Egyre több olyan krimi készül, aminek középpontjában egy megvádolt gyerek vagy kamasz áll, így az igazi tétje nem csak az a történetnek, hogy elkövette-e a gyilkosságot, hanem az is, hogy pontosan mi történt, és hogyan ismerték/nevelték félre a szülei a vádlottat. Emlékezetes volt három évvel ezelőtt a Jacob védelmében az Apple TV+-on, de hasonló vizeken evez (még ha ott nincs is konkrét vád) a netflixes Drága gyermek is. Ami mindkettőben közös, hogy regényből készült minisorozatok, és most itt van a Látszólag normális című svéd Netflix-széria, amit Mattias Edvardsson azonos című könyvéből forgattak. Ebben egy 19 éves lányt vádolnak meg azzal, hogy meggyilkolta a nála jóval idősebb, harmincas éviben járó pasiját. Két klasszikus krimi-kérdésre várjuk a választ: tényleg ő tette-e és miért kellett a fiúnak meghalnia?

De nem innen indul a sztori, hanem négy évvel korábban, mikor a 15 éves Stella Sandell (Alexandra Karlsson Tyrefors) edzőtáborba megy, ahol kicsit

flörtöl az edzőjével, aki ezen felbuzdulva megerőszakolja a lányt.

Feljelentés nem történik, mégpedig azért, mert Stella anyja, a jogász Ulrika (Lo Kauppi) lebeszéli az apját, a lelkész Adamet (Björn Bengtsson): mivel nincs bizonyíték az erőszakra, és csak a lánynak lenne kellemetlen az eljárás, annyiban hagyják az egészet. Ezután úgy tesznek, mintha mi sem történt volna, élik tovább „látszólag normális” életüket. Ez azonban nem csak egyszeri, ám annál súlyosabb hiba, a Sandell-házaspár egyáltalán nem foglalkozik a gyerekével, épp csak annyira figyelnek rá, amennyire nekik jól esik, és azt is legönzőbb módon. Négy évvel később vesszük fel a fonalat, amikor Stella egy robogót kap szülinapjára, hogy ne kelljen biciklivel járnia. Még jó, hogy pénzt kért a szüleitől, mert épp egy utazásra gyűjt, de ezzel mit sem törődve, a desszertről kezdenek diskurálni a szülinapi ebéden. Klasszikus hárítás: akit csak saját maga érdekel, az témát vált, ha másokról van szó.

A sorozat hat rész alatt, számtalan időugrással mutatja be azt a folyamatot, ami a gyilkossághoz vezetett, és azt, hogy miként kezelik a szülők mindezt, mi lesz a lányuk sorsa, és hogy mi is történt valójában a gyilkosság napján. A Látszólag normális több idősíkon fut: az egyikben megismerjük Stella és a már kezdetektől antipatikus, idősebb pasija, Chris (Christian Fandango Sundgren) kapcsolatának történetét, a másik pedig a lány letartóztatása után játszódik. Természetesen a nézőt elsősorban az izgatja, mi történt a kettő közt, és miért kellett meghalni a Chris-nek (meg persze, ki ölte meg), de épp ennyire izgalmas és fontos, hogy miként reagálnak minderre a szülők. Ulrika és Adam ugyanis egymás után hozzák a legrosszabb döntéseket, míg a lányuk az előzetesben várja a tárgyalást. Elsőre úgy tűnhet, a szülők végre rádöbbentek, hogy van egy lányuk, aki nagy bajban van, és tenni kéne valamit érte, de a berögzült jellem szorult helyzetben sem változik: tetteik épp olyan önzőek, mint korábban, csak most nem egy robogó a tét.

Átgondolatlan, kétségbeesett tettek tömkelegét látjuk, és egyik mögött se érződik, hogy foglalkoznának azzal, hogy milyen következményei lesznek mindennek Stellára.

Ahogy a megerőszakolás után, úgy most sem törődnek vele igazán. A történetnek több olyan pontja is van, ahol a szülők jóval hamarabb megállíthatták volna a tragédia felé vágtató eseményeket, de megint csak ugyanaz az történt: nem foglalkoztak a lányukkal, fontosabb, hogy egymást marják, mint hogy meghallgassák őt, mikor szólt, beszélni akar velük.

A Látszólag normális tele van leheletfinom motívumokkal, utalásokkal, olyanokkal, amire csak a skandináv krimik képesek. Nem mond ki mindent, nem rág a szánkba minden összefüggést, csak egész egyszerűen megmutatja, és észre kell vennünk. Nem azt mondom, hogy azonnal ki lehet találni, ki ölte meg Chris-t, de

idővel rá lehet jönni, mi történt, ám még így is meg tud lepni egy csavarral a sztori.

Miközben például azt, hogy Chris és Stella erőszaktevő edzője mennyire hasonlítanak egymásra, egyáltalán nem mondja ki, de végig ott van a szemünk előtt. Épp ennyire komplex egy-egy jelenet is, több regisztert mozgat és tele van olyan gesztusokkal amik emberivé teszik az egészet: aki látta már az emlékezni fog arra, amikor Ulrika másodjára látogatja meg édesapját, és nem csak elintézi, amiért ment, de az apja arcát is megsimogatja, aki már egyáltalán nem ismeri fel a lányát.

Az egyetlen, de annál nagyobb fekete pont azért jár, ahogy az apa, Adam karakterét kezelték. Az anya, Ulrika elég sok szerepet kap jogászként is a történetben, de

Adam inkább apaként van jelen, az, hogy lelkész, semