Adam Sandler forgatott a lányainak egy korrekt vígjátékot

Adam Sandler most nem a haverjaival, hanem a lányaival pakolta tele új vígjátékát, amivel mi is jól járunk, még akkor is, ha ehhez egy Anne Hathaway-vígjáték sztoriját kellett lenyúlnia.

Amikor még 2014-ben kiderült, hogy Adam Sandler egy négy filmre, egy standup-előadásra felvételére és számos más,  a saját cége, a Happy Maddison fejlesztése alatt futó produkcióra vonatkozó szerződésre írt alá a Netflixre, persze rengeteg pénzért, mindenki azt gondolta, hogy a streaming óriásnál meghibbantak.

Sandler ekkor volt túl legnagyobb buktáin, amiket még a Sonynak készített,

egyszerűen ciki volt, lejártnak számított, a Netflixnél viszont kielemezték a filmjei nézettségét, és tudták, hogy ennek a csávónak akkor is megnézik a filmjeit, ha egy másfél órás hasmenést rak le az asztalra -  ami tőle csak egy picit lenne meglepő. És baromi jól számoltak, mert az első közös munkájuk, a gyalázatosan fos Nevetséges hatos (2015) is rekordokat döntött, ha hihetünk a Netflix adatainak – nem biztos, hogy hihetünk -, Sandler pedig hozta a formáját. A jót is és a rosszat is.

Forrás: Netflix

Az olyan gagyikra, mint a Hubie, a halloween hőse (2020), mindig jutott egy olyan remekmű, mint a Csiszolatlan gyémánt (2019) vagy egy olyan közönségsiker, mint a Gyagyás gyilkosság (2019), vagy olyan korrekt sportfilmbe oltott dráma, mint a Mindent egy lapra (2022). És aki beleszámolt, ez több, mint az eredeti megállapodásban szereplő négy film, és valóban: a szerződést először 2017-ben hosszabbították meg, majd 2020-ben egy új, megint négy filmre szóló dealt hoztak tető alá 250 millió dollárért. Az új Sandler-film, a Ne merészelj eljönni a bát micvámra már ennek a részeként jött létre, és Sandler ezúttal nem az irritáló haverjaival dolgozott, hanem kissé meglepő módon a családjával, vagyis a két lányával – bár a felesége, Jackie is kapott egy kisebb szerepet -, akik milliószor szimpatikusabbak, mint Rob Schneider, David Spade, Kevin James vagy Chris Rock. Náluk mondjuk bárki szimpatikusabb, vagyis ezzel ne szaladjunk előre, de a film igenis érdekesnek hangzott, és elég biztatónak tűnt, hogy a Rotten Tomatoes kritikaösszesítő oldalán 100%-on állt.

Forrás: Netflix

 

És honnan a cím? A bát micva a zsidó lányok felnőtté avatási szertartása – a bár micva női megfelelője , amire akkor kerül sor, mikor 13 évesek lesznek, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy a szertartást általában nagy partik követik, sok-sok ajándékkal. Stacy (Sunny Sandler) a legmenőbb bát micváról álmodik, kerül, amibe kerül, lépjen fel a bulin Beyoncé, vagy ha ő nem, akkor Dua Lipa, és utálja szüleit (Sandler és  Idina Menzel), amiért nem akarnak erre pár tízezer dollárt elszórni. Stacy egy drága zsidó középiskolába jár, ahol messze nem ő legmenőbb csaj, de ott van neki a legjobb barátnője, Lydia (Samatha Lorraine, akinek a The Walking Deadben volt kisebb jelenése) és néhány nyomi barátnője, akiknél még ő is menőbbnek érezheti magát. Aztán beüt a mennykő:

a legjobb barinője azzal a sráccal jön össze, akiért Stacy annyira odavolt.

Bár pár szóval tisztázhatnák a dolgot – a szándék meg is lenne rá –, de a dolog csak még rosszabbul sül el, és megkezdődik a cicaharc, és persze az egész a bát micvában csúcsosodik ki, ahogy az a címben meg is lett ígérve.

Forrás: Netflix

 

Mindez valójában nem más, mint az Anne Hathaway és Kate Hudson főszereplésével készült A csajok háborúja (2009) sztorijának lenyúlása, csak esküvő helyett bát micvával,

felnőtt nők helyett éretlen, önző kiscsajokkal

– zsidó környezetben, ami elég fontos. Enélkül csak egy kissé lapos, messze nem eredeti tinivígjáték lenne, így viszont van értelme annak, hogy az egész cselekmény egy olyan szertartás köré van felépítve, ami arról szól, hogy felnőttként felelős döntéseket kell hoznunk. Itt minden felnőtt karakter szerepe az, hogy hősnőnket erre terelje.

Forrás: Netflix

 

Persze hol felnőtt egy 13 éves kiscsaj, de mégiscsak ez a lényeg. Sandler itt kicsit hátralépett, a karaktere viszonylag kevés játékidőt kapott, de arra azért figyelt, hogy a jópofa, mozi- és popcornfüggő mackós apuka minden fontos jelenetben, minden sorsfordító kérdésnél ott legyen, de a terepet átadta a lányainak. Persze elsősorban Sunnynak, de ott van a jóval bölcsebb nővérét játszó Sadie is. Sunny nem egy nagy színész, vannak jelenetek, amiket egyszerűen nem tud eladni, de aranyos kiscsaj, és jó pont jár azért, hogy önző és felületes is tud lenni – amit persze könnyű bevállalni, tudván, hogy a legvégére úgyis megváltozik és megdicsőül.

Értékelés: 6/10

Forrás: Netflix