Imádják az androidokat az HBO GO nézői

A streamingszolgáltató elárulta, hogy mely filmjeiket és sorozataikat szerették legjobban a nézők 2020-ban.

Az elmúlt évek trendjei alapján megállíthatatlanul tör előre a streaming, és ezt a folyamatot a koronavírus sem tudta megakasztani, sőt. Az HBO GO-nál elkészítették az éves statisztikákat, amelyből az derül ki, hogy a direkt felhasználók számában kétszámjegyű százalékos emelkedés következett be, miközben a tradicionális, azaz operátorokon keresztüli előfizetők mennyisége is tovább nőtt. A lejátszások tekintetében is óriási növekedés figyelhető meg: a közvetlen előfizetők 2019-hez képes 41 százalékkal több tartalmat fogyasztottak.

Ahogy az HBO sajtóközleménye is megjegyzi, Magyarországon a nemzetközi összehasonlításban is nagyon pörög a streaming: Közép-Európában másodikak vagyunk a lengyelek mögött, és felvesszük a versenyt több skandináv országgal is.

A vírushelyzet miatt csökkent az ingázók száma, így a mobiltelefonok kijelzőjéről a nagyképernyőre tevődött át a tartalomfogyasztás jelentős része, a konzolok használata pedig megduplázódott az előző évhez képest az HBO GO felhasználói közt. Összefoglalva, a népszerűségi versenyt a tévé nyerte, második helyet szerezte meg a laptop, a dobogó alsó fokára a konzol és a Chromecast állhatott, a sereghajtó pedig a mobiltelefon lett.

Az HBO GO azt is elárulta, hogy mely filmjeik és sorozataik voltak a legnépszerűbbek idén. A listák böngészése előtt nem árt tudni, hogy a legtöbb streamingszolgáltatóval ellentétben az HBO GO 20 percnyi lejátszás után számol csak egy megtekintést.

A sorozatversenyt a Westworld nyerte egy másik androidos sci-fi, a Ridley Scott-féle A farkas gyermekei előtt, a harmadik helyre pedig A kívülálló című Stephen King-adaptáció futott be, amelyről kritikánkban azt írtuk, hogy nagyobb adagokban fogyasztva jobban működik, mint heti bontásban.

A lista abból a szempontból csalóka, hogy Nicole Kidman és Hugh Grant sorozata, a Tudhattad volna októberben indult, ezért „csak” az ötödik helyen végzett, miközben adott időegységre lebontva már most felülmúlta a toplista elején található címeket (kritikánk: itt). A nézettségi listán előkelő helyet foglal el továbbá a Csernobil, a Trónok harca, az Agymenők vagy a The Walking Dead, de a közel 20 éves Elit alakulat népszerűsége is töretlen.

A filmes lista élére egy erőteljes karcsapással az Aquaman úszott be, a második helyet pedig a Tarantino-féle, újranézésre kiválóan alkalmas Volt egyszer egy... Hollywoodja csípte meg. A top 15-ben található valóságból merítkező mozi (Az aszfalt királyai), családi fantasy (Harry Potter és a bölcsek köve, Artemis Fowl, Jumanji: A következő szint), akciófilm (Gemini Man, Bad Boys: Mindörökké rosszfiúk, MIB – Sötét zsaruk a Föld körül) és zenés dráma (Csillag születik) is. A járványnak köszönhetően Steven Soderbergh 2011-es filmje, a Fertőzés is bekerült az éves top 10-be.

A dokumentumfilmeknél az HBO saját gyártású produkciója, a Visszatérés Epipóba lett az első, míg a második helyet Peter Jackson digitálisan felújított és kiszínezett háborús filmje, az Akik már nem öregszenek meg szerezte meg. Dobogós lett a román HBO dokumentumfilmje, a Kollektíva, ami az Európai Filmdíjat is megkapta, és a kritikusok is az év egyik legjobbjának szavazták meg.

