3x3 jó film, amit végre lesz idő megnézni a háromnapos ünnepen

Végre kényelmes tempóban megtekinthetjük A kőszívű ember fiai és a Föltámadott a tenger mellett a Gyűrűk Ura- és a Hobbit-trilógiát, valamint az összes James Bond-filmet is!

Az idén hétfői napra eső március 15. miatt háromnapos hétvégének nézünk elébe – ami kitűnő alkalom arra, hogy ne csak az 1848-as szabadságharcról szóló, régi magyar, kosztümös kalandfilmeket nézzük meg, hanem olyan mozimaratont tartsunk, amire a dolgos hétköznapok alatt máskor nemigen lehetne sort keríteni. Íme 3x3 kiváló film a háromnapos ünnepre!

1. A kőszívű ember fiai

Ha '48-as forradalom, akkor Kőszívű! Évek óta minden munkaszüneti nappá nyilvánított március 15-én el lehet csípni valamelyik tévécsatornán Várkonyi Zoltán klasszikus Jókai-adaptációját – nincs ez másképp idén sem! A történetet alighanem mindenki ismeri: a császárpárti Baradlay Kázmér özvegye (Sulyok Mária), szembeszegülve férje végakaratával, jó magyarnak, boldog embernek szeretné látni a fiait, hazahívja hát Ödönt (Bitskey Tibor) Pétervárról, Richárdot (Mécs Károly) és Jenőt (Tordy Géza) pedig Bécsből. A forradalmár lelkületű Baradlayné biztatására azonban a fiúk apjuk végakarata ellenére 1848 ügye mellé állnak... A film a Filmio.hun is megtekinthető.

 

2. Föltámadott a tenger

A magyar filmgyártás eme monumentális alkotása nélkül szintén évek óta elképzelhetetlen a március 15-i műsorkínálat! 1848. március 15-én Pesten kitört a forradalom. A márciusi ifjak között azonban ott van a császár besúgója is! Jellasics támadásának hírére özönlenek a szabadság hívei a honvédseregbe. Petőfi Sándor is ott van a táborban, és verseivel lelkesíti a katonákat. 1849 januárjában azonban vesztésre áll a szabadságharc ügye, Petőfi Erdélybe megy, hogy csatlakozzon Bem tábornok seregéhez. Gábor Áron ágyúinak segítségével győzelmet aratnak Bem csapatai, de a harcok tovább folytatódnak...

 

3. A Hídember

Örök vita, hogy ki a nagyobb magyar: a reformkorban az országot felvirágoztató, élete alkonyán egy bécsi elmegyógyintézetbe kényszerülő Széchenyi István gróf, vagy a '48-as forradalom lánglelkű motorja, Kossuth Lajos, Magyarország kormányzó-elnöke, aki a szabadságharc leverése után külföldi emigrációba menekült a kivégzése elől. Bereményi Géza az első Orbán-kormány gigantikus költségvetésű presztízsprodukciójában Széchenyire szavazott (akit Eperjes Károly alakított a filmben), és ezzel annak idején egy manapság is igen meggyőzőnek számító, 300 ezres nézőszámot ért el a mozikban. A film a Filmio.hun is megtekinthető.

 

4. James Bond: Goldfinger

Melyik a legjobb James Bond-film? A Goldfinger? Vagy a Goldeneye? Iszonyú nehéz kérdés, mert minden Bond-színésznek megvannak a maga nagy klasszikusai – filmkritikus legyen a talpán, aki olyan TOP10-es listát tud felállítani a 007-es eddigi 24 bevetéséből (a Soha ne mondd, hogy soha nem számít hivatalos filmnek), amibe egyetlen kommentelő sem köt bele! Bár a Goldfinger fináléja az amerikai aranykészletet őrző Fort Knoxnál pont olyan béna, mint egy Tűzvonalban epizód, az vitathatatlan, hogy ennek a filmnek bérelt helye van minden létező legjobb Bond-filmek”-toplistán! Itt állt össze ugyanis a klasszikus Bond-recept, és rázódott a helyére minden kötelező Bond-kellék az Aston Martin DB5-től kezdve a főcímzenén át a főgonosz jobbkezéig (aki ezúttal a kultikus pengekalapot dobáló Oddjob). A film az HBO GO kínálatában érhető el.

 

5. James Bond: A kém, aki szeretett engem

Bár a Roger Moore-érára inkább a kémparódiákba illő, bugyuta humor volt a jellemző, az 1977-es A kém, aki szeretett engem magasan kiemelkedik a Bond-filmek sorából. Egyrészt a hihetetlenül profi, ma is elképesztőnek számító kaszkadőrjelenetei (a semmibe síelést az utolsó pillanatban kinyíló brit ejtőernyővel például csak egyetlen egyszer tudták felvenni!), Anja Amaszova ügynök (Barbara Bach) pedig azért volt mérföldkő a franchise történetében, mert vele született meg a Bonddal egyenrangú Bond-lány, „a női 007-es”, aki már nemcsak egy mutatós biodíszlet volt a történetben. A filmben Amaszovát és Bondot bízzák meg azzal, hogy nyomozzák ki az amerikai és szovjet atomtengeralattjárók eltűnésének rejtélyét. Az események hátterében az ördögien gonosz milliárdos, Mr. Stromberg (Curd Jürgens) áll, akinek végső célja, hogy a tengeralattjárókon lévő nukleáris robbanófejeket felhasználva egy hatalmas, a tenger mélye alatt fekvő katonai bázisról kirobbantsa a harmadik világháborút. A film az HBO GO kínálatában érhető el.

