev némi meglepetésre legyőzte a világelső Novak Djokovicsot a tokiói olimpiai férfi tenisztornájának pénteki elődöntőjében.

A 24 éves játékos – aki tavaly döntőt játszott az amerikai nyílt bajnokságon – az első szettet simán elveszítette az idei három Grand Slam-tornán diadalmaskodó szerb ellen, aki a második felvonásban 3:2-nél brékelőnybe került. Alexander Zverev ezt követően sorozatban nyolc játék megnyerésével alapozta meg 125 perces sikerét.

Novak Djokovics legutóbb a római salakpályás torna döntőjében kapott ki, azóta sorozatban 22 mérkőzésen nyert. Idén ez mindössze a negyedik veresége volt a szerb világsztárnak.

Zverev ellenfele az orosz Karen Hacsanov lesz a vasárnapi fináléban.

Tenisz, férfiak, elődöntő: 

Alexander Zverev (német, 4.)-Novak Djokovics (szerb, 1.) 1:6, 6:3, 6:1
Karen Hacsanov (orosz, 13.)-Pablo Carreno Busta (spanyol, 6.) 6:3, 6:3

A házigazdák elleni sikerrel negyeddöntős a női vízilabda-válogatott

A magyar válogatott harmadik csoportmeccsén a vártnál nehezebben ugyan, de nyert a házigazda japánok ellen a tokiói olimpia női vízilabdatornáján, s ezzel biztosította a helyét a negyeddöntőben.

“Örülhetünk a győzelemnek, kis szódával elment” – nyilatkozta Bíró Attilaszövetségi kapitány az MTI-nek. “Voltak periódusok, amikor nehézségeink adódtak, néhány játékvezetői ítélet pedig nem könnyítette meg a helyzetünket, de ehhez hozzá vagyunk szokva”. A szakvezető hozzátette, az utolsó másfél negyedben “megmutatkozott egy-két játékosunk karaktere”, és a csapat keményebben beleállt a mérkőzésbe. A következő, kínaiak elleni találkozóról Bíró azt mondta, azon nagyjából hasonló teljesítményt kell nyújtania az együttesnek, mint az Egyesült Államokkal szemben egygólos különbséggel megnyert meccsen.

 

Erdélyi Balázs / Forrás: Getty Image

 

“Nagyon nehéz lesz, mert a kínaiak egy fizikális, erővízilabdát játszanak” – fogalmazott a kapitány.

A hatgólos Parkes Rebecca úgy értékelt, csapattársai nagyszerű labdákat adtak neki és jól olvasták a mozgását.

“A következő mérkőzéseken védekezésben többet kell nyújtanunk, de mindannyian tudjuk, hogy képesek vagyunk ennél sokkal jobban játszani. Remélem, hogy ezzel a maival a torna számunkra legrosszabb meccsén túl is vagyunk” – nyilatkozta.

A félidőben csereként a kapuba álló Gangl Edina elárulta, előzetesen már megbeszélték, hogy Magyarival “felesben” fognak védeni, de az csak közvetlenül az összecsapás előtt dőlt el, hogy nem ő kezd.

“Lehetséges, hogy egy picit át tudtam segíteni a lányokat a holtponton. Miután beálltam, próbáltam hangosan irányítani őket, mert úgy éreztem, hogy addig nem működött megfelelően a kommunikáció” – mondta Gangl.

Női vízilabdatorna, B csoport:

Magyarország-Japán 17-13 (3-4, 4-3, 5-3, 5-3)
Tacumi Vízilabdaközpont, zárt kapus
Gól: Parkes 6, Szilágyi 4, Keszthelyi, Gurisatti 3-3, Vályi 1, illetve Arima, Inaba 4-4, Hasida, Kudo 2-2, Kavagucsi 1.

Bíró Attila Európa-bajnoki bronzérmes, világliga-második együttese három forduló után két győzelemmel és egy döntetlennel áll, a következő mérkőzését pedig Kínával vívja, vasárnap.

Július 31., szombat (zárójelben a magyar idő):

ATLÉTIKA (Olimpiai Stadion)
10.45 (3.45): női 100 m gát, előfutam (Kozák Luca)

KÉZILABDA (Jojogi Nemzeti Sportcsarnok)
19.30 (12.30): női csoportmérkőzés, B csoport: Magyarország-Spanyolország

SPORTLÖVÉSZET (Aszaka Lőtér)
12.00 (5.00): női kisöbű szabadpuska 3×40 lövéses összetett, alapverseny (Mészáros Eszter)
16.00 (9.00): DÖNTŐ

TRIATLON (Odaiba Kikötőpark)
7.30 (0.30): VEGYES VÁLTÓ (Bragmayer Zsanett, Tóth Tamás, Kovács Zsófia, Bicsák Bence)

ÚSZÁS (Tokiói Vizes Központ)
10.30 (3.30): elődöntők, döntők
10.30 (3.30): FÉRFI 100 M PILLANGÓ (d) (Milák Kristóf)
10.37 (3.37): NŐI 200 M HÁT (d)
10.46 (3.46): NŐI 800 M GYORS (d)
11.11 (4.11): férfi 50 m gyors (ed)
11.43 (4.43): 4X100 M MIX VEGYES VÁLTÓ (d)

VITORLÁZÁS (Enosima Jachtkikötő)
12.05 (5.05): Finndingi (Berecz Zsombor) 7-8. futam

VÍVÁS (Makuhari Rendezvényközpont, B csarnok)
10.00 (3.00): női kard csapatverseny (Márton Anna, Pusztai Liza, Katona Renáta, Battai Sugár), nyolcaddöntő, negyeddöntő, mérkőzések az 5-8. helyért, elődöntő, mérkőzés az 5. és a 7. helyért
18.30 (11.30): bronzmérkőzés
19.30 (12.30): DÖNTŐ

VÍZILABDA (Tacumi Vízilabdaközpont)
14.00 (7.00): férfi csoportmérkőzés, A csoport: Magyarország-Egyesült Államok

M4 Sport/MTI