A rendezőként ezzel a munkával bemutatkozó, de producerként, illetve operatőrként már több kiváló dokumentumfilmen dolgozó Ugrin Julianna és Vízkelety Márton alkotása Polgár Róbertről, Murakeresztúr katolikus papjáról szól, akinek egyházi tisztsége mellett a tilalom ellenére szerető családja, azaz felesége és három kisgyermeke is van. A döntés a beszélőfejes formát mellőzve, keresetlenül mutatja be a modern egyház egyik legnagyobb kihívását jelentő, meghaladott jelenséget, a cölibátusét, miközben közelről ismerjük meg Robit és szeretteit.

Habár a férfi már kilenc éve Murakeresztúr papja, most érkezett el az idő, hogy nehéz döntést hozzon, mivel legkisebb gyereke, egy kisfiú egyre jobban megsínyli, hogy apja az egyházi hivatás miatt szinte sosincs otthon (érthető okoknál fogva a főhős és családja más-más faluban élnek). A döntés

megható mű egy nem mindennapi dilemmával szembesülő emberről,

ami nem véletlenül nyerte el nemrégiben a Verzió Filmfesztiválon a legjobb magyar dokumentumfilmnek járó díjat. Miközben megtekintését mindenkinek szívből ajánljuk, kiválogattuk a legmegdöbbentőbb mozzanatokat az alkotásból. SPOILEResek leszünk.

A főhős nem érzi bűnnek, amit tett

Habár a későbbi feleségével, Anett-tel való megismerkedéskor próbáltak küzdeni a szerelem ellen, és egy három hónapig tartó nyári kaland után – amelynek során akkor még egy csóknál több nem történt köztük – megbeszélték, hogy nem találkoznak többet, azt, hogy később mégis vétett a cölibátus ellen, Robi nem érzi bűnnek.

szóval a családi élet hétköznapi pillanatait nézve valóban nehéz nézőként is úgy tekinteni a főhősre, hogy ő most épp bűnt követ el.

A férfit egyébként ebben - a bűntudat nélküli életben - az erősítette meg, hogy saját bevallása szerint ő ezt már tisztázta, „megbeszélte” Istennel. A filmből azonban kiderül, hogy egyvalamit Robi mégis bán a dologgal kapcsolatban: azt, hogy eddig húzta. Hosszú éveken át élt kettős életet (nagyobb gyerekei már 8–10 év körüliek), ami senkinek sem tett jót: sem saját mentális és lelki épségének, sem a család életének. Így nem túl meglepő módon, amikor hősünk arról beszél, mi a legjobb abban, hogy végre meghozta a döntést, miszerint otthagyja a papi pályát, azt nevezi meg, hogy nem kell többé bujkálnia.

Robi egyházi elöljárói öt éve tudtak a dologról

Amikor a főhős búcsúzkodik a munkatársaitól, elhangzik, hogy az egyházmegye vezetője egyébként tudott a dologról, később pedig, amikor a férfi Olaszországban hivatalos levelet ír az ügyben, a részletek is kiderülnek. A püspök már öt éve, a harmadik, legkisebb gyerek születése előtt tudott Robi családjáról, s habár a vezetőség hozott bizonyos szabályokat, azok betartását egyáltalán nem ellenőrizték. A megállapodás szerint hősünk csak a gyerekeket látogathatta, illetve anyagilag támogathatta a családját, egyébként a kapcsolatot meg kell(ett volna) szakítani.

Hogy az elöljárók mennyire vették komolyan mindezt, arról mi sem tanúskodik jobban, mint hogy Palkó, a kisfiú már ezt követően született meg.

Nem azért kell választania, mert kitudódott

Mindebből következik, hogy Robinak nem azért kellett otthagynia a posztját, mert botrányos körülmények között kiderült, hogy családja van. Ahogy arra már fentebb is céloztunk, a kisfiú, Palkó kezdte megsínyleni apja hiányát, ezért jött el a döntés ideje. A dokumentumfilmben a főhős arról vall, hogy korábban lányai is sokat sírtak, amikor el kellett mennie a munkája miatt, a legkisebb (2–3 év körüli) gyerekkel kapcsolatban pedig arról számol be, hogy nem is igazán alakulhatott ki kötődés köztük. Ezzel kapcsolatban van egyébként egy bájos jelenet a végén, amikor a férfi már hazaköltözött: elmeséli, hogy az amúgy édesanyjával alvó kisfiú tágra nyílt szemekkel megkérdezte tőle, hogy

„apa, te hol fogsz aludni?”

Amikor egyébként Robi búcsúzkodik a munkatársaitól, a falu vezetőitől és a gyülekezetétől, többekkel kapcsolatban is kiderül, hogy amúgy tudtak a pap családjáról – csak egyszerűen nem volt téma. A feleség és a gyerekek megléte egyetlen esetben okoz kellemetlenséget a film cselekménye során: amikor a férfi váratlanul összefut egyetemi angoltanárnőjével, miközben ott van vele az egész családja, később pedig papként mutatják be az illetőnek. De igazi probléma ekkor sem lesz az ügyből. Mindez pedig felveti a kérdést, hogy ha amúgy a szóban forgó pap csodálatosan látja el a hivatását, mégis ki a fenét zavar, hogy van-e közben otthon családja. Magyarán: mi értelme van ma még a cölibátusnak?

Robié egyáltalán nem egyedi eset

A filmvégi felirat tanúsága szerint

csak Európában évente száz pap hagyja ott a pályát.

Azt persze nem tudni, pontosan mi miatt, ahogy azt sem, hogy szintén van-e már családjuk, vagy csak szeretnének, de annyi biztos, hogy csak ebben a kis közösségben, amelyben a főhős él, több hasonló esetről is tudnak. A már többször említett búcsúzkodás során név szerint is említenek két másik papot, aki úgy látja el a feladatát, hogy felesége és gyerekei vannak. Ezt ráadásul példának hozzák fel, tehát arra céloznak, hogy Robi is maradhatna a továbbiakban is a gyülekezet élén. Szóval ismét csak az derül ki, hogy gyakorlatilag semmi értelme a papi nőtlenségnek, és ennek ellenkezője, azaz a cölibátus megszegése az egyházi elöljárókon kívül az embereket sem zavarja egy cseppet sem.

A hívei nem azért csalódtak benne, mert megszegte a nőtlenségi fogadalmát

Mindez A döntésből egész konkrétan is kiderül, mikor ugyanis Robi távozik, többen is szemrehányást tesznek neki, és a szemére vetik, hogy nem teljesítette, amire felesküdött – és mint kiderül, egyáltalán nem arra gondolnak, hogy nőtlenséget fogadott, hanem arra, hogy ennek a közösségnek a lelki vezetője lesz. Ezek az érzelemtől fűtött nyilatkozatok is ékesen beszélnek róla, hogy

Robi egyik munkatársa ki is mondja nyíltan, hogy sajnálja, „hogy a katolikus egyház ezt (mármint a cölibátus feleslegességét) még nem látta be” – és a dokumentumfilm megtekintése után valószínűleg nincs ember, aki ne értene egyet ezzel. Az pedig, hogy mennyire fog hiányozni a férfi a híveinek, szintén érzelmes jeleneteken keresztül jelenik meg: utolsó miséje után a főhős mindenkitől egyesével elbúcsúzik, és egy kisfiú szó szerint zokogva kéri, hogy ne menjen el, egy kislány pedig szintén sírva köszön el tőle (Robi atya egyebek mellett ugyanis a fiatalokkal való munkában jeleskedett). De A döntéstől nézőként szerencsére nem ezekkel a nehéz pillanatokkal búcsúzunk, hanem azzal, hogy kiderül: hősünknek sikerült rájönnie, hogyan szolgálhatná a jövőben a közösséget.