Anna Kendrick első rendezése megtörtént eseményeket dolgoz fel arról, amikor egy sorozatgyilkos nyert meg egy randiműsort. De ebből a változatból az derül ki, hogy még így is ő volt a legrendesebb pasas az összes közül.
Évekkel korábban futottam bele egy cikkben egy rakás régi, kissé megfakult, félig amatőr fotóra, melyek fiatal nőket ábrázoltak kicsit feszélyezett, de őszinte mosollyal. Kiderült, hogy a képeket egy sorozatgyilkos, bizonyos Rodney Alcala készítette. Mivel az azonosítatlan lányok nevét nem lehet tudni, ahogy azt sem, hogy Alcalának összesen hány áldozata volt, valószínűsíthető, hogy sokukról közvetlen a gyilkosság előtt készült a fotó, akkor, amikor engedtek egy vadidegenek unszolásának és közel engedték magukhoz azt, aki percekkel később végzett velük. Hátborzongató volt ezeket az arcokat látni, és több szempontból hátborzongató a Nő a reflektorfényben, Anna Kendrick első rendezése is, amely Alcaláról szól, és a nőről, aki megúszta a vele való találkozást. Meg egy másik lányról, de róla később.
Ez a lány egy reménybeli színésznő, Cheryl Bradshaw (Kendrick), akinek nem megy túl jól a szerepkeresés, így ügynöke végül egy rendhagyó munkát talál neki: a The Dating Game című televíziós műsorban ő lesz a lány, akinek három, paraván mögött ülő férfi közül kell választania, miután azok válaszoltak a kérdéseire. Mint tudjuk, mivel megtörtént eseményről van szó, Cheryl végül a rendkívül magabiztos Alcalát választotta,
aki ekkor már legalább öt gyilkosságon volt túl,
de így volt mersze megmutatni magát a világnak, amivel komoly kockázatot vállalt. A közönség sorai között ugyanis ott ül egy lány, aki már összefutott Alcalával, de megúszta, nem úgy, mint a barátnője. Csakhogy se a pasija nem hisz neki, sem a show biztonsági embere, sem a rendőrök – persze színes bőrű lányról van szó, hogy egész biztosan megértsük, milyen előítéletek működtek.
Ami picit szájbarágósnak tűnhet, pedig igaz, ahogy a stáblista előtti feliratokból megtudjuk, a férfit egy évtizeden át többen is jelentették a rendőrségnek, de nem történt semmi. Valójában történt, csak nem elég, ami utólag a legtöbb sorozatgyilkos esetében kiderül. Alcala egyébként nem olyan hippi fazon volt, mint amilyenre az egyébként kellően fenyegető, de kissé „puha” Daniel Zovattot vették, inkább kicsit David Hasselhoffra hajazott, szó szerint is, ahogy Cheryl Bradshaw is teljesen más alkat volt, de hagyjuk meg az alkotói szabadságot Anna Kendricknek első saját rendezésénél. Akinek azért volt segítsége is egy társrendező, Ian McDonald (Atomgyilkosság) személyében, és el is kelhetett a segítség, hiszen Kendrick önmagára osztotta a címszerepet, és ő maga játszotta el a nőt a reflektorfényben. A kérdés, csak az volt, mit hoz ki a karakterből és a valóban bizarr, hátborzongató alaphelyzetből. Alapvetően nem túl sokat.
Kendrick úgy játssza el Cherylt, hogy gyakorlatilag önmagát adja, vagy ahogy önmagát láttatni szeretné: egy szimpatikus, öntudatos nőről van szó, aki mindig jól dönt és hallgat a megérzéseire. Igaz, Cheryl a három, számára nem látható versenyző közül ugyan a gyilkost választja, de a másik két pasas sem sokkal jobb nála, a válaszaik pedig olyanok, mintha egy feminista kézikönyv
„Mit nem akarunk hallani egy férfi szájából”
fejezetéből lettek volna kiollózva, mondhatnánk, minden pasas szörnyű. Lehet, hogy igaza van, de az izgalmas rész sem lett annyira izgalmas. Tisztességesen megkapjuk a show-műsort, ahol még a műsorvezető is egy pöcs, a gyilkos pedig a többi versenyzőt is megfélemlíti, majd már a végén jön pár perc hátborzongatás, amikor Alcara megpróbálja hazakísérni hősnőnket, aki ekkor már tart tőle, bár még nem tud semmit konkrétumot. Szerencsére vannak ennél jobb és izgalmasabb részek.
Mivel a műsor már csak játékidejét tekintve sem töltené ki az egész filmet, kicsit ugrálunk az időben, hogy lássuk Alcara korábbi gyilkosságait, amik között vannak megrázóak is, hiszen pont azt látjuk, milyen könnyen férkőzik a neki megnyíló lányok bizalmába. És van egy lány, aki ellopja a show-t – tulajdonképpen az egész filmnek róla kellett volna szólnia. Egy otthonról elszökött, élelmes és éles nyelvű, de így is sebezhető lány (Autumn Best), aki képes volt feltalálni magát a megfelelő pillanatban – nem kitalált karakterről van szó! –, és akinek van egy olyan masszív kisugárzása, mint pár éve egy hasonló karaktert játszva Margaret Qualley-nek volt a Volt egyszer egy... Hollywoodban.
Értékelés: 7/10
