Ha manapság szóba kerül a cirkuszi látványossággá és milliárdos szórakoztatóiparrá nőtt profi amerikai kosárlabda liga, vagyis az NBA, akkor az emberek többségének valószínűleg még mindig a Chicago Bulls jut az eszébe legelőször. Ezen belül is a Michael Jordan nevével fémjelzett '90-es évekbeli Bulls-sikerszéria, amikor is az élő legenda olyan sztárjátékosokkal nyerte sorra a bajnokságokat, mint Scottie Pippen vagy Dennis Rodman, akiknek köszönhetően 25 évvel ezelőtt a fél világ kosárlabdaőrült lett.

Ma már persze a Bulls is csak árnyéka önmagának, és a menőség is inkább a nagy rivális Los Angeles Lakersszel forrt egybe, első sorban az olyan kosárlabda-fenoméneknek köszönhetően, mint Shaquille O'Neal, LeBron James, vagy a 2020-ban tragikus hirtelenséggel, helikoptebalesetben elhunyt Kobe Bryant. Volt azonban a Lakersnek egy jóval korábbi, legalább ilyen fényes korszaka is, amikor pont olyan népszerűek voltak Amerikában, mint a Bulls a '90-es években.

Ez volt az úgynevezett Showtime-éra, ami akkor kezdődött, amikor a Lakers 1979-ben leszerződtette az üstökösként feltűnő főiskolás újoncot, Magic Johnsont, és akkor ért váratlanul véget, amikor 1991-ben Johnson bejelentette a visszavonulását, mert HIV-fertőzés diagnosztizáltak nála.

Tényleg csak idő kérdése volt, mikor forgat valaki filmet vagy tévésorozatot  erről a semmiből jött, mesebeli szegénylegényről, aki jött, látott és győzött, majd amikor már övé volt a fele királyság és pár hercegkisasszony is, tragikusabbat bukott, mint egy Shakespeare-dráma főhőse.

Az HBO Max március 6-án elstartolt új szériája, a Győzelmi sorozat: A Lakers dinasztia felemelkedése ezt az édes-bús 12 évet mutatja be a fiatal Magic Johnson szemszögéből, valamint annak a Jerry Bussnak a (nap)szemüvegén keresztül, aki a Showtime-éra idején a Lakers legendásan dörzsölt és duhaj tulajdonosa volt.

Furcsa mód azonban az HBO a valamennyire azért mindenki számár ismert Magic Johnson karakterét egy eddig totálisan ismeretlen színészre, Quincy Isaiah-ra bízta, aki tényleg nem csinált még korábban semmit ezen a sorozaton kívül (egyetlen 2018-as rövidfilmet leszámítva). Ez a 26 éves, hórihorgas fekete srác azonban valahogy mégis olyan rutinnal hozta már az első epizódban a bizonyítási vágytól fűtött, fiatal kosarast, mintha egész életében Magic Johnson szerepére készült volna. Talán valami sorsszerű is van abban, hogy ők ketten így egymásra találtak. A 20 éves Johnsonnak 1979-ben olyan nagymenők árnyékában kellett brillíroznia, mint a már ekkor a hollywoodi karrier felé kacsintgató ikon, Kareem Abdul-Jabbar (a történet idején épp az Airplane!-t forgatja), vagy a piperkőc Norm Nixon, aki puccos partikon leckézteti meg kosárlabdázásból az ifjú titánt (érdekesség, hogy az NBA-sztár Nixont a sorozatban a saját fia, DeVaughn Nixon alakítja kiválóan).

Quincy Isaiah-nak pedig most olyan álomgyári veteránok mellett kell megmutatnia, mit tud, mint a Will Ferrell-vígjátékokból sosem hiányzó komikus, John C. Reilly, aki egyszerűen telitalálat Jerry Buss szerepére, vagy épp Adrien Brody aki, a Lakerst a Showtime-éra idején a győzelemig vezető edzőt, Pat Rileyt alakítja (bár ő az első epizódban sajnos még nem szerepelt, ami nagy kár, mert fergetegesen hülye műbajsza és parókája van!) És akkor még nem is említettük Jason Clarke-ot, aki annyi blockbusterben szerepelt már az utóbbi években a Majmok bolygójától kezdve a Kedvencek temetőjéig, hogy csak a címek felsorolásából kijönne egy külön cikk – ezúttal az egykori Lakers-sztárból lett edző, Jerry West szerepét kapta meg, aki annyira átélte játékosként a Los Angeles Lakers és a Boston Celtics örök rivalizálását, hogy kis híján beleőrült (West egyébként tényleg elég jelentős alakja az amerikai kosárlabdának, hiszen ahogy az a sorozatból is kiderül, az ő sziluettje látható a jól ismert NBA-logóban).

