Szem nem marad szárazon, úgy ellopja Diana a show-t A koronában

Ha Elizabeth Debicki a 6. évadért sem kapja meg a Golden Globe-ot, akkor egészen biztosan ki fog törni a forradalom!

Korán jön idén a karácsony, a Netflix ugyanis november 16-án tette fel kultikus kosztümös történelmi tévésorozata, A korona 6. évadának első négy epizódját, a maradék hatra viszont majdnem egy hónapot kell várnunk, mert csak december 14-től lesznek elérhetőek.

Aligha árulunk el hét lakat alatt őrzött titkot azzal, hogy az új évad eseményeinek középpontjában Diana hercegné halála, és a tragikus  autóbalesetéig vezető út áll.

 

 

Az első három epizód hol tündérmesébe illően, hol kémthrillereket idéző, rémálomszerű ámokfutásokon keresztül mutatja be, milyen egyszerre szeretetteljes és zaklatott élet várt volna a „Szívek Királynőjére” és Dodi Fayedre a csillogó pompa és a villogó vakuk fényében, ha azon a bizonyos 1997-es nyáréjszakán nem csapódik az autójuk egy alagútba, miközben a sofőrjük (aki addigra már elfogyasztott pár pohárkával...) megpróbálja lerázni az őket üldöző motoros paparazzókat.

A negyedik részben pedig láthatjuk „Diana szellemét” is, amitől már hetekkel ezelőtt hangos volt a világsajtó, és sokan hidegrázást kaptak tőle – többek között maga Vilmos herceg is (természetesen mi is írtunk erről itt a PORT.hu hasábjain).

 

Aggodalomra szerencsére semmi ok, Diana természetesen nem lánccsörgető túlvilági jelenésként kísért a Buckingham-palotában, hanem

Károly és II. Erzsébet mardosó lelkiismereteként, hogy végre lefolytathassák azokat a párbeszédeket, amelyeket igazából akkor kellett volna, amikor a hercegné még élt…

 

Forrás: Netflix

 

Közhely, de igaz: csak akkor tanulunk meg igazán becsülni valamit, ha már elveszítettük azt. Ennél egyszerűbben nem is lehetne jellemezni A korona 6. évadát, ahol a volt felesége halála kell ahhoz, hogy az addig II. Erzsébet árnyékában mufurc buldogként tébláboló walesi herceg (akit ma már ugye III. Károlynak hívnak) végre összeszedje magát, és merjen ellentmondani az anyjának.

Az pedig, hogy valójában mit gondolt Károly és II. Erzsébet Diana halálakor, igazából nem is fontos, hiszen a Netflix bevallottan nem dokufilmet forgatott róluk, hanem egy kifejezetten hatásvadász, érzelmi húrokat megpendítő drámát, amitől szem nem marad szárazon!

 

Forrás: Netflix

 

A tragikus autóbalesethez vezető folyamatokat Shakespeare sem írhatta volna meg szebben. A sorozat tele van gyönyörűen megkomponált párhuzamos életutakkal:

  • miközben Diana Vilmossal és a kis Harryvel egy meseszép tengerparti villa mellett horgonyzó luxusjachton Saint-Tropez partjainál vakációzik önfeledten (már amennyiben önfeledt lehet egy vakáció egy falkányi paparazzifotós társaságában…)
  • addig Károly a ködös Angliában elkeseredetten próbál ugyanekkora médiaeseményt gründolni Kamilla 50. születésnapi partijából vagy épp a fiaival közös kirándulásból.

 

Forrás: Netflix

A korona 6. évada különösen erős abban, hogy a napnál is világosabb legyen: Diana és Károly a tűz és a víz, a kapcsolatuk sorsszerűen futott zátonyra, és a különélésük is csak keserű könnyeket ígér. A sorozat egyik epizódja briliánsan felépített dramaturgiával mutatja be párhuzamosan két fényképész munkáját. Az egyikük II. Erzsébet hivatásos fotográfusa, egy decens úr, akit még a felesége is azzal heccel, hogy jobban szereti a királynőt, mint őt. Ő az, aki a szemerkélő esőben kapja lencsevégre a skótszoknyás Károlyt és a fiait – miközben a napfényes Riviérán gyökeresen más módszerekkel dolgozik a hivatásos paparazzi Mario Brenna, aki a divat világát cserélte le a hiénaújságírók és lesifotósok kíméletlen mindennapi harcaira, ahol egy jókor jó helyen (és leginkább stikában) lőtt kép világhírt és milliókat hozhat a konyhára.

Arról, hogy mindez történelmileg hiteles-e, bizonyára megint egy seregnyi újságcikk fog születni – mi is készülünk majd egy ilyennel a napokban (ugyanúgy, ahogy a korábbi évadok esetében tettük). És talán az sem akkora tragédia, ha most a kronológia szerint épp aktuális miniszterelnök, Tony Blair nem kapott akkora játékidőt az egyes epizódokban, mint történelemformáló elődje, Margaret Thatcher a 4. évadban. Valahogy majd csak kibírjuk, elvégre nem Blair, hanem Károly és Diana azok, akik az egész világ számára olyan híres brit állampolgárok, mintha a Beatles és a Rolling Stones tagjai lennének.

5 dolog, ami nem stimmel A Korona 5. évadában

Egyesek szerint ez a történelmi sorozat eddigi legjobban sikerült évada, mások teljesen kiakadtak a pontatlanságokon. Kinek van igaza?

Tovább

 

Dominck West igencsak tisztességesen formálja meg ezúttal is az elfojtott érzelmeivel és az udvari kötelezettségeivel is komoly küzdelmeket vívó walesi herceget – de mégis Elizabeth Debicki alakítása az, ami felteszi A koronára a koronát. Ha a színésznő a 6. évadért sem kapja meg a Golden Globe-ot Diana megkapóan érzékeny és kedves megformálásáért, akkor egészen biztosan ki fog törni a forradalom!

Értékelés: 8/10

Kiknek ajánljuk? A brit uralkodócsalád és Diana hercegné fanatikus rajongói mellett leginkább azoknak, akik kéjesen ugranak fejeset a bulváros cikkek áradatába, miközben valószínűleg sejtelmük sincs, mennyi vér, verejték és könny árán kerül egy-egy hír az újságok címlapjára.