Taroltak az úgynevezett true crime dokumentumszériák ia. A McDonald’s nyereményjátékához kapcsolódó nagyszabású csalássorozatot bemutató McMilliók lett ebben a kategóriában a legnépszerűbb. Második helyet szerezte meg a nyáron bemutatott Eltűnök a sötétben, amely Michelle McNamara a Golden State Killer néven hírhedtté vált sorozatgyilkos után való fáradhatatlan nyomozását követi végig.

A magyar filmek összesített listáján is a Visszatérés Epipóba végzett az élen olyan mozisikerek előtt, mint a Drakulics elvtárs, a Rossz versek, A Viszkis és a Lajkó – Cigány az űrben. Hatodik lett a Gryllus Dorka és Simon Kornél nevével fémjelzett rövidfilm, a Zuniverzum – Jelenetek egy szerelemből, amely a tavaszi lezárások alatt készült teljes titokban. A lista további helyezettjei a Ruben Brandt, a gyűjtő, a FOMO: Megosztod, és uralkodsz, az X – A rendszerből törölve és a Valan – Az angyalok völgye.

Az HBO GO statisztikái alapján a gyerekek idén a Jégvarázs 2.-t szerették a legjobban, de az Előre és a Zootropolis – Állati nagy balhé is dobogós lett. A top 10-ben olyan animációs filmeket találhatunk még, mint a Kémesítve, A királynő kutyája, a Csodapark, de népszerűek voltak a családi mozik is (Dóra és az elveszett aranyváros vagy a Pokemon – Pikachu, a detektív). A KIDS sorozatoknál a Star Wars – Klónok háborúja vezette az évet, rengetegen nézték a Spongyabob Kockanadrág és a Mancs Őrjárat szériákat is, de a Peppa malac és a Mása és a medve is örök kedvencnek tűnnek.

 

TOP 15 - Az HBO GO legnézettebb sorozatai 2020-ban

Westworld
A farkas gyermekei (Raised by Wolves)
A kívülálló (The Outsider)
Csernobil (Chernobyl)
Tudhattad volna (The Undoing)* -> a tartalom nézettsége még nőni fog, hiszen a sorozatnak október végén volt a premierje
Trónok harca (Game of Thrones)
Nagy Katalin – A kezdetek (The Great)
Az ifjú Sheldon (Young Sheldon)
Az Úr sötét anyagai (His Dark Materials)
Agymenők (The Big Bang Theory)
The Walking Dead
Az új pápa (The New Pope)
Elit alakulat (Band of Brothers)
Love Life
ZéróZéróZéró

 

TOP 15 -  Az HBO GO legnézettebb filmjei 2020-ban

Aquaman
Volt egyszer egy… Hollywood (Once Upon a Time... in Hollywood)
MIB – Sötét zsaruk a Föld körül (Men in Black: International)
Pókember: Idegenben (Spider-Man: Far from Home)
Csillag születik (A Star is Born)
Legendás állatok: Grindenwald bűntettei (Fantastic Beasts: The Crimes of Grindelwald)
Harry Potter és a Bölcsek köve (Harry Potter and the Sorcerer's Stone)
Fertőzés (Contagion)
Jumanji: A következő szint (Jumanji: The Next Level)
Az aszfalt királyai (Ford v Ferrari)
Gemini Man
Bad Boys: Mindörökké rosszfiúk (Bad Boys for Life)
Artemis Fowl
X-Men: Sötét Főnix (X-Men: Dark Phoenix)
SHAZAM!


TOP 10 - Az HBO GO legnézettebb magyar filmjei 2020-ban

Visszatérés Epipóba
Drakulics elvtárs
Rossz versek
A viszkis
Lajkó - Cigány az űrben
Zuniverzum – Jelenetek egy szerelemből
Ruben Brandt, a gyűjtő
FOMO: Megosztod, és uralkodsz
X – A rendszerből törölve
Valan – Az angyalok völgye