Minden eddiginél sötétebb és kegyetlenebb lesz a Sárkányok háza harmadik évada

A sorozat alkotója arról beszélt: a szereplőknek most már esélyük sincs visszafordulniuk, tort ül a vérengzés.

Hogyan változik a sorozat hangulata a harmadik évadban? Többek között ezt a kérdést is feltették Ryan Condalnek, a Sárkányok háza vezető írójának az új évad bemutatója előtt tartott sajtótájékoztatón. Az író nem akart spoilerezni, azonban pár dolgot megosztott arról, mi várhat ránk a június 22-i premier után.

Condal arról beszélt: a sorozat hangvételében nem lesz drasztikus változás, ám egyértelműen ez lesz az eddigi legsötétebb, legreménytelenebb felvonás. Hozzátette:

Az első két évadban még akadtak pillanatok, amikor majdnem el lehetett hinni, hogy a felek képesek békésen rendezni a konfliktusokat. De ahogy a felek egyre keményebben csapnak oda, és egyre nagyobb veszteségeket szenvednek, egyre inkább elfelejtik, hogy mi volt az első csapás.

Arról is beszélt, hogy ezen a ponton a karakterek már annyira utálják egymást, hogy lehetőség sincs a békés rendezésre, ezért már mindenki elkötelezett, hogy megnyeri a háborút, ami persze még durvább eredményekhez vezet. Ez pedig a harmadik és a negyedik évadra is rányomja a bélyegét, hiszen a folytatásban már állítólag egy pusztító csatajelenettel térünk vissza Westerosra, amely után a Sárkányok háza nem lesz már ugyanaz.

Az alkotó korábban így hájpolta fel a következő felvonást: „Ez egy nagyszerű évad lesz. Ez a legnagyobb, amit valaha készítettünk, akármilyen mércével is mérjük. Sötét. Vicces. Akciódús. Érzelmes. És persze rengeteg sárkány van benne. Ez az évad mindenkitől megkövetelte, hogy a legjobbat hozza ki magából, és alig várom, hogy ezt a világ is megtapasztalhassa.” 

Korábban már a második évadról is azt írtuk kritikánkban: látványos csaták, gyomorforgató gyilkosságok, rengeteg sárkány és intrika – ezt ígéri tehát a Trónok harca spin-off sorozatának várva várt új évada, aminek mindössze egyetlen óriási hibája van:  annyi aljas gazember, pénzéhes áruló, lelketlen gyilkos, velejéig romlott intrikus és egyéb gonosztevő szerepel benne, hogy lehetetlenség bárkivel azonosulni, pláne drukkolni neki.

A Sárkányok háza 2. évada lesokkol, és tényleg a nappaliba viszi a mozit

Látványos csaták, gyomorforgató gyilkosságok, rengeteg sárkány és intrika – ezt ígéri a Trónok harca spin-off sorozata.

Tovább