A 2017-ben debütált Hatalmas kis hazugságok, Liane Moriarty bestsellerének adaptációja egyszerre aratott kritikai és közönségsikert: a nézők imádták, a kritikusok odavoltak érte, hullott rá a díjeső, és második évad is készült hozzá. Nem csoda tehát, hogy a széria mögött álló csapat és az HBO meg akarta ismételni a nagy dobást, és felfedezték a potenciált egy, a Hatalmas kis hazugságokra valójában csak nyomokban emlékeztető, de utóbb a képernyőn nagyon hasonlóan megvalósított másik sikerregényben, a magyarul is olvasható (és most a sorozat miatt újra kiadott) 2014-es Jean Hanff Korelitz-könyvben.

Nicole Kidman színésznő-producer, David E. Kelley ötletgazda-showrunner és Bruna Papandrea executive producer így újra összeállt, és ismét szereztek egy élvonalbeli rendezőt is a csapatba (a Hatalmas kis hazugságokat dirigáló Jean-Marc Vallée, illetve Andrea Arnold után ezúttal Susanne Biert). A Tudhattad volna című regény adaptációja pedig meglehetősen izgalmas feladat, hiszen aki olvasta a könyvet, az tudja, hogy az első valódi, képernyőn is izgalmasan mutató történésre a 120. oldalig (a hatodik fejezetig) kell várni.

Addig csupán ismerkedünk a Tudhattad volna főhősével, Grace-szel, aki sikeres párterapeuta New Yorkban, épp megjelenik egy szakmai témájú könyve, amihez interjút készít vele a Vogue, majd a nő elmegy megszervezni egy csapat másik anyukával egy adománygyűjtő estet a 12 éves kisfia magániskolája számára, és a szóban forgó esemény rendben le is zajlik. Sztori szinten tehát mindössze ennyi történik a regényben 120 oldalon keresztül – ám a lényeg nem a történéseken van, hanem azon, hogy eközben átélhetjük a főhősnő belső vívódásait, visszaemlékezéseiből megismerhetjük a múltját, és végigolvashatjuk eszmefuttatásait arról, milyen csodálatos ember is a férje, egy Jonathan nevű gyermekonkológus.

A már említett, a 120. oldalon történő első érdemleges történést követően azonban villámgyorsan felpörögnek az események, és Grace csodálatos életének szappanbuboréka egy pillanat alatt kipukkad, hiszen egy olyan szörnyűség közepén találja magát, amire legvadabb rémálmaiban sem gondolt – és amiről nagyon nehéz spoilerezés nélkül írni. (Nem csoda, hogy a széria debütálása előtt kiadott összes előzetes és ismertető igen rejtélyesen és szűkszavúan fogalmazott, minden konkrétum nélkül emlegetve véres halálesetet, eltűnt férjet és egy sor kérdést.)

Ezt az izgalmas adaptációs kihívást a Tudhattad volna készítői úgy oldották meg, hogy a Hatalmas kis hazugságok mintájára flashforwardként előrevették a szóban forgó első érdemleges eseményt, nevezetesen a véres halálesetet, majd innen visszatekintve mutatják be az első epizódban Grace-t és családját, végig gondosan ügyelve arra, hogy kihangsúlyozzák a Hatalmas kis hazugságokra emlékeztető motívumokat, azaz az iskolai közeget, az adománygyűjtő partit, a rejtélyes gyilkosságot és a helyi anyukaközösséget felbolygató új, fiatal nő érkezését.

Érdekes módon az október 26-án debütált első részben egy szó sem esik viszont a főhősnő megjelenés előtt álló könyvéről, pedig az nemcsak fontos felütését képezi a regénynek, de még a címe is ugyanaz, Tudhattad volna, ahogy a mű egész mondanivalóját és összes tanulságát erre a mondatra húzta fel az alkotó. (Nem kizárt, hogy a könyv teljesen ki is fog maradni, mivel a széria címét You Should Have Knownról The Undoingra változtatták, csak a magyar fordítás tartotta meg az eredeti címet.) A nyitó epizódban egyelőre annyit láthattunk, hogy az adománygyűjtés puccparádéja után a New York-i elit magániskola berkeiben egy, az egész közösséget megrázó gyilkosság történik, Grace pedig nem éri el a férjét, pedig jólesne neki, ha számíthatna rá ebben a nehéz pillanatban.

Ezt a szóban forgó férjet azonban addig elég sokat láthattuk a képernyőn, ami talán (eddig legalábbis) a leghangsúlyosabb változtatás a regényhez képest – abban ugyanis Jonathan a maga valójában egyszer sem tűnik fel, csupán Grace visszaemlékezéseiben, tépelődéseiben és pár SMS- és levélváltás formájában van jelen. A Tudhattad volna előzeteseiből az is kiderül, hogy a karakter a későbbiekben is meg fog jelenni, hiszen láthatunk majd bírósági tárgyalást és olyan pillanatokat is, amikor a házasfelek kéz a kézben menekülnek a sajtóhiénák elől (ilyesmiről egyáltalán nincs szó a könyvben).

Ez pedig nemcsak azt jelenti, hogy a sorozat alkotói alaposan felturbózták a regényeredeti (alapvetően lélektani) történéseit, de azt is, hogy megfosztották egyeduralkodó női főhősétől, és nagyobb súlyt adtak a férfi hősnek (nem csoda, hogy Nicole Kidman mellé egy akkora kaliberű sztárt kerestek a szerepre, mint Hugh Grant). Ami így elsőre elég kétségbe vonható döntésnek tűnik, főleg, ha a Hatalmas kis hazugságok erős női karaktereiből és erős női nézőpontjából indulunk ki (aminek megvalósítására az eredeti regény alapján itt is meglenne minden esély).

A másik fontos változtatás a könyvhöz képest, hogy az alkotók már egy epizód alapján is észrevehetően sok humort csempésztek bele – mivel ez az eredetiből teljességgel hiányzott. És a másik módosításhoz képest ez egyértelműen jót tett a műnek, mivel a Tudhattad volna lapjainak olvasása közben az olvasónak többször is rá kell döbbennie, hogy akit az elejétől a végéig figyel, több jellemvonásában és cselekedetében is ellenszenves figura (a férj karakteréről már nem is beszélve), így viszont Grace és Jonathan karaktere azonnal szimpatikusabbá válik.

A nagy kérdés azonban persze nem ez, hanem az, hogy sikerül-e a későbbiekben a sorozatnak a felszínes hasonlóságokon túlmenően is a Hatalmas kis hazugságok nyomdokaiba lépnie. Hiszen annak amellett, hogy volt egy primer szinten is élvezhető, a legutolsó pillanatig izgalmas thriller vonala, értékes feminista olvasattal is bírt. Az első epizód és az előzetesek alapján a fordulatos thriller szál itt is meglesz – a következő öt részben majd kiderül, közvetít-e ezen túl a Tudhattad volna valamilyen érvényes mondanivalót is a modern párkapcsolatok, a családi és általában az emberi viszonyok, a gyereknevelés, egymás megismerése és egyéb komoly témák tekintetében.