Bár a fentiek alapján úgy tűnhet, A Lakers-dinasztia felemelkedése Magic Johnson karakterén keresztül a Rocky és a többi kultikus sportfilm jól ismert dramaturgiája mentén mutatja be a semmiből jött, de mindent megnyerő (majd mindent hátrahagyó) sztárjátékos karrierjét. Ez azonban csak félig igaz, mert

 ez a sorozat sokkal inkább A Wall Street farkasa, csak kosárlabdákkal, ahol egy minden nap más Playboy-nyuszi mellett ébredő, szemtelenül magabiztos, néha egyenesen a nézőknek kikacsintó üzletember dolgos-bulizós mindennapjait követhetjük nyomon, hol elhűlve, hol hahotázva.

Érdekes módon azonban John C. Reilly fergeteges alakításában Jerry Buss egyáltalán nem lesz olyan ellenszenves figura, mint DiCaprio Jordan Belfortja volt. Természetesen Bussnak sem kell a szomszédba mennie egy kis zsiványságért, sőt! Igazi hamiskártyás kópé ő is – de valahogy mindig elsőre megtalálja mindenkivel a közös hangot, legyen az illető a volt felesége, a Playboy-villa fekete komornyikja, Magic Johnson autószerelőként és kukásként dolgozó apja, vagy a Lakers felső tízezerhez tartozó korábbi tulajdonosa. Nincs olyan vertnek gondolt helyzet, amit Buss ne tudna a lehengerlően vagány személyiségével és a pörgő nyelvével a saját javára átfordítani, miközben persze mindenkit körmönfontan manipulál a negédes dumájával, hogy elérje a céljait. Igen beszédes jelenet például az, amikor egy puccos halvacsora közben kitört vitánál kér pár hamburgert Magic Johnsonnak - aki a történet elején még csak egy egyszerű srác Michiganből, és életében nem evett drága gasztrokülönlegességet - csak hogy ne érezze olyan feszengve magát a gentlemanek társaságában. 

Jerry Buss olyan, mintha valaki direkt egybegyúrta volna Jockey és Bobby Ewingot, hogy aztán az így kapott szimpatikusan zsivány figura egymaga elvigyen a hátán egy egész sorozatot.

Nem csoda, hogy a valóságban Magic Johnson mindvégig afféle második apaként nézett fel Bussra, és amikor az életet nagy kanállal habzsoló, eredetileg rakétamérnökként doktorált kosárlabdamogul 80 éves korában elhunyt, gyűrűfenomén egy szívmelengető szóviccel vett búcsút tőle a nyilvánosság előtt:

Dr. Jerry Buss nélkül nincs többé Varázslat. (Without Dr. Jerry Buss, there is no Magic.)

Ez az apa-fiú kapcsolat már a széria első részében is kiválóan kirajzolódik – és akkor hol vannak még az olyan drámai fordulatok, mint Johnson legendás csörtéi a Boston Celtics '80-as évekbeli ünnepelt sztárjával, Larry Birddel (akit Sean Patrick Small a sorozatban)! De A Lakers dinasztia felemelkedéséről tudni kell, hogy nemcsak a szereposztása parádés, hanem a kamera mögötti stábtagok névsora is. Az egyik epizódrendező például nem kisebb név, mint a Ne nézz fel! című Netflix-sikerfilm atyja, Adam McKay, de Jonah Hill is direktorként jegyez egy részt (és így máris érthetőbb, miért hasonlítottam fentebb A Wall Street farkasához a szériát). Max Borenstein pedig a Warner biztos kezű iparosa, aki korábban a stúdió King Kong-és a Godzilla-folytatásain dolgozott forgatókönyvíróként.

Az ő kiváló csapatjátékuknak hála az HBO új NBA-sorozata egy gyűrűszaggató, látványos zsákolás (sőt, félpályáról, háttal bedobott Harlem Globetrotters-trükk!) lett, ami nemcsak egy szerelmeslevél a '70-es és a '80-as évekhez, de az izgő-mozgó, karcos képeivel olyan, mint egy testközelből leforgatott, tényfeltáró dokumentumfilm, ami az infotainment, azaz szórakoztatva tanítás módszerével mutatja be a 40 évvel ezelőtti amerikai sportsikerek kulisszák mögötti csörtéit.

Ítélet: 9/10

Kiknek ajánljuk? Minden Los Angeles Lakers-szurkolóknak kötelező látnia! De bátran tegyen vele próbát az is, aki rajong a régi idők NBA-sztárjaiért, a '70-es évek diszkózenéiért, a sportdrámákért és az olyan alkotásokért, amelyek betekintést engednek az amerikai szórakoztatóipar csillogó felszíne alá.