Megdöbbentően jól sikerült a Hangyák a gatyában 3. része

A beszélő fütykös ötletével operáló német Hangyák a gatyában-filmeket olyan alkotók fazonírozták át, akiknek jobb a stílusuk és a humorérzékük, így a folytatás a Netflixen is helyet kapott. Kritika.

2000-ben a német film példás gyorsasággal reagált az Egyesült Államokban akkor már pár éve virágzó tinivígjátékok népszerűségére, és egy Harte Jungs című művecskében ők is összeházasították a szexkomédiákat a felnövekvéstörténetekkel. A magyar keresztségben a Hangyák a gatyában címet elnyert alkotás bizarr alapötlete, hogy a 15 éves főhőshöz egy szép reggel elkezd beszélni a kukija, majd megpróbálja mindenféle vad dologra rávenni, amelyek természetesen a nemiséggel és a különféle női testrészekkel kapcsolatosak.

Ha valaki esetleg azon gondolkodna, hogy mégis ki az a beteg állat, akinek eszébe jutott ez az ízléstelen és alpári dolog,

az jobb, ha tudja, hogy a Hangyák a gatyában alkotói az egyik legnevesebb olasz író, Alberto Moravia Én és őkelme című regényéből vették a „gazdájával” élénk párbeszédet folytató pénisz ötletét – csak a megvalósításba a kelleténél több incesztusra utaló poén és egyéb altesti gusztustalanság jutott.


De ha jóindulatúak akarunk lenni, az első Hangyák a gatyában-film a cselekményvégi fordulat miatt még elment bájos és ártalmatlan felnövekvéstörténetnek, amelyben a megszállottan szexelni vágyó fiatal főhős végül ráébred, hogy nem a kukacával, hanem a szívével kell a szerelmet keresnie. Aztán a nagy sikerre való tekintettel két évvel később, 2002-ben eljött a Knallharte Jungs, azaz a Hangyák a gatyában 2. ideje – és azzal együtt a feketeleves.

Az ezúttal már 17 éves Florian újabb szexuális kalandjairól regélő folytatást

mintha csak egy 16 éves kanos kamasz fiú írta volna – a farkával.

Van itt minden kéjsóvár szexológusnőtől kezdve ide-oda dobált maszturbálózsákon át a központi karaktert hatalmas vibrátorral üldöző fiatal nőig és szexi nővérkéig; de nem maradt ki a nőnek öltözés (és ily módon egy csupa lányból álló gyephokicsapatba való beépülés) sem, miközben a gyomrunkat az említett vibrátorral vécét pucolós, taknya-nyála egybefolyós és fingó nagymamás jelenetek veszik igénybe.


Ilyen előzmények után kicsit kételkedve fogadtuk a váratlan hírt, hogy a Netflixre felkerült a Hammerharte Jungs, azaz a franchise harmadik része – és az sem adott okot túl sok bizakodásra, hogy a direktora ugyanaz a Granz Henman, aki az első filmnek még csak a forgatókönyvét írta, aztán a Hangyák a gatyában 2-ben már átvette a teljes kreatív kontrollt, és író-rendezőként volt képes megalkotni azt az arcpirító rettenetet.

A Hangyák a gatyában 3. azonban több nem várt fordulatot is tartogat a gyanútlan néző számára.

Az első, hogy nem folytatásról, hanem a modern időkhöz igazított rebootról van szó, amelyben az eredeti alapötletet a beszélő hímtaggal ugyan megőrizték, de minden mást kukáztak, ami a korábbi részekben vállalhatatlanul kínos volt. Az új film így egészen megdöbbentő módon nemcsak nézhetőre, de kifejezetten jóra sikerült.

Forrás: Netflix


A titok nyitja az új forgatókönyvet jegyző Alexander Dydyna lehet, aki képes volt egy olyan forgatókönyvet megalkotni, ami úgy nyúl vissza az eredeti műhöz, hogy mindent feljavít benne, amit kell, továbbá a jogos XXI. századi elvárásoknak is megfelelteti. Az ordenáré és szexista poénoknak így hálistennek menniük kellett, és Dydyna egy kiváló húzással megduplázta a beszélő nemi szerveket – méghozzá úgy, hogy akárcsak az első filmben, az új főhősnek is egy lány a legjobb barátja, akihez, mint kiderül, ugyanúgy beszél a vaginája, mint Charlyhoz a fütyije.

A női szemszög megjelenítése nemcsak rendkívül empatikus megoldás (amúgy ez az empátia jellemzi a forgatókönyv egészét is), de rögtön megkettőzi a célközönséget is,

továbbá arra is kiváló lehetőséget ad, hogy bemutassa: a kamasz fiúk és lányok csak látszólag vannak eltérő helyzetben, hiszen lehet, hogy nem olyan látványos módon, de a serdülőkor beköszöntével utóbbiakban is tombolni kezdenek a hormonok, és igenis ők is nagyon sokat gondolnak a szexre.

Axel Stein szebben öregedett, mint az előzményfilmek. Forrás: Netflix


A Hangyák a gatyában-reboot ezenkívül felvállal olyan kurrens és nagyon fontos problémákat, mint a bullying vagy a közösségi médiás megszégyenítés, és sikerül mindezt úgy ábrázolnia, hogy szervesen illeszkedjen a cselekménybe, és ne lógjon nagyon ki a didaktikus lóláb. Az alkotók hasonlóan elegánsan oldják meg azt is, hogy az ordenáré hagyományoknak hátat fordítva azért tisztelegjenek az elődök, azaz a régi Hangyák a gatyában-részek előtt.

Két fontos szereplő is visszatér, akik lényegesen szebben öregedtek, mint a filmek:

az egykori duci barát, azaz Axel Stein a főhős apját, a Hangyák a gatyában 2. bombanője, Diana Amft pedig a főhősnő, Paula anyját játssza.

De a Hangyák a gatyában 3. kifejezetten érzékenyen reagál a gendert illető kérdésekre is, azaz külön cselekményszálat szentel annak, hogy ugyanazért a „hibáért” Charlyt a közösség TikTok-sztárrá avatja, Paulából pedig kitaszított lesz. Német filmtől kissé szokatlan módon az alkotásnak a humora is egész jó (az „adj egy ötöst!”-poén hangosan röhögős, van néhány frappáns vizuális geg, és nagyon jók Paula koraérett kishúgának jelenetei is). Mindezek miatt amilyen gyalázatos volt az első két rész, olyan jó a harmadik, így ennek köszönhetően a Grease: A Pink Ladies felemelkedése és A kis hableány után rövid időn belül újabb kiváló rebootnak örülhetünk, ami megdönti a „régen minden jobb volt” szabályát.

 

Még egy kiváló reboot

Zseniális nosztalgiautazás a Grease menő lánybandájának előzménysorozata

Megnéztük a Grease: A Pink Ladies felemelkedése (Grease: Rise of the Pink Ladies) című széria első két epizódját a SkyShowtime-on, és le vagyunk nyűgözve.

Tovább