Elképesztően durva tartalmat találtunk az HBO Maxon

A nem kevesebb mint 15 év leforgása alatt készült nagyszabású, összesen csaknem 7 órányi játékidejű dokumentumfilm-trilógia, Az elveszett Paradicsom a sátánista gyilkosokként elhíresült Nyugat-memphisi Hármak ügyét göngyölíti fel.

1993 májusában három 8 éves kisfiú rettenetesen megkínzott, részben brutálisan megcsonkított holttestére bukkantak az Arkansas állami Nyugat-Memphisben, ahol egy hónappal később le is tartóztattak három tinédzsert,

akik a vád szerint egy sátánista szertartás keretében gyilkolták meg a gyerekeket.

1994-ben a fiatalokat el is ítélik a bűncselekményért: a történet java azonban csak ekkor kezdődik, mivel a nyomozás és a tárgyalás visszásságai miatt sokan kételkednek a bűnösségükben – a rendszer hihetetlen abszurditásának köszönhetően azonban ügyüket nem kevesebb mint 18 év múlva sikerül csak végleg lezárni.

Habár magyar nézőként nyilván nem követtük szorosan az eseményeket, a Robin Hood Hills-i gyerekgyilkosságok és az emiatt elítélt Nyugat-memphisi Hármak híre sokunkhoz eljutott, hiszen rendkívüli hatása és ellentmondásos megítélése a popkultúrába is beszivárgott. Ahogy arról 10 alulértékelt true crime film című összeállításunkban is beszámoltunk, az igaz történet alapján 2013-ban nem kisebb név rendezett nagyjátékfilmet, mint Atom Egoyan (Ördöglakat címmel, olyan sztárok főszereplésével, mint Colin Firth, Reese Witherspoon, Amy Ryan, Alessandro Nivola, Dane DeHaan, Bruce Greenwood és Elias Koteas), a Stranger Things alkotói pedig a széria negyedik évadában a ruházkodása és zenei ízlése miatt sátánista gyilkosnak bélyegzett Eddie Munson karakterével állítottak emléket az egyik megvádolt fiúnak, a történtek kezdetekor 18 éves Damien Echolsnak.

 

Az ügy a popkultúrába is beszivárgott

10 alulértékelt true crime film

Hatalmas reneszánszát éli a true crime műfaj, szóval ne feledkezzünk meg róla, hogy nem csak mostanában készültek remek darabok. Mutatjuk az elmúlt húsz év legjobbjait.

Tovább

 

Az elveszett Paradicsom első, 1996-os része rendkívül sokkolóan indul:

a helyszínelés során a bűncselekmény színhelyén készített rendőrségi videófelvételeket mutatja be, amelyeken nemcsak a három 8 éves gyerek groteszk pózba merevedett megkötözött holtteste látszik szemléletesen, de az is, hogy egyikük, Christopher Byers nemi szervét eltávolították. Mivel a film ezt követően szinte dagonyázik annak ábrázolásában, milyen elképesztően alacsony szellemi szinten vannak az ügy legfontosabb résztvevői (az egyik vádlott, a 17 éves Jessie Misskelley Jr. értelmi fogyatékos, a megcsonkított fiú apja, Mark Byers fegyvermániás, dühöngő vallási fanatikus, egy másik áldozat, Steve Branch anyja pedig viselkedése alapján egy alkalommal részegen állt a kamerák elé),

és azt is indokolatlanul sokszor látjuk, ahogy a meggyilkolt gyerekek szülei szenvednek és különféle átkokat szórnak a feltételezett elkövetőkre, nehéz nem azt gondolni, hogy az alkotók exploitálták az iszonyatos bűncselekményt.

Legelőször azonban akkor, amikor felmerül, hogy a rendőrség nyomásgyakorlással és manipulációval csikarta ki a perdöntőnek bizonyuló vallomást a már említett értelmi fogyatékos vádlottból, a film kezd érdekessé válni, és lassan az is letisztul és kikristályosodik, mégis mi indokolta a rendkívül hosszú, részenként 2 és fél, 2 és negyed, illetve 2 órás játékidőt. Az elveszett Paradicsom alkotói azért mutatják be olyan aprólékosan a fiatalok tárgyalását, illetve az ügy társadalmi fogadtatását és utóhatásait, mert az amerikai igazságszolgáltatásnak ebben az ügyben különösen látványosan tetten érhető visszásságaira akarják felhívni a figyelmet – és ebben a tekintetben rendkívül alapos munkát végeztek.

