Legnagyobb sztárja nélkül folytatódik A Bridgerton család

Epizódonként 50 ezer dollárt ajánlottak neki, de így is nemet mondott, inkább a mozifilmes karrierjére koncentrál.

Miközben egyre többet tudunk meg a Netflix sikersorozatának második évadáról (például azt, hogy Simone Ashley, a Szexoktatás egyik szereplője alakítja majd az egyik új karaktert), az csak a napokban derült ki, hogy Regé-Jean Page nevével biztos nem találkozhatunk majd a stáblistán. A zimbabwei felmenőktől származó 30 éves brit színész, aki Simon Bassetet alakította a szériában, pillanatok alatt vált világsztárrá – még az is felmerült, hogy ő lesz az új Bond.

Távozása, pontosabban az, hogy nem írt alá az új évadra, viszont csak azokat lepheti meg, akik nem ismerik a sorozat alapjául szolgáló könyvsorozatot, a második kötetben ugyanis eleve nincs nagy szerepe Simon Basset karakterének. A producerek ennek ellenére természetesen szerették volna, ha a színész visszatér, és a The Hollywood Reporter értesülései szerint vendégszereplőként akarták szerződtetni 3-5 rész erejéig, epizódonként 50 ezer dolláros gázsiért.

Page viszont elmondta a Varietynek, hogy a producerek már az elején leszögezték, hogy egyetlen évadra kötelezik csak el, és éppen azt tartotta vonzónak a projektben, hogy van eleje, közepe és vége, amit nem húznak tovább.

A színész az Instagram-oldalán is kommentálta a hírt.

Óriási öröm és megtiszteltetés volt a Hercegeteknek lenni. Csatlakozni ehhez a családhoz – nemcsak a képernyőn, de az életben is. A hihetetlenül kreatív és nagylelkű színészek és stáb, az elképesztő rajongói tábor – mind túlszárnyalta a legmerészebb álmaimat is.  A szeretet valódi, és egyre csak növekszik.”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Regé-Jean Page (@regejean) által megosztott bejegyzés

A színész döntése érthető, hiszen a sorozat sikerének hála az egyik legkeresettebb színésszé vált, és ezért minden energiájával a mozifilmes karrierjére koncentrál. Nem rég fejezte be a munkát a Russo testvérek új netflixes filmjén, a The Grey Manen, amelyben Chris Evans, Ryan Gosling és Ana de Armas partnereként szerepel, és legközelebb a Paramount nagy költségvetésű Dungeons and Dragons-adaptációjában fog feltűnni olyan nevek mellett, mint Chris Pine és Michelle Rodriguez.

A Bridgerton család második évadának előkészületei közben gőzerővel folynak, a színészek március végén Londonban már megtartották az első olvasópróbát. Az új szezon,  Julia Quinn regényeit követve, nem Daphne-ra és Simonra, hanem Daphne bátyjára, Anthonyra fókuszál majd (Jonathan Bailey), akinek meggyőződése, hogy nem szerelemből, hanem a kötelességet követve kell megházasodnia. A Szexoktatás című sorozatból érkező Simone Ashley alakítja azt a nőt, akivel mégis összemelegszik. Ha Simon nem is, Daphne karaktere (Phoebe Dynevor) azért fel fog tűnni az új évadban is.

Via: THR