Július 12-én került fel a Netflix kínálatába (de már Steamen, PlayStationön és Nintendo Switch-en is hozzáférhető) az Oxenfree 2: Lost Signals, a 2016-ban megjelent Oxenfree című kultikus kalandjáték régóta várt folytatása. Mivel itt a PORT.hu hasábjain rendszeres időközönként videójátékokról is írunk, az alábbiakban

5 pontban röviden összefoglaljuk, mitől zseniális az Oxenfree 2, és miért van már most bérelt helye az év végi gémer TOP10-es listákon.

1. Ingyen van

Igaz, csak azoknak, akik rendelkeznek aktív Netflix-előfizetéssel – őket a streaming szolgáltató az Oxenfree 2: Lost Signalst kiválasztva a kínálatból automatikusan átirányítja valamelyik store-ba, és egy gyors telepítés után már indulhat is a nagy kaland (jelen sorok írója Androidos telefonon és iPhone-on próbálta ki a játékot, PlayStationös, PC-s és Nintendo Switch-es tapasztalataink nincsenek).

A Netflix ugyanis nagyon komolyan gondolja a videójátékos kínálatbővítést, hátha így a gémerek belenéznek egy-egy filmbe vagy tévésorozatba is. 

A Netflix 2021 nyarán jelentette be, hogy játékokkal szélesül a portfoliójuk, és akkor rögtön két Stranger Things-minijátékkal indult el az új mobilapplikációjuk. 2021-ben a streaming óriás felvásárolta a Night School Studios nevű, pici, független fejlesztőstúdiót, és nemcsak hogy kinevezték a csapatot a hangzatos Netflix Games divízió zászlóshajójának, de 2022-ben felrakták ingyenesen a kínálatba a Night School koronagyémántját, a 2016-ban csupa pozitív kritikát bezsebelő Oxenfree-t (amiről mi is csak szuperlatívuszokban beszéltünk itt a PORT.hu hasábjain). Az akkor már javában készülő folytatással kapcsolatban pedig hivatalosan is bejelentették, hogy ez már egyből a Netflixen fog debütálni 2023 nyarán egy nagy csinnadrattával – és így is lett.

2. Organikusan kapcsolódik az első részhez

Az Oxenfree 2 nagyon sok tekintetben az Oxenfree-re épül, így aki 100 százalékos játékélményt szeretne kapni, mindenképpen töltse le a Netflixről a 2016-os epizódot is – nem fogja megbánni! Az Oxenfree a rejtélyes Edwards-szigeten játszódott,  ami korábban titkos katonai bázis volt, és a fiatal kadétokból álló híradós alakulat kiképzőközpontjaként működött, később azonban teljesen elnéptelenedett – ebben nagy szerepe volt a partjai közelében bekövetkezett tengeralattjáró-szerencsétlenségnek. Az alapjáték pont olyan volt, mint a Stranger Things, vagy egy jó Stephen King-sztori, csak ezúttal mi irányíthattuk a fiatal főhőst: egy Alex nevű tinilány a barátaival természetfeletti erők játékszerévé vált a szigeten, de a történet végére (számos izzasztó helyzet és súlyos tragédia árán) végül győzedelmeskedett az ármánykodó erők felett, sőt, komoly felnőtté vált.

A második rész viszont már nem a szigeten játszódik, hanem abban a Camena nevezetű, isten háta mögötti amerikai kisvárosban, ahonnan állandó kompjárat megy át a szomszédos Edwards-szigetre. A sziklás magaslatokkal, festői erdőségekkel és kacskaringós szerpentinekkel tarkított környezet így ismerős lehet, a készítők azonban ügyeltek arra, hogy a város mégse egy az egyben nézzen ki úgy, mint az első rész szigete. Remélhetőleg nem árulunk el azzal nagy titkot, hogy persze azért most is átkerülünk a rejtélyes Edwards-szigetre, így számos ismerős helyszínt bejárhatunk (lásd a lenti teliholdas képet a jól ismert strandról),

ráadásul az első rész egyik főhőse a folytatásban is fontos szerepet kap, így megéri jobban megismerni őt az Oxenfreeben, mielőtt belevágunk az Oxenfree 2-be!

3. Szerethetők a főszereplők

A második rész nagy újítása, hogy már nem tinédzserkorú főhősöket irányítunk, hanem két harmincas felnőttet, Riley-t és Jacobot. Nekik már teljesen más rugóra jár az agyuk, mint korábban Alexéknek, és más gondok is nyomasztják őket az életkorukból adódóan. Míg az Oxenfree tinibandájának az volt a legfontosabb dolog az életében (a világ megmentésén túl persze), hogy vajon lesz-e elég fű az Edwards-szigeti bulira, összejön-e a hősszerelmes az imádottjával, vagy hogy a főhős jól ki tud-e jönni a hirtelen semmiből felbukkanó mostohatestvérével. Riley és Jacob életében ezek a dolgok azonban már nem sokat számítanak. Ők inkább olyasmiken töprengenek, hogy a szüleiktől örökölt rossz minták vajon a saját gyerekük nevelésére is befolyással lesznek-e, vajon ott tartanak-e az életükben, ahol fiatalon szerettek volna, ha majd ennyi idősek lesznek, vagy hogy érdemes-e feladni egy állást vagy életformát csak azért, hogy valami sokkal bizonytalanabba vágjunk bele?

