A 3 legsokkolóbb és a 3 legviccesebb dolog a Selma Blair-filmből

Végre nálunk is elérhetővé vált a Bemutatjuk Selma Blairt című dokumentumfilm, ami azt mutatja be, hogyan küzd meg a szklerózis multiplexszel a Kegyetlen játékok és a Pokolfajzat sztárja – és mivel tényleg elejétől a végéig egyszerre lehet zokogni és nevetni rajta, kiválogattuk a legmegrázóbb és a legviccesebb mozzanatait.

A PORT.hu hasábjain már többször is megírtuk, mennyi méltósággal, erővel és humorral viseli a színésznő ezt a pusztító betegséget. A küzdelmét bemutató Introducing, Selma Blair című Discovery+-os dokumentumfilmről is beszámoltunk már, de most az HBO Maxnak köszönhetően a saját szemünkkel is láthattuk (május 4-én került fel a streamingszolgáltató kínálatába), és keveset mondunk azzal, hogy nem bántuk meg.

A Bemutatjuk Selma Blairt megrázó és vicces egyszerre, és egy olyan nő portréja rajzolódik ki belőle, akit amúgy is szívesen néznénk akár a hétköznapi életében is, hiszen iszonyú jó fej, de így ráadásul, ebben a drámai, szélsőséges határhelyzetben, amibe került,

elképesztően megindító figyelni azt a méltóságot és lazaságot egyszerre, ahogy a rá mért csapást viseli.


A korábban csak rövid dokumentumfilmeket és egy dokusorozatot jegyző Rachel Fleit kamerája intim közelségből követi Blairt, és lenyűgöző, olykor már-már zavarba ejtő őszinteséggel ábrázolja, miközben az alkotó a sztár saját maga által készített home videós felvételeket is felhasználja; mindez így együtt olyan érzelmi hullámvasútra viszi a nézőt, amiből nem is akar kiszállni – annak ellenére sem, hogy a Bemutatjuk Selma Blairt (fekete) humora ellenére sem egy könnyed tavaszi kikapcsolódás.

Lássuk először a legmegrázóbb momentumokat!

1. Amikor Selma Blair interjú közben összeomlik

Rögtön a film legelején, már a második jelenetben azt láthatjuk, hogy a színésznő terápiás kutyájával az ölében, az állatot simogatva beszél a kamerába, majd amikor a kutyus elmegy, Blair beszéde egyre akadozóbb lesz, küszködik a szavakkal, remeg a hangja, a végére pedig már csak nyöszörgésre futja tőle.

Mindez egyszerre megdöbbentő, mert azonnal kendőzetlenül megmutatják a sztár legrosszabb pillanatait, és szívmelengető, hiszen láthatjuk, mennyit tud javítani a terápiás állat Blair állapotán.

Később egyébként bicegve, majd még sokkal akadályozottabb, nehéz járással, sőt a lépcsőn kúszva is megmutatják a főszereplőt, ami nemcsak azt a lenyűgöző bátorságot és bizalmat fejezi ki, amellyel Selma Blair a nézőkhöz fordul, de minden bizonnyal rengeteg erőt ad azoknak, akik ugyanebben a súlyos betegségben szenvednek.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Selma Blair (@selmablair) által megosztott bejegyzés


2. Amikor bevallja, hogy ő csak egy örök mellékszereplő

Habár a Bemutatjuk Selma Blairt alapvetően arról mesél, mi történt a sztárral azt követően, hogy 2018 augusztusában szklerózis multiplexszel diagnosztizálták, majd az év októberében nyilvánosan is „előbújt” a betegségével, természetesen szóba kerül a pályafutása is. És egészen felkavaró, hogy milyen őszinteséggel beszél arról, hogy igazából nem tartja magát túl sokra színésznőként. Szó szerint elhangzik a szájából, hogy mindig is tudta, hogy ő amúgy is csak egy örök mellékszereplő; majd amikor egy magazincímlapot mutat, amelyen többek közt Nicole Kidmannel együtt látható, és őt kisebbre photoshopolták rajta a többieknél, azt mondja, hogy ez is csak amiatt van, mert ő olyan jelentéktelen.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Selma Blair (@selmablair) által megosztott bejegyzés


„Nicole-lal aztán sosem merték volna megcsinálni”

– árulja el a kamerának. Ennek fényében viszont kifejezetten felemelő, hogy Blair – aki a filmben azt is bevallja, hogy sosem tervez visszatérni színészként – a betegségével egyúttal egy új esélyt is kapott, mivel közelmúltbeli tevékenységét tekintve egyre egyértelműbb, hogy a szklerózisos betegek afféle nagyköveteként működik. Nagyon vagány például, ahogy divatkiegészítőként viseli a járáshibája miatt nélkülözhetetlen botot, abbéli fáradozása pedig, hogy képviseli és láthatóvá teszi az SM-ben szenvedő betegeket, egyszerűen megfizethetetlen.


3. Amikor az őssejtkezelés nem hozza a várt eredményt

Habár a szklerózis multiplexnek jelenleg sajnos nincs ismert gyógymódja, az utóbbi évek tapasztalatai szerint az őssejtterápia sokat javíthat a betegek állapotán. Selma Blair 2020–2021 folyamán ezért őssejtbeültetésen esett át, ami a látottak alapján rendkívül hosszadalmas, nehéz, fárasztó és baromi fájdalmas procedúra. Már azt megterhelő nézni, ahogy a színésznőnek a kórházi tartózkodás miatt több hétre el kell válnia a kisfiától, de amikor azt látjuk, hogy az őssejtkezelést kiegészítő kemoterápia után felpuffadt arccal, teljesen szétesve beszélni se tud, szinte mi is érezzük a fájdalmát. Ezek után pedig hatalmas pofon, hogy a folyamatot követően nem javul lényegesen az állapota – ám szerencsére csakhamar érkezik a feloldozás,

hiszen kiderül, hogy ez a beavatkozás nem azonnal, hanem több hónap, sőt, a legtöbb esetben inkább két év múlva érezteti a hatását.

 

Még több megható pillanat Selma Blairrel

A szklerózis multiplexes Selma Blair táncolt, a stúdió zokogott

A színésznőt a betegsége sem akadályozta meg abban, hogy elinduljon a Dancing With the Stars új évadában.

Tovább


A film legviccesebb pillanatai pedig a következők:

1. Amikor Selma Blair Kim Kardashianről és a kulturális kisajátításról beszél

A Bemutatjuk Selma Blairt afféle prológusként szolgáló első jelenetében az alkotók máris megmutatják, mire számíthatunk a következő másfél órában, mivel úgy jelenítik meg az elesett színésznőt, hogy szó szerint egyszerre sírunk és nevetünk. Sírunk, mivel ahogy egy vörös szőnyeges eseményre készülve öltözködik és sminkeli magát, láthatjuk, mennyire nehezére esnek ezek az egyszerű mozdulatok is, és nevetünk, hiszen közben olyanokat mond, hogy

„Kim Kardashian küldött nekem pár sminkkészletet. Megemlítem a nevét, mert Isten a tanúm rá, senki nem ismeri a nevét,

és én csak próbálom támogatni őt”; majd: „elvileg ez a testszínű, nude kollekciója. De persze nekem nem nude (Blair arca a jelenetben falfehér, szája vértelen – a szerk.). Úgyhogy éppen kulturálisan kisajátítom valaki más nude árnyalatát”.

Forrás: HBO Max


2. Amikor felhívja a halott anyját telefonon

A betegség folyamata és a pályájára vonatkozó már említett kiszólások mellett Blair a dokumentumfilmben a családjáról is sokat mesél – elsősorban az anyjával való ellentmondásos kapcsolatát említi gyakran. A színésznő beszámolója szerint finoman szólva is kritikus, elnyomó anyja

rettenetesen bánt vele és a nővéreivel,

és rettenetes dolgokat vágott a fejéhez, de a felnőtt Selma Blair megpróbált ezzel is megbékélni, pontosabban békét kötni az idős asszonnyal. Sokat elmond a film és maga a sztár (fekete) humoráról, hogy amikor az anyja annyira hiányzik neki a halála után, hogy felhívja telefonon, és a hangpostája jelentkezik, még ezt is lazán és akasztófahumorral ugyan, de viccesen tudják kezelni.

Forrás: HBO Max

 

3. Amikor vibrátort használ arcmasszírozóként

Ahogy az az eddigiekből is kiderülhetett, a Bemutatjuk Selma Blairt igazán nehéz percei azok, amikor szenvedni látjuk a főszereplőt – ő maga azonban képes még ezeket a pillanatokat is öniróniával megmutatni. Egyszer például arról beszél, hogy miután az őssejtkezelést kiegészítő kemoterápia miatt felduzzad az arca, szüksége lesz egy arcmasszírozó eszközre,

és hát ő erre a célra bizony vibrátort fog használni.

 

Forrás: HBO Max


Sőt, a sztár azt is bevallja, hogy notórius vibrátor(félre)használó, mivel korábban egy repülőút során is ehhez a készséghez folyamodott, amikor elgémberedett nyakát akarta valahogy kimasszírozni, és csak ezt kapta az egyik reptéri boltban (de az eladó jó szívvel ajánlotta neki, mondván: „a vásárlók nagyon szeretik”). Blair legjobb értelemben vett gátlástalanságát pedig mi sem bizonyítja jobban, mint hogy

meg is mutatja a kamerának, hogyan kezeli az arcát és a nyakát egy szabályos pénisz formájú vibrátorral.

 

Még több megható pillanat Selma Blairrel

Nem bír tovább táncolni Selma Blair

A szklerózis multiplexszel élő színésznő a Dancing With the Stars nagy esélyese volt.

Tovább