Rajzfilmes melegcsók miatt fenyegetik a Netflixet az iszlám államok

Közben bemutatkozott a meleg Pókember, és egy szivárványcsalád is a Peppa Malacban.

Szaúd-Arábia és a szomszédos közel-keleti országok felszólították a Netflixet, hogy távolítsa el az iszlámellenes tartalmakat. Bár nem részletezték, vélhetően az LMBTQ elemeket is tartalmazó filmeket és sorozatokat kellene törölni.

A bejelentést kedden tette meg az Öböl-menti Együttműködési Tanácson belül az Elektronikus Média Tisztségviselőinek Bizottsága, egy kereskedelmi és politikai szövetség, amely Szaúd-Arábiát, az Egyesült Arab Emírségeket, Bahreint, Kuvaitot, Ománt és Katart foglalja magában. Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek hasonló, külön-külön közleményt adott ki.

A szaúdi állami televízió egy interjút is sugárzott, amelyben egy „viselkedési tanácsadónak” nevezett nő a Netflixet a "homoszexualitás hivatalos támogatójaként" jellemezte. A televízió eközben kiblőrözött részleteket mutatott a Jurassic World: Krétakori tábor című animációs sorozatból, amelyben két tinédzser lány bevallja, hogy szeretik egymást, és csókolóznak.

Ez az epizód Magyarországon is kiverte a biztosítékot a Mandiner nevű lapnál, akik megkeresték a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságot (NMHH), amely egyelőre vizsgálódik a rajzfilmsorozatot illetően. Ha jogsértést tapasztal, akkor felkeresi a holland hatóságokat „a további szükséges intézkedések megtétele céljából”. (Erre azért van szükség, mert a Netflix egy Hollandiában bejegyzett társaság, amire a holland besorolási szabályok vonatkoznak.

Az Al Ekhbariya TV riportjában a vitatott francia Cukorfalatok című filmből is szerepeltek felvételek, egy felirattal együtt, amely azzal vádolta a Netflixet, hogy "a gyermekek egészséges nevelését veszélyeztető erkölcstelen üzeneteket” sugároz.

Bár a szunnita muzulmánok uralta Szaúd-Arábiában nincsenek a szexuális irányultságra vagy a nemi identitásra vonatkozó törvények, a házasságon kívüli szexuális kapcsolatok, beleértve a homoszexuális szexet is, szigorúan tilosak. Az azonos neműek közös megegyezésen alapuló szexuális kapcsolatát az eset súlyosságától függően halállal vagy korbácsolással büntetik.

A szaúd-arábiai mozik – amelyek csak 2017 óta működhetnek – áprilisban nem vetítették a Doctor Strange - Az őrület multiverzumában című filmet, miután a Disney elutasította a szaúdi hatóságok kérését, hogy vágják ki az "LMBTQ-utalásokat".

A Lightyear című Toy Story-előzményfilmet pedig, amelyben egy azonos neműek közötti csók szerepelt, a betiltották a királyságban és az Egyesült Arab Emírségekben – ahogy arról a Port is beszámolt.

A Netflix még nem reagált a vádakra.

Közben érkezett még két, az iszlamisták nyugalmának megzavarására alkalmas hír.

A Peppa Malac című gyermekrajzfilmben (ami amúgy Tarantino és kisfia kedvence) is bemutatkozott az első azonos nemű pár a szeptember 5-én sugárzott epizódban. A gyerekek először láthatták Penny szüleit, akit a jegesmedve így mutatott be:

Anyukámmal és a másik anyukámmal élek. Az egyik mami orvos, a másik mami pedig spagettit főz. Imádom a spagettit."
Forrás: Channel 5

 

Az Index pedig arról számolt be, hogy az Edge of Spider-Verse című képregényes esemény keretében, ahol számtalan, párhuzamos univerzumban élő Pókembert ismerhetünk meg, az 5. számban bemutatkozott a hálószövő homoszexuális variánsa is. A maszk azonban valójában nem Peter Parkert rejti, hanem Cooper Cohent, akit szülei kidobnak otthonról, miután kiderül róla, hogy a saját neméhez vonzódik, majd divattervezőnek áll, miközben a bűnt üldözi Web Weaver álnéven. A képességeire úgy tesz szert, hogy lecsapja azt a pókot, amelyik az ő világában élő Peter Parkert csípte volna meg.

Via: BBC / Variety / Independent / Index