Az Írországból hamar Hollywoodba költöző Colin Farrell különös karriert futott be az elmúlt évtizedek alatt. Bár hamar felkapták, valahogy mégsem került be az igazi A-kategóriás szupersztárok közé, talán pont szerepválasztásai következetlensége miatt. 

Vannak rendezők, akik kezei közt kiemelkedően teljesít,

mint a szintén ír Martin McDonagh, akivel a zseniális Erőszakikat (2008) és A sziget szellemeit (2022) készítette, vagy a görög Yorgos Lanthimos, akinek a bizarr, de remek A homárt (2015) és a kegyetlen, de nagyszerű Egy szent szarvas meggyilkolását (2017) köszönhetjük, a többi munkája viszont minimum vegyes minőségű. Mondjuk úgy, hogy egy jó filmjére két rossz vagy közepes jut, de mi a helyzet a sorozatokkal? Mi a helyzet a Apple TV-n most futó Sugar esetében, ami első ránézésre is az ő one man show-ja?

A cím valójában a főhős, John Sugar (Farrell) neve, aki magándetektív, és eltűnt személyek megtalálása a specialitása. Japánban ismerjük meg, ahol egy yakuza főnök elrabolt gyerekét szerzi vissza, miközben végig japánul beszél, majd a reptértől hazafelé az arab taxisofőrrel annak anyanyelvén cseveg, ami azért kicsit furcsa. Sugar otthon rögtön elvállalja egy idős filmproducer (James Cromwell) eltűnt unokájának felkutatását,

és közben kiderül, hogy hősünk ÓRIÁSI filmrajongó.

A háttérben pedig fekete-fehér filmklasszikusok mennek, de a privát kopók noir hangulatú világa annak minden, csontig koptatott kliséjével együtt csak arra jó, hogy megmutassa, a korábban a Legenda vagyok című posztapokaliptikus filmet, az első Thort és az Oldboy amerikai remake-jét íróként jegyző showrunner Mark Protosevich él-hal a műfajért. Hősünk nyitott sportkocsija is egy filmből van, akárcsak a fegyvere, amit rendszerint otthon hagy, mert nem akar bántani másokat. Sugar százdollárosokat ad hajléktalanoknak, hogy vigyázzanak a kocsijára, gazdátlanul maradt kutyát fogad be, végtelenül nagy tisztelettel bánik a nőkkel, szóval egy olyan rendes ember, amilyen nincs is, és persze vág az esze, összerak minden részletet, ahogy halad a nyomozással.

Illetve nem igazán halad. Az Apple TV-re szép lassan felkerült 8 részes sorozat kínos lassúsággal mutatja be az újabb és újabb szereplőket, a Sugart is alkalmazó cég ügyvivőjét (Kirby), az alkoholista egykori színésznőt (Amy Ryan), aki jóban volt az eltűnt lánnyal, a producer családját és egy különös társaságot, akikben az a közös, hogy mind rengeteg nyelvet beszélnek folyékonyan. Ugyanilyen lassan kerülnek elő az új fordulatok, illetve

nagyon, de nagyon soká tart, mire bármi is kiderülne az eltűnt lányról.

Itt már több minden nem stimmel. Ha egy film vagy sorozat hőse ennyire jó ember, ott valami nincs rendben a forgatókönyvvel vagy a készítők elképzelésével a karaktert illetően, különösen akkor, ha az illető saját maga narrátora, hogy mindent magának és nekünk is mélabús hangon elmagyarázzon és megindokoljon.

Ugyanez a helyzet a csiga lassú meséléssel, amiből jelentős rész abból áll, hogy Sugar Los Angeles napfényes utcáin autózik, és újra meg újra találkozik ugyanazokkal az arcokkal, akikkel elég lett volna egyszer is találkoznia. Csakhogy! Van itt egy óriási fordulat, ami mindent más megvilágításba helyez, elsősorban hősünk alakját.

Tényleg váratlan a fordulat, sőt, egy rövid ideig azt sem tudjuk, valódi vagy csak hősünk meggyötört képzeletének terméke, ami önmagában dicséretes. Csakhogy! Maga a fordulat minden „merészsége” ellenére csapnivaló, és azon felül, hogy túl későn jön, kevéssé kapcsolható az addig történtekhez és magához a karakterhez. Maradjunk annyiban, hogy a sorozat szállít egy jó kis WTF pillanatot, aztán képtelen élni annak hatásával.

Ahogy képtelen magával a műfajjal mit kezdeni, hiába tolja az arcunkba annak minden jól ismert elemét, közben semmi újat nem tud belőlük építeni, de még egy tisztességes koppintásra sem telik. Ami elég szomorú, tekintettel az illusztris névsorra – a rendezők között ott van például az Isten városát (2002) jegyző Fernando Meirelles -, és önmagában a műfaj sem egy nyakatekert dolog, amiből nehéz kihozni valamit. Sőt,

van abban valami tömény irónia, ha valaki egy láthatóan rajongott témában vall látványos kudarcot,

mert ez a sorozat kudarc. És persze nem foghatunk mindent a rossz szerepválasztásra: Colin Farrell egyben a széria executive producere is volt, vagyis nem csak eljátszotta azt, amit mondtak neki, hanem rálátott a teljes folyamatra, sőt, részese is volt annak, és meglehet, az ő döntése volt, hogy a sorozatban másra ne nagyon figyeljenek, csak rá. Bár rettentő szimpatikus itt is, egy rossz szerepet nem lehet jól játszani, nem bizony!

Értékelés: 3/10