Látványos csaták, gyomorforgató gyilkosságok, rengeteg sárkány és intrika – ezt ígéri a Trónok harca spin-off sorozata.
Egészen elképesztő belegondolni, hogy lassan 30 éve(!) lesz annak, hogy 1996-ban megjelent George R. R. Martin kultikus regénye, a Trónok harca, ami már akkor fenekestül felforgatta a fantasy műfaját a sötét hangulatával, a tolkieni toposzok (jók és gonoszok örök harca, nemes szívű kis csapat győzelme a túlerőben lévő sötét erők fölött stb.) sutba dobásával, no és persze a válogatott kínok között, igen hamar fűbe harapó főszereplőivel.
Bár Martin azóta is adós az évek óta csak ígérgetett The Winds of Winter című regényével, az általa megalkotott világ időközben önálló életre kelt az HBO-nak köszönhetően: 2011-ben indult hódító útjára a Trónok harca tévésorozat, ami még úgy is milliókkal szerettette meg a kard és boszorkányság zsánerét, hogy a 7-8. évadot még a széria rajongói is utálják.
Tévétörténelmi finálét kaptunk: ottfelejtett kávéspoháron és gyilkos téglákon soha nem nevettek még ennyit!
2022-ben aztán jött, látott és győzött a Trónok harca spin-off szériája, a Sárkányok háza, ami évszázadokkal az anyasorozat eseményei előtt játszódott, és igen hamar a rajongók kedvencévé vált, mivel
a címéhez méltóan sokkal több sárkány volt benne, ráadásul a Targaryen-rokonság belháborúja a Vastrónért olykor Shakespeare királydrámáinak legszebb pillanatait idézte meg.
Nem csoda, hogy mi is saját podcastsorozatban veséztük ki hétről hétre az új epizódokat itt a PORT.hu-n.
Az anyasorozathoz hasonlóan népszerűvé vált Sárkányok háza második évada június 17-én debütál a Maxon (leánykori nevén: HBO), és hétről hétre új epizóddal jelentkezik majd – mi viszont már ledarálhattuk az első 4 részt.
A történet közvetlenül ott folytatódik, ahol az első évad véget ért (érdemes újranézni a régebbi részeket, hogy képben legyünk): Westeros kontinense véres polgárháború küszöbén áll. A Királyvárban ülésező Zöld Tanács Aegon királyért, míg Sárkánykőn a Fekete Tanács Rhaenyra királynőért harcol, mivel mindkét fél úgy gondolja, hogy ő a Vastrón jogos örököse. Ebben a háborúban tényleg mindent eszköz megengedett,
egy olyan gyomorforgatóan kegyetlen gyilkosság történik például már a legelső részben, hogy a néző odafagy a kanapéra.
A negyedik epizódban pedig egy olyan mozifilmeket idéző ütközetre kerül sor, ami a Rettenthetetlenben is megállná a helyét, csak itt még egymással viaskodó sárkányokat is kapunk!
Az biztos, hogy a produkció összes díszletese, kellékese, kaszkadőre és CGI-szakembere odatette magát, mert a várbelsők, a páncélok és a csataterek tekintetében Gyűrűk Ura-szintű látványvilágot kapunk, holott ez „csak” egy tévés produkció. De dicséret illeti a színészgárdát is, különösen Tom Glynn-Carney alakít nagyot a fiatal, lobbanékony és kissé őrült Aegon király szerepében – a kisfiús arcával, a szőke fürtjeivel és a kiszámíthatatlan természetével néha olyan, mintha az uralkodó kései utódját, Joffrey Baratheon királyt látnánk a Trónok harcából (nyilvánvalóan a készítők sem véletlenül állították be őt pont így).
A másik figura, aki a hátán viszi az egész show-t, az a Doctor Who sorozatból ismert Matt Smith, aki bámulatosan egybeforrt mostanra az örökösen valami rosszban sántikáló, galád cselszövő Daemon Targaryen szerepével. Izgalmas látni, hogy az örökké külön utakon járó herceg folytonos ármánykodása sokszor nagyobb kárt okoz a saját szövetségeseinek és a feleségének, Rhaenyra királynőnek, mint az ellenfeleiknek, ráadásul azután, hogy Daemon új csatlósok reményében felkeresi Harrenhal sárkánytűzzel felperzselt, hatalmas romvárát, olyan furcsa látomások és lidércnyomásosok kezdik gyötörni, hogy a néző is csak kapkodja a fejét, mi az álom és mi a valóság.
Látványos csaták, gyomorforgató gyilkosságok, rengeteg sárkány és intrika – ezt ígéri tehát a Trónok harca spin-off sorozatának várva várt új évada, aminek mindössze egyetlen óriási hibája van:
annyi aljas gazember, pénzéhes áruló, lelketlen gyilkos, velejéig romlott intrikus és egyéb gonosztevő szerepel benne, hogy lehetetlenség bárkivel azonosulni, pláne drukkolni neki.
Értékelés: 8/10
Kiknek ajánljuk? Leginkább azoknak a fanatikus Trónok harca-rajongónak, akik már az első évadot is imádták. De bátran tegyen vele egy próbát mindenki, aki kedveli a kosztümös történelmi drámákat, vagy régóta szívügye a fantasy.