A holnap háborúja nem jó film, és hiába szeretjük Chris Prattet, csapnivaló színész.
Amazon Originalként került fel a Prime Videora Chris Pratt sci-fi akciófilmje, ami már önmagában egy érdekes kérdést vet fel:
egy látványos haddelhadnak a moziban a helye, nem pedig egy kis képernyőn
– bár erről a Netflix akciófilmjei kapcsán is elgondolkodhatunk, pláne, hogy már a járvány előtt is foglalkoztak ilyenekkel, nem okolhatjuk a mozik bezárását. Talán jobb üzlet rögtön streamelhetővé tenni, ki tudja?
De fölösleges is ezen merengeni.
A film alapötlete tulajdonképpen nem is rossz: egy meccs közben óriási fényesség árasztja el a stadiont, és egy csomó ember masírozik elő belőle. Kiderül, hogy a közeljövőben háború dúl földönkívüliekkel, és az emberiség bizony vesztésre áll – mindössze félmillióan maradtak az egész Földön, és mondanunk sem kell, hogy zömmel az Egyesült Államok területén. A jövőbeli emberek segítséget kérnek az idegen elleni harchoz és besorozzák a jelenbélieket, hogy két hétig a jövőben harcoljanak. Azok aztán vagy nem jönnek vissza, vagy jócskán megkurtítva. Chris Pratt egy egykori katonát, kutatót, most éppen biológiatanárt alakít, akit egy idő után szintén szolgálatra kényszerítenek, ám az időugrás nem úgy sül el, ahogy tervezték. És itt jön a három pont, ennyi elég is a történetből.
Sajnos már ott elvérzik az egész film, hogy Chris Prattet tették meg főszereplőnek. Ha rokonszenves, vicces, egyszerű fickót kell játszani, akkor kitűnően teljesít, de megnyilvánulásait ismerve, valószínűleg az életben is pont ugyanolyan lehet, így csak önmagát kell adnia – azért tegyük hozzá, hogy amikor még pocakos volt, az jobban állt neki, gondoljunk csak a Városfejlesztési osztályra.
Ám ha valami komolyabb színészi feladata lenne, eszköztára kimerül a szomorú kutya nézésben, egy olyan kutyáé, akinek elvették a kedvenc velőscsontját.
Jóképű, izmos, divatos, de ilyen fickókból Hollywoodban akad tizenkettő egy tucat, akár olyan is, akin nem akarsz rögtön nevetni, ha épp megrendült, komoly képet akar vágni. Vele szemben Yvonne Strahoski és J.K. Simmons színészileg üde színfoltok, bár utóbbi szerepe egy hatalmas sablon, de mindig öröm látni, bármiben is játsszon.
Persze egy látványos akciófilmhez nem feltétlenül kellenek nagy alakítások és jó színészek, a csinbumm a lényeg. Az van elég, nincs is bennük hiba.
Ugyan a forgatókönyv tartogat egy-két meglepetést, még egy csavart is, sőt, egy igen sajátos és fájdalmas érzelmi helyzetet, a bot egyszerű, ostoba párbeszédek, a sablonos karakterábrázolás, a közhelyek behajigálása, az arcpirító logikátlanság agyonnyomja mindazt, ami jó. A látványra sem lenne panasz, ha épp nem piciben néznénk, amint szörnyetegek százai, ezrei vágnak rendet az ész nélkül lövöldöző emberek között. Azt azonban ne várjuk, hogy az időutazást és a kapcsolatos problémákat, paradoxonokat megmagyarázzák, el kell fogadnunk bármiféle indoklás nélkül és kész. Chris McKay rendező jegyzi a LEGO Batmant is, ami kétségtelenül az egyik legjobb Batman-film, nyilván a gyerekek számára is érthető, kicsit szájbarágós emberi problémákkal, de ott mégis ügyesen és hitelesen van bemutatva, az akciójelenetek pedig magasról verik A holnap háborúja bármelyik aprítós-lövöldözős részét.
Egynek jó A holnap háborúja, de az agyat addig érdemes felrakni a polcra pihenni, Prattet meg vagy elviseljük, vagy nem. De lehetne közben ivós játékot rendezni: kivert kutya tekintet, egy feles, az első fél óra múlva már mindenki hortyogna.