 

6. 007 - Skyfall

Lehet Danel Craigre azt mondani, hogy inkább néz ki ukrán verőlegénynek, mint szmokingos James Bondnak. Azt viszont teljesen felesleges vitatni, hogy az 1,1 milliárdot kaszáló Skyfall minden idők egyik legjobb Bond-filmje, hiszen nemcsak visszahozta végre Miss Moneypennyt is a Casino Royale-lal rebootolt franchise-ba, de Sam Mendes rendező olyan mélységeit mutatta meg a 007-es karakterének, amit sem előtte, sem utána senki sem! Hiszen a film nyitójelenetében lepuffantott James Bondról itt derül ki, hogy nem is egy cinikus angol playboy, hanem egy régi skót nemesi família árva fiúként felnőtt sarja, aki az őrülten vigyorgó főgonosszal (Javier Bardem) az ősei családi kúriájában kénytelen összecsapni, és egyes egyedül csak a vén komornyikjára számíthat, amikor a világ sorsa a tét... Nem olyan ez, mint egy ütős Batman-film? De bizony, nem véletlenül mondogatja mindig Christopher Nolan is, hogy imádja a James Bond-filmeket! A film az HBO GO kínálatában érhető el.

7. A Gyűrűk Ura - A Gyűrű Szövetsége

Egészen elképesztő, hogy már 20(!!!) éve annak, hogy Peter Jackson megfilmesítette az addig mindenki által megfilmesíthetetlennek ítélt Gyűrűk Ura-regénytrilógiát, amit ráadásul utóbb megtoldott egy Hobbit-trilógiával is (bár az már erősen véleményes, hogy az utóbbi jó ötlet volt-e). Aki szeretne Tolkien-maratont tartani, a hosszú hétvégén az HBO GO-n megnézheti mindkét trilógiát! A 2001-es Gyűrű Szövetségében Frodó (Elijah Wood), az ifjú hobbit egy gyűrűt kap Bilbótól, amiről kiderül, hogy az Egy Gyűrű, mellyel a Sötétség Ura rabszolgasorba taszíthatja Középfölde népeit. Gandalf (Ian McKellen) Völgyzugolyba küldi Frodót, ahol a tündék legbölcsebb vezetője, Elrond dönt a gyűrű sorsáról. Nincs más lehetőség, a gyűrűt el kell pusztítani Mordorban, a Végzet-katlanban. Gandalf vezetésével Frodó és társai, a dúnadán Aragorn (Viggo Mortensen), a tünde Legolas (Orlando Bloom), Gimli, a törp (John Rhys-Davies), és az embereket képviselő Boromir (Sean Bean) nekivágnak a nagy küldetésnek. A film az HBO GO és a Netflix kínálatában is elérhető.

 

8. A Gyűrűk Ura - A két torony

A gonosz ereje egyre nő, mert szövetséget kötött a két torony: Barad-dúr, Szauron, a sötét úr vára és Orthanc, amely Szarumán (Christopher Lee), az áruló mágus erődje. Frodó, a Gyűrűhordozó és hű barátja, Samu Mordor földje felé tart, hogy a tűzbe hajítsa terhét: ám egy újabb veszéllyel kell szembenézniük - felbukkan Gollam, aki magának követeli a kincset. Eközben a szövetség még élő tagjai Aragorn vezetésével újabb harcokba keverednek. Rohan lovasai mellett küzdenek és különös szövetségesekre lelnek: az entekre. A Sötét Úr hadseregei azonban már Gondor felé vonulnak – kezdetét veszi a Gyűrűháború! A film az HBO GO kínálatában érhető el.

 

9. A Gyűrűk Ura - A király visszatér

Gandalf (Ian McKellen) Pipinnel (Billy Boyd) Gondorba vágtat, hogy Denethort (John Noble) felkészítse Szauron túlerejével szemben. Théoden király (Bernard Hill) összevonja seregeit Gondor segélyhívására. Aragorn (Viggo Mortensen) végül vállalja sorsát, és hű társaival harcba szólítja a hegyek közt élő holtakat. Középfölde sorsa azonban egészen máshol fog eldőlni. Frodó (Elijah Wood) és Samu (Sean Astin) a Hatalom gyűrűjével Mordor sötét útvesztőit járja. De minél közelebb kerülnek a Végzet hegyéhez, Frodót annál jobban húzza a Gyűrű szörnyű súlya. A világ sorsa egy apró hobbit kezében van, aki kétséges, hogy ellen tud állni a legnagyobbakat is legyőző kísértésnek. A film az HBO GO kínálatában érhető el.