Forrás: HBO Max


Joe Berlinger és Bruce Sinofsky direktorok (előbbi nevéhez olyan true crime dokumentumfilm-sorozatok mellett, mint a Tetthely: A Cecil Hotel, A John Wayne Gacy-szalagok, A Jeffrey Dahmer-szalagok vagy a Bernie Madoff: A Wall Street szörnye, az Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány című nagyjátékfilm megrendezése fűződik) a dokumentumfilmezés magasiskoláját nyújtják. Feltárják az ügy szinte minden aspektusát, megszólaltatnak minden érintettet (és adott esetben addig beszéltetik őket, amíg saját maguk le nem leplezik saját magukat), és úgy általában is mindent elkövetnek, hogy mindkét oldalt hitelesen ábrázolják.

Az alkotóknak ugyan az első részben még abban a kivételes szerencsében volt részük, hogy a bíró beengedte őket a tárgyalóterembe is, így

végig szorosan követhették a tárgyalásokat

(a három vádlott ügyét kettébontva, két külön perben tárgyalták), ezt az esélyt a fellebbezéseknél, azaz Az elveszett Paradicsom második és harmadik részében már nem kapták meg, munkájuk mégis ugyanolyan színvonalas maradt.


A második, 2000-ben bemutatott részben Berlingerék saját filmjük utóhatását mutatják be, hiszen Az elveszett Paradicsom elementáris hatással bírt: az 1996-os premiert követően társadalmi kampány indult a Nyugat-memphisi Hármak igazságos tárgyalásáért, amelyhez rengetegen csatlakoztak azok közül, akik felismerték, hogy a fiatalokat csupán a sátánizmushoz kapcsolódó tömeghisztéria miatt ítélték el, gyakorlatilag bizonyítékok nélkül (még olyan sztárok is kiálltak értük, mint például Johnny Depp vagy Eddie Vedder, a Pearl Jam énekese). Az áldozatos munkát végző, az egyik vádlott esetében pro bono dolgozó ügyvédekkel együtt a Nyugat-memphisi Hármak önzetlen támogatói érték el közadakozásból, hogy

2007-ben fordulat álljon be az ügyben, hiszen részben ők fizették azokat az igazságügyi szakértőket, akiknek új bizonyítékokkal sikerült előállniuk.

Hogy az ügynek ennek ellenére csak 2011-ben lett vége, 18 évvel azután, hogy a(z akkor még) tinédzsereket letartóztatták, az már tényleg csak az elvileg az igazságot szolgáló rendszer igazságtalanságának köszönhető. De a stáb kitartott a srácok mellett, így a trilógia harmadik, Purgatórium alcímre hallgató 2011-es részében már harmincas éveikben járó fiatalemberként láthatjuk a 16, 17, illetve 18 évesen bebörtönzött kamaszokat. Az Oscar-díjra jelölt záró fejezetben pedig nemcsak a nyomozás izgalmai érik el a tetőpontot, de itt válik egyértelművé, hogy a filmesek kiváló munkája afféle jótékony mellékhatásként a Nyugat-memphisi Hármak felmentésének eszközévé vált.


Egészen addig ugyanis, amíg a forgatócsoport nem kezdett el dolgozni a filmen, majd nem mutatták be az első részt, Amerika nagy része nem hallott az ügyről (hiszen Arkansas állam nagyjából az ottani Szabolcs vagy Borsod megye), ami egyedül nekik köszönhetően kapott akkora nyilvánosságot és társadalmi támogatottságot, hogy végül ha nagyon visszás és felemás módon, de csak megérkezik a happy end. Az elveszett Paradicsom

egyszerre veszi el és adja vissza az emberiségbe vetett hitünket,

és amellett, hogy egy krimi izgalmaival és fordulataival bír, kifejezetten felemelő érzés egy olyan filmet figyelni, amiről tudjuk, hogy (mivel a másik két vádlott életfogytiglani ítéletével szemben az idősebb Damien Echolst halálbüntetésre ítélték)

egy ember szó szerint ennek köszönheti az életét.

 

Ez is érdekelhet

Vajon megoldódott a Los Angeles-i horrorhotel legnagyobb rejtélye?

Elisa Lam rejtélyes eltűnése és halála 2013 óta borzolja a kedélyeket. A tetthely: Cecil Hotel című dokumentumsorozat megoldást kínál a titokra.

Tovább