Riley és Jacob  mindketten Camenában nőttek fel gyerekkorukban. A játék úgy indul, hogy egy környezetvédelmi kutatócsoport megbízásából kell jeladókat elhelyezniük a városka magaslati pontjain, mivel az Edwards-sziget természetfeletti anomáliai ismét nagy kilengéseket mutatnak. Hamar kiderül, hogy a furcsa jelenség hátterében ezúttal egy holdkóros eszméket valló tinédzser banda áll, akik olyan szinten belebabráltak a tér és az idő szövetébe, hogy azt valószínűleg már maguk is megbánták... 

Így természetesen Riley-ra és Jacobra vár a feladat, hogy kiismerjék a dimenziókapukon, álmokon, látomásokon és hús-vér emberek megszállásán keresztül machináló túlvilági entitások kozmikus sakkjátszmáját, és persze véget is vessenek annak.

4. Lenyűgözőek a képek és a hangok

A Night School Studio szinte semmit sem változtatott a jól bevált recepten. Az Oxenfree 2-ben egy modern stílusú festményekből álló, izgő-mozgó tájat kell bebarangolnunk, miközben ide-oda tekergetjük a zsebrádiónk hangfrekvenciáit, hátha elcsípjük a jó és rossz szándékú(?) szellemek(?) üzeneteit. Hogy még teljesebb legyen a '90-es évek Stephen King-történeteit idéző hangulat, a zsebrádiónk mellé ezúttal egy walkie-talkie-t is kapunk, amelyen keresztül kezdetben a jeladók telepítésével minket megbízó főnökünkkel tudunk diskurálni. Később azonban számos további partnerünk akad az éterben való társalgáshoz – többek között egy halálra rémült erdész, aki szintén szemtanúja volt a természetfeletti jelenségeknek, és egy éjszakai iskolarádió DJ-je, aki maga is ismeri a komisz tiniket, akik belebabráltak a dimenziók szövedékébe, így számos információt szolgáltathat róluk...

A játék hajtómotorja tehát ezúttal is az ide-oda tekergetett rádió, ami most a walkie-talkieval kiegészülve kiváló ritmusérzékkel lendíti mindig előre a megfelelő dramaturgia pontokon a cselekmény fonalát. 

A különböző frekvenciákon befogható, és természetesen a legváratlanabb pillanatokban felharsanó távoli segélykiáltások, statikus zörejek, régi időkből átszűrődő melódiák és túlvilági hangok kellemesen hátborzongató hangulatot varázsolnak. 

Ez leginkább fülhallgatón keresztül tud igencsak ijesztő lenni, ezért a készítők külön fel is hívják a figyelmet arra, hogy okostelefonon így a legjobb, azaz a legparább a játékélmény.

5. Többféle befejezés lehetséges

Ahogy az első rész, úgy az Oxenfree 2 is többféle befejezéssel kecsegtet a sztori végén. Ez nagyban függ attól, hogy a játék során lényegében folyamatosan zajló párbeszédek során hogyan reagálunk a beszélgetőpartnereink kérdéseire és válaszaira. De az is nagyban befolyásolja majd, hogy happy end lesz-e a sztori vége, hogy a nagy fináléban mit választunk, illetve hogyan reagálunk arra, amikor kiderül a  „főgonosz” kiléte és az őt vezérlő motivációk (ez amúgy egy elég ütős dramaturgiai fordulat, semmiképp sem spoilereznénk most el).

Ugyanúgy, ahogy az első részben, most is mindig háromféleképp válaszolhatunk a beszélgetésekben.

Ezek általában csöndes és mufurc, harsány és kicsit pikírt, illetve abszolút barátságos és őszinte reakciók lehetnek, amelyeket a játék elraktároz, és a végső lajstromozás során ezen reakciók alapján dől el a sorsunk, valamint a többi szereplőhöz való viszonyunk. Egyedül rajtunk múlik tehát, hogy alkalmi útitársunkat, Jacobot hogyan ítéljük meg. Szószátyár, anyámasszony katonája balfékként, aki semmiben sem tud segíteni, de mindig ki kell húzni a csávából? Vagy épp ellenkezőleg: a sok átélt nehézség legyűrése közepette a pándimenzionális kaland végére a legjobb barátunk lesz?

A fejlesztők természetesen most is igazi közösségi élménnyé varázsolták a tengerparti természetfeletti nyomozást. A nagy finálét követően ugyanis (ugyanúgy, ahogy az első rész végén),

takaros kördiagramokba rendezve nemcsak azt tudhatjuk meg, mi lett a végeredménye a döntéseinknek, de arról is látleletet kapunk, hogy bizonyos húsba vágó dramaturgiai pontokon mit tett a többi Netflix-előfizető – és mi százalékos arányban közéjük tartozunk-e, vagy egy másik táborba.

Ilyenkor jön természetesen a kapkodás a fejekhez, hogy „Ó, hát XY-t meg is lehetett volna menteni?”, ami szinte azonnal arra sarkallja az egyszeri játékost, hogy töltse be a régi mentéseit, és válasszon valami mást, hátha azzal átírhatja vidámabbra (vagy épp sokkal tragikusabbra...) a már megismert végkifejletet. Az Oxenfree 2-ben tehát bőven ott rejlik az újrajátszhatóság csábító lehetősége, és bár a misztikus szál most már nem üt akkorát, mint az első részben, ezúttal is garantált a kellemes borzongás és a jó szórakozás.

Értékelés: 8/10

Kiknek ajánljuk? Az első rész rajongóin túl leginkább azoknak, akik bár szeretnének, ezer éve nem játszottak új videójátékokkal, mert nincs felesleges 50 órájuk a Witcher 3-ra, viszont élnek-halnak az izgalmas kalandokért, és a jól megírt párbeszédekért.