A komikus nem játszik a Don’t Say Good Luck című tinivígjátékban, csak az executive producere a feleségével együtt.
Ha belegondolunk, milyen jófej Adam Sandler az olyan nála kevésbé szerencsés – értsd jóval kevésbé szorgalmas és tehetséges – barátaival, mint Rob Schneider, David Spade, Kevin James vagy Chris Rock, akiknek szinte minden filmjében juttat szerepeket, akkor logikus, hogy a saját családjával még rendesebb. Már eddig is készített egy vígjátékot a kedvenc lányának, Sunny Sandlernek, ez volt az egyébként szerethető, a Csajok háborúja történetét tini környezetbe áthelyező Ne merészelj eljönni a bát micvámra (2023), amiben nagyobbik lánya, Sadie is kapott egy kisebb jelenést. Most pedig itt van a szintén a Netflixnek készített Don’t Say Good Luck - vagyis Ne kívánj jószerencsét Don’t Say Good Luck -, ami ugyan szintén tinivígjáték, de van benne családi dráma is. Íme, az első előzetese.
A még csak 17 éves Sunny Sandler alakítja a középiskolás Sophie Birenbaumot, akinke minden vágya, hogy megkapja az iskolai darab főszerepét – amiben pont az a fiú lenne a partnere, aki oly rég óta tetszik neki. És az álma valóra is válik, csak szinte ugyanakkor tudja meg, hogy kiújult édesanyja (Melanie Lynskey) rákja kiújult.
Egyszerre zúdul rá a legnagyobb öröm és a legnagyobb félelem,
ezzel kell megküzdenie, miközben a bemutatóra készültnek. Sokkal többet nem tudni a történetről, legfeljebb azt, hogy egyéb szerepekben Max Greenfield, Jack Champion, Stephanie Beatriz, Scarlett Estevez, Emma McNulty, Elyse Bell, Bebe Neuwirth, Steve Buscemi és Jon Lovitz. És lehet, hogy kicsit gonoszak vagyunk, de a korábban látottak és a trailer alapján Sunny nagyon aranyos lány, de nem generációjának legjobb színésznője, hogy diplomatikusan fogalmazzunk.
Adam Sandler forgatott a lányainak egy korrekt vígjátékot
Adam Sandler most nem a haverjaival, hanem a lányaival pakolta tele új vígjátékát, amivel mi is jól járunk, még akkor is, ha ehhez egy Anne Hathaway-vígjáték sztoriját kellett lenyúlnia.
Tovább
Julia Hart rendezőnő (Én vagyok a nőd) mégis kizárólag Sunny-ban gondolkodott, amikor főszereplőt keresett, de ebben lehetett némi szerepe annak is, hogy pont Sunny apukája és anyukája, Jackie a film executive producerei. A film augusztus 14-én kerül fel a Netflixre.
Forrás: people.com








