Kilenc ember (1943)

Harry Watt filmje sokban hasonlít John Ford klasszikusára, az Elveszett őrjáratra (1934), csak egy világháborúval arrébb játszódik – ráadásul a világháború alatt is készült. Itt is egy kisebb szakasz, kilenc brit katona szakad el az egységétől a Líbiai-sivatagban, és egyedül kell túlélniük a zord körülményeket és az olasz támadásokat. Mindezt az őrjáratot vezető őrmestertől tudjuk meg, aki mintegy kerettörténetben újonc brit katonáknak mesél odahaza a kalandról egy kiképzőtáborban, amely során fejenként egy-egy kulacs vízzel és pár maréknyi lőszerrel tartottak ki a túlerővel szemben. A híres Ealing Stúdió megrendelésére készült film különlegessége az akció során használt, a háború elején is már kissé elavultnak számító, de az olasz könnyű páncélosok ellen hatékony Boys-páncéltörő puska megjelenése.

Landfall (1949)

„Baráti tűznek” nevezik azt, amikor tévedésből a saját vagy szövetséges oldal katonái kerülnek tűz alá, ami bizony óhatatlanul előfordulhat egy háborúban. Ez adja a később jóval híresebb háborús filmeket jegyző Ken Annakin (A leghosszabb nap, A halál 50 órája) filmjének alapját, ahol a brit Királyi Légierő egy pilótáját (Michael Denison) megvádolják egy saját tengeralattjáró elsüllyesztésével. A körülmények nem teljesen tisztázottak, az is lehet, hogy a tengeralattjáró volt rosszkor, rossz helyen, de a hadbíróság a jelek szerint már eldöntötte, hogy megbüntetik a pilótát, akinek a jegyese mindent elkövet, hogy bizonyítsa ártatlanságát.

A végeredmény meglepő, a filmbeli pilóták pedig valódi Avro Anson gépen repülnek, a legendás Avro Lancester nehézbombázó elődjén.

Kegyetlen tenger (1953)

Charles Frend rendező a háborús dokumentumfilmek legjobb vonásait mentette át azzal, hogy a dokumentarizmust nem az eseményekre, hanem az emberekre koncentrálta. A hadihajó háborús hétköznapjait bemutató képsorok leszámolnak az angol tengerészmítosz minden hamis legendájával, ugyanakkor emléket állítanak a háborúban szokatlan feladatokra kényszerülő civil kisembernek. Erickson kapitánynak (Jack Hawkins), a HMS Compass Rose romboló parancsnoka maga is tartalékos tengerésztiszt, legénysége zöldfülű, a mesterséget menet közben kell megtanulniuk, és ez a menet nagyon kemény. A hajónak az Atlanti-óceánt átszelő konvojokat kell kísérnie, megküzdenie a rettenetes időjárással, szembeszállva az ellenséges tengeralattjárókkal, és mentve azon hajók legénységét, amiket nem tudtak megvédeni. A film az 1953-as év legnépszerűbb angol filmje lett, de Amerikában is hatalmas sikert aratott – és nem kizárt, hogy Tom Hanks saját filmjét, A Greyhound csatahajót (2020) is ez az alkotás ihlette.

They Who Dare (1954)

Bár a világháború  teljesen elfeledett hadszíntere volt a görög szigetvilág, ahol apró brit kommandós egységek igyekeztek zaklatni a német helyőrségeket, itt érlelődött ki maga a kommandós hadviselés is. A rajtaütések nem voltak teljesen öncélúak, sokszor az itt található német és olasz repülőterek volta a célpontok, ahonnan a szövetséges konvojokat támadó gépek felszálltak. Ilyen támadás volt az Anglo-hadművelet, amely során egy 8 fős egység két rhodoszi repteret támadott meg sikerrel, de nagy veszteséget szenvedve, és ezt az akciót dolgozza fel a They Who Dare. Az Amerikából a McCarthy-féle boszorkányüldözés miatt Angliába költözött Lewis Milestone filmjének egyik főszereplője a még nagyon fiatal Dirk Bogarde, a repülőgépek szakértői pedig négy eredeti olasz Savoia-Marchetti SM.79 Sparvierót és egy Bristol Beaufightert  fedezhetnek fel.

A hosszú, az alacsony és a magas (1961)

Leslie Norman munkája annyiban nem tőről metszett háborús film, hogy Willis Hall a West End-en nagy sikerrel játszott drámája alapján készült, így logikusan nem egy hadművelet a tárgya, hanem az abban résztvevő katonák jellemábrázolása. A hadművelet persze erős túlzás, egy brit őrjárat kapja a nagyrészt értelmetlen feladatot, hogy magnetofonon rögzítsék a maláj dzsungel hangjait, hogy azt később a pszichológiai hadviselés során felhasználják. A hét katonának nem fűlik a foga a feladathoz, és nem könnyíti meg a dolgukat a mindenbe belekötő Bamforth közlegény (Laurence Harvey) sem, majd a dolgok komolyra fordulnak, amikor kiderül, hogy a japánok már a közelben járnak, és komoly dilemma elé kerül a csapat, amikor foglyul ejtenek egy ellenséges katonát.

Álcakommandó (1968)

A lista egyik kakukktojása Armando Crispino filmje, a 60-as, 70-es években dívó ún. Euro War műfajának egyik kevésbé ismert darabja: olcsón, tucatjával gyártott, rendszerint olasz, de Spanyolországban forgatott darabok, amelyeknek vajmi kevés köze volt a valós háborús eseményekhez. Ebben a történetben egy, a bataani hadjáratot átélt, poszt tramuás őrmester (a mindig kőkemény Lee Van Cleef) vezet egy olasz származású amerikaiakból áll diverzánsosztagot az ellenséges vonalak mögött, a feladatuk egy olasz támaszpont elfoglalása és megtartása, amíg oda nem érnek a szövetséges csapatok. A kőkemény őrmester – aki történetével Nicolas Cage előképe A fegyverek szavából (2002) – nem válogat a módszereiben, és amikor végezne a hadifoglyokkal, összetűzésbe kerül a századosával (Jack Kelly).