Itt vannak az első képek a Jude Law-féle Star Wars sorozatból

És az is megvan, mikortól láthatjuk a Skeleton Crew-t!

A Disney+-ra érkező új Star Wars sorozat A Mandalóri első évadjának idején játszódik, és egy csapat elveszett gyereket követ, akik megpróbálnak hazajutni. Ez azt jelenti, hogy a franchise idővonalán az Ahsoka eseményei előtt és A Jedi visszatér után játszódik.

„Amikor négy gyerek különleges dolgot fedez fel a biztonságos bolygóján, hirtelen egy veszélyes galaxisban találja magát. Életük legnagyobb kalandja vár rájuk, amikor szövetségesekbe és ellenségekbe botlanak a hazajutás során.”

– szól a hivatalos szinopszis, és most az első jelenetfotók is kiterültek:

 

Már nem kell sokat várni

Az új képek mellett az is kiderült, hogy mikor érkezik a Skeleton Crew a Diseny+-ra:

a premier még idén, december 3-án lesz,

és a streamingszolgáltatót ismerve hetente jönnek majd az új részek.

Ez is érdekelhet

Ez a baj a Star Wars-univerzummal – a rajongók szerint

Vannak, akik szerint a mostani filmekben és sorozatokban is olyan erős női karakterek kellenének, mint Leia és Amidala, mások viszont már ennek a gondolatától is dührohamot kapnak.

Lássuk!

 

(Cominsoon)