Rejtélyes jég – Nem biztos, hogy az izlandi hamuemberek jót akarnak

Hamuval borított emberek kerülnek elő egy tűzhányó füstjéből egy távoli izlandi kisvárosban a Netflix új sorozatában, hogy megváltoztassák egykori szeretteik életét: a nagy kérdés persze az, jó vagy rossz értelemben.

Egészen különös lehet Izlandon élni, a mindentől távol, a világ végén lévő szigeten, ahol történelem előtti időkből visszamaradt, de még mindig működő vulkánok tarkítják a tájat, ahol mindenhol forró víz tör fel a föld alól, ahol valóságosnak tűnnek a régi északi legendák, és ahol nincsen McDonald’s. Egy hónapnyi folyamatos, tágra nyílt szemű csodálkozás után valószínűleg meghibbannék Izlandon, de imádom a filmjeiket és sorozataikat, mert a hely nyilván elképesztő hatással van a filmesekre. És persze ha izlandi filmesről beszélünk, akkor minden vetélkedőműsorban az első név, ami előkerülhet, az Baltasar Kormákuré (101 Reykjavík, Vérvonal, Everest), aki már megjárta Hollywoodot is, de rendszeresen hazatér dolgozni. Kormakurnak a sorozatok világa sem idegen, bár az Ófaerd (2015) című szériája nem jutott el hozzánk, a Netflixnek készített Rejtélyes jég (2021) igen, ahol ő volt mind az ötletgazda, mind a társforgatókönyvíró és a társrendező, illetve az egyik producer is.

A történet egy évvel a Katla nevű tűzhányó kitörése után játszódik egy Vík í Mýrdal nevű, a valóságban is létező izlandi kisvárosban, amit részben kiürítettek, ám sokan maradtak még, részben az alapvető szolgáltatásokat fenntartani, részben az itt dolgozó geológusok munkáját segíteni és a kíváncsiskodókat távol tartani. Csakhogy az üszkös hamuból különös, fekete agyaggal borított emberek bukkannak fel. Először egy svéd nő (Aliette Opheim) jelenik meg, aki húsz éve itt dolgozott, és a jelek szerint nem fogott rajta az idő, aztán egy fiatal lány (Íris Tanja Flygenring), aki az első kitöréskor tűnt el, és akit a húga (Guðrún Ýr Eyfjörð), a sorozat igazi főhőse oly sokáig siratott, majd megjelennek mások is, akik mind megváltoztatják közeli hozzátartozóik életét – a kérdés persze csak az, milyen irányba. Annyit kapásból elárulhatok, hogy ez nem derül ki csak úgy, kapásból.

A 8, egyenként 40-45 perces részből álló sorozat nem a villámgyors akcióra és a magasan egymás tetejére halmozott fordulatokra épít, hanem a karakterekre és a hangulatra. Azt nyilván könnyű elképzelni, milyen hangulata van egy félig-meddig szellemvárosnak, amit vastagon beborít a hamu, miközben a háttérben egy vulkán okádja magából a füstöt, aki pedig látott már izlandi filmet, az el tudja képzelni, milyen karakterek vonulnak itt fel. Természetesen nem hiányozhat innen sem a legismertebb izlandi színész, baltafejű, de roppant szimpatikus Ingvar Eggert Sigurdsson, aki azt a hallgatag szerelőt alakítja, akinek mind a svéd nőhöz, mind az egy év után előkerült lányhoz köze van. És ott van a sok jellegzetes kisvárosi karakter, a súlyos beteg feleségét ápoló rendőrfőnök (Porsteinn Bachmann), az egyetlen hotel ezoterikus tulajdonosa, a makacs gazda, aki még így sem hagyja hátra a jószágait, és ott vannak a geológusok a saját történeteikkel.

Mindez persze messze túlmutat egy kisvárosi történeten, hiszen ott van a misztikus szál, a feltépett sebek, a személyes drámák, és ki tudja, talán még egy kis földöntúli vonal is bejátszik. Kormákur és társai tökéletesen mozgatják a szereplőket és építik egymásra a különböző rétegeket, és végig ott lebeg a kérdés, hogy kik ezek a visszatérők és mit akarnak – és persze az is, mikor jönnek rá a városiak, hogy nem feltétlen azokkal van dolguk, akiket annak idején elveszítettek, bár ennél több spoilert ide nem akarunk betenni. A magam részéről pedig egyáltalán nem bánom, hogy a dolgok csak nagy sokára derülnek ki, mert a lassú tempó, a sokáig tartó bizonytalanság is tökéletesen alkalmas a feszültségkeltésre. Én egy kis száraz humort hiányoltam, ami amúgy is az északi mesék sajátja, de a Rejtélyes jég végig komoly marad, mint a vakbélgyulladás, és ez leginkább a széria zenéjén üt vissza: valahányszor súlyos érzelmek kerülnek elő, azonnal megszólalnak a hegedűk vagy egy templomi kórus, ami engem konkrétan eléggé zavart, főleg azért, mert minden más annyira jól működik. Főleg a látvány, a hangulat és a karakterek, ahogy azt már pedzegettük.

A sorozat érdekessége, hogy a Katla nevű vulkán valóban létezik Izlandon, és a mai napig aktív,  jellemzően 40-80 évente tör ki. Legutóbb viszont 1918-ban volt ilyen eset, tehát régóta esedékes az újabb kitörése, így Vík í Mýrdal lakosait egy ideje már arra kondicionálják, hogy ha bekövetkezik a katasztrófa, meneküljenek a település templomába, ami egy magas dombon áll. A vulkánt ugyanis egy gleccser több száz méteres jégrétege borítja, ami egy esetleges kitöréskor megolvad, és szökőárként zúdul rá a kisvárosra. És ez még Izlandon belül is egy elég különleges hely, nem igaz?

Értékelés: 7/10

Amennyiben értesítést szeretne kapni az olimpiával kapcsolatos Port.hu tartalmakról, kattintson ide és iratkozzon fel az értesítésekhez.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu