Kiegyezett egy döntetlenben a hazugságon kapott Netflix

A vezércselben megsértették az első női sakk nagymestert, aki ezért pert indított, és első fokon nyert is.

2020 egyik legnagyobb sorozatsikere volt A vezércsel a Netflixen, amelyben Anya Taylor-Joy alakított egy fiktív sakkbajnokot.

A szériáért rengetegen rajongtak, Nona Gaprindashvili grúz sakkozó azonban nem tartozott ebbe a táborba, mert A vezércselben vele kapcsolatban elhangzik egy konkrét hazugság. Az egyik epizódban ugyanis futólag megemlítik, hogy Gaprindasvili, az első női sakk nagymester – szemben a sorozat fiktív női sakkfenoménjával, Beth Harmonnal – korábban még nem állt ki férfiak ellen, ugyanis a Szovjetunió nem engedte, hogy a női sakkozók férfiak ellen játsszanak. Ez azonban nem igaz, a New York Times 1968-as címlapján például ez állt: Gaprindasvili kisasszony 7 férfit győzött le egy erős tornán.

A vezércselben használt sor valójában nem a sorozat alapjául szolgáló Walter Tevis regényből származik. A könyv ugyanis megemlíti, hogy Gaprindashvili más nagymesterekkel, azaz férfiakkal "sokszor megmérkőzött már", de nem olyan szintű versenyen, mint A vezércselben.

Forrás: Wikipedia

 

A 80 éves, Tbilisziben élő Gaprindasvili annyira zokon vette a szériában elhangzott valótlanságot, hogy a Los Angeles-i szövetségi kerületi bíróságon keresetet nyújtott be. Ötmilliós kártérítést remélt a "pusztító hazugságnak tartott, sokmilliós közönség előtt elért eredményeit aláásó és lealacsonyító" kijelentés miatt.

Idén januárban a dél-kaliforniai szövetségi bíró helyt adott a sakkmester keresetének, mert egyetértett azzal, hogy Gaprindasvilit úgy állítja be A vezércsel, mintha tényleg nem állt volna ki a férfiak ellen, miközben karrierje során 59 férfi játékossal mérkőzött meg.

A két fél azonban a Variety értesülései szerint most mégis megegyezésre jutott. A részleteket nem hozták nyilvánosságra, de mindkét fél képviselői úgy nyilatkoztak, hogy "örülnek, hogy az ügy megoldódott".

Gaprindashvili említése a sorozatban azt a célt szolgálta volna, hogy elismerjék, és ne kisebbítsék az eredményeit, de ez a terv visszafelé sült el. Minderről Gaprindashvili így beszélt a The New York Timesban.

Megpróbáltak egy kitalált karaktert felmagasztalni, azért, mert utat tört más nők számára, holott a valóságban én már utat törtem és generációkat inspiráltam. Ez az irónia."

via: Variety