Ne essünk hasra a Netflixen listavezető Rebel Ridge-től!

Sokan dicsérik, sokkal jobb filmekhez hasonlítják a korrupt kisvárosi zsarukkal összeakaszkodó volt tengerészgyalogos történetét, pedig kissé vérszegény darabról van szó – bár furcsa módon erről nem feltétlenül a készítők tehetnek.

Az okos ember Reachereként emlegetik a Netflixen jelenleg a lejátszási lista élén tanyázó Rebel Ridge–et, és első látásra valóban sok a hasonlóság, de említhetjük a nagy klasszikus Rambót (1982) is, csakhogy minden hasonlóság annak tudható be, hogy az a történet önmagában is egy műfaj, amelyben a háborúból hazatérő, egy rokonát vagy barátját meglátogató veterán a helyi kiskirályokkal kerül szembe, de egymaga rendet vág a kisvárosban. Minden „izmos” színész csinált ilyet Jean-Claude Van Damme-tól Dwayne Johnsonig, és pontosan ez történik Jeremy Saulnier író-rendező filmjében is, se több, se kevesebb, de ettől még nem biztos, hogy rögtön seggre kell ülni.

Forrás: Netflix

 

A film körüli felhajtás persze részben Saulnier személyének szól, ő a Blue Ruin, a Tartsd bent a sötétséget és főleg a Green Room című munkáival komoly elismerést vívott ki, hiszen – Taylor Sheridanhez hasonlóan – egyszerre tudott társadalmi problémákról beszélni és izgalmas akciót tálalni, jó sok erőszakkal.

A Rebel Ridge is egy kisváros, Shelby Springs széteséséről szól:

ide érkezik hősünk, a volt tengerészgyalogos Terry Richmond (Aaron Pierre), de már a bevezetőúton egy kis „baleset” történik vele. Autójával elsodorja egy rendőrjárőr, aki ezek után úgy tesz, mintha Terry előle menekült volna, majd letartóztatja, és a táskáját átkutatva egy köteg pénzre bukkan, amit rögtön el is tesz. Az összeg Terry unokatestvére óvadéka lett volna, akit szintén a helyi zsaruk tartóztattak le, és aki, mivel egy fontos ügyben volt szemtanú, a saját érdekében nem kerülhetett (volna) börtönbe.    

Forrás: Netflix

 

Innen persze jöhetne a gyorsan eszkalálódó konfliktus és a vérfürdő – csakhogy nem jön. Tengerészgyalogosunk, tudván, hogy egy egész kisvárosnyi korrupt zsaruval áll szemben, élükön Sandy Burnne rendőrfőnökkel  (Don Johnson), előrántja katonai tudástárának filmes szempontból mindenképpen legmeglepőbb eszközét, a taktikai visszavonulást.

Ez meglepő fordulat egy akciófilmben, de a Rebel Ridge jelentős része pont erről szól:

alkukról, visszakozásról, újratárgyalt, majd megszegett alkukról, újabb ajánlatokról, amit persze többször is átír a tény, hogy egy sarokba szorított Summer nevű bírósági dolgozó (AnnaSophia Robb) közben a maga harcát vívja a zsarukkal. Eközben kiderül, hogy a haldokló kisvárost valójában a rendőri korrupció tartja életben az elkobzott pénzekkel és óvadékokkal, ami persze mit sem változtat a végkifejleten, mert mégiscsak egy akciófilmről van szó, hiába feledkeznek meg erről többször is.

Forrás: Netflix

 

Az alkotók mentségére szólva, volt egy komoly hátráltató körülmény. Terry szerepét eredetileg John Boyega kapta meg, akivel le is forgatták nagyjából a film felét, amikor összeugrott a rendezővel és távozott. Felteszem, a felvett anyagok között számos akciójelenet is volt, amit aztán a pótlásként érkező Aaron Pierre-rel már nem volt pénz felvenni,

hiszen így is egy kisebb vagyon ment el arra, hogy gyakorlatilag újrakezdjék a filmet.

Pierre egyébként nem volt rossz választás, az eddig csak A látogató című filmben látott színész a furcsán trimmelt bajuszkája ellenére is magabiztos jelenléttel bír a vásznon, meglepően szürke szemeiben van valami nyugtalanító, a már emlegetett sok alkudozás, tárgyalás, visszavonulás pedig részben azért működik a cselekmény szempontjából, mert az általa eljátszott visszafogottság és önfegyelem alatt érezhetően forrnak az indulatok.

Forrás: Netflix

 

A rosszfiút játszó Don Johnson persze rutinos vén róka, az ingujjából rázza ki a szerepet, igaz, nem is tesz hozzá semmit. Nála izgalmasabb AnnaSophia Robb egy viszonylag jól megírt szerepben, de mindez nem teszi kiemelkedővé a különben tisztességesen megírt, épkézláb történettel és szereplőgárdával megáldott, alapjáraton mégis teljesen átlagos filmet, amihez járhatott volna egy kicsit jobb, élénkebb látványvilág is. A Rebel Ridge pont az a fajta film, ami elég jó ahhoz, hogy kitűnjön a Netflix heti kínálatából, és pár napig listavezető legyen, hogy aztán később teljesen el is feledkezzünk róla. Az viszont esélyes, hogy Aaron Pierre-ről hallani fogunk még, ahogy az is, hogy Jeremy Saulnier készít majd ennél jobb filmeket is. Pláne akkor, ha menet közben nem lép le a főszereplője.

Értékelés: 7/10