A suta magyar cím ne tévesszen meg senkit, a valós eseményeket feldolgozó Svédcsavar hihetetlenül izgalmas, és részleteiben is lebilincselő.
2009. szeptember 23-án hajnalban három fegyveres férfi egy helikopteren érkezve kirabolt egy stockholmi készpénzraktárt, majd 38 perc elteltével ugyanezzel a helikopterrel távoztak, már több mint 39 millió svéd koronával gazdagabban.
Ez volt Európa történetének talán legmerészebb rablása,
amihez elképesztő precizitás, rengeteg tervezés, illetve hihetetlen kitartás és munkabírás kellett. Néhány kisebb változtatást leszámítva mindez pontosan megjelenik a rettenetes magyar címet kapott svéd Netflix sorozatban, a Svédcsavarban – ráadásul úgy, hogy magát a rablást gyakorlatilag újrajátsszák benne. Igaz, éles lőszer és igazi készpénz nélkül.
Az úgy nevezett Västberga-i helikopteres rablás minden részlete hihetetlen, annyira összetett „hadműveletről” volt szó, beleértve az eltereléseket és a rendőrség különböző módon való akadályoztatását. Ennek megfelelően az azt követő rendőrségi nyomozás is ezer részletre terjedt ki, és ha nem is volt hasonló módon merész, de ott is egy sor újító megoldás kellett ahhoz, hogy a tettesek nyomára jussanak. És ha ez nem lenne elég, a svéd rendőrség egy szerb informátornak köszönhetően nem csak arról TUDOTT, hogy támadás készül egy készpénzraktár ellen, de azt is tudták, hogy ehhez helikoptert akarnak használni – a rablók pedig tudták, hogy a zsaruknak szólt valaki. Mégsem álltak le, de nem azért, mert meggondolatlanok voltak, hanem annyira profik, hogy szinte minden eshetőségre felkészültek.
Ahogy 8 epizódon át halad előre a Svédcsavar története, úgy lesz az egész egyre hihetetlenebb, és a készítők semmit nem másítottak meg az események idővonalán, csak a neveket változtatták meg, az ügyben nyomozó rendőrnő (Iskra Kostic) alakját kerekítették ki, és ők döntötték el, hogy a profi bűnözők közül kire összpontosítsanak a leginkább. Így esett a választás arra a Ramira (Mahmut Suvakci), aki egyszer már jó útra tért, saját vállalkozása lett – majd kicsalták az összes pénzét. Hogy rendezhesse adósságát, társul gyerekkori barátjához, Michelhez (Ardalan Esmaili), aki a háttérfeladatokat ellátó szerb Zorannal (Dejan Milacic) tervelte ki az egész akciót. Hozzájuk csatlakozik az adrenalinfüggő robbantási szakember Nicke (Wim Elfwencrona), és már csak egy pilóta meg egy helikopter kell nekik.
Eközben a rendőrség végig a nyomukban jár, de sosem kerülnek olyan közel hozzájuk, hogy biztosra mehessenek,
majd megkezdődik maga a rablás. Ami úgy zajlik, hogy a rendőrjárőrök néhány percen belül kiérnek a helyszínre, csak nem tudnak azonnal bejutni, miközben odafent az idővel versenyezve küzdik le az előre betervezett és a váratlanul felmerülő nehézségeket.
A rablás – amit még a Grand Theft Auto V is felhasznált inspirációként - egy egész epizódot visz el, sőt, egy kicsivel többet, és ez az epizód gyakorlatilag élőben, valós időben zajlik, ahol a három színész mindent megcsinál, amit 15 évvel ezelőtt a három rabló is megcsinált. Igaz, a színészek kaptak biztosítóköteleket, nem fenyegette őket a börtön, tudták, mi van az adott ajtó mögött, viszont rengetegszer kellett újra végigcsinálniuk azt a rendkívüli erőfeszítést, amit a forgatás megkövetelt.
Az a néző számra rendszerint csak egy technikai részlet, hogy a filmesek mit hogyan oldottak meg a színfalak mögött, de itt átsüt az, hogy miért is lett őrületesen izgalmas a végeredmény - de az egész sorozat is szinte hibátlan.
Az világos, hogy a széria vezetőrendezője, a chilei származású, de már Svédországban született Daniel Espinosa (Instant dohány) szinte rajong az eredeti rablásért, és lenyűgözi az elkövetők leleményessége, profizmusa és kitartása – és ezzel az égvilágon semmi baj nincsen, sőt. Valószínűleg pont ez ad egy pluszt az amúgy is rendkívül izgalmas történetnek.
Az érzelmi többletet Rami szolgáltatja, és Mahmut Suvakci nagyszerű választás volt ehhez. Az ő kicsit brutális megjelenése emlékeztet az ex-Atletico Madrid és Chelsea futballista Diego Costára, csak van benne egy átható szomorúság, amitől esendővé válik. Vele ellentétben régi barátját, Michelt játszó Ardalan Esmaili játéka sokkal árnyaltabb, talán izgalmasabb is, de neki nincsenek olyan morális fenntartásai, mint Raminak. És ott van a Ben Kingsley-re hajazó Dejan Milacic, mint a banda agya, aki mindenre gondol, mindent megold, amire ráhatása van.
A sorozat persze nem megy el olyan messzire, hogy csakis a bűnözőknek drukkoljon, ezért van a nyomozónő, akit sokszor saját felettesei akadályoznak abban, hogy előre haladjon, és akinek a rablók által felállított megannyi csapdával és megtévesztéssel is boldogulnia kell.
Így lesz kiegyensúlyozott a történet, amely a különböző gondosan kidolgozott tervek mellett a beépített buktatókat és a „banánhéjakat”, illetve a váratlan meglepetéseket is egyformán izgalmasan dolgozza fel.
És itt nem csak a rablás lesz lebilincselően izgalmas, hanem az előkészítés minden mozzanata
– majd a nyomok eltüntetése és a menekülés is. A részben nálunk forgatott Svédcsavar – eredeti címén A helikopteres rablás – hozza a skandináv krimik legjobb elemeit, és feldúsítja azokat egy végtelenül profi akciófilm tempójával, miközben az emberi tényezőről sem feledkezik meg. Le a kalappal mindenki előtt, akinek ebben része volt!
Értékelés: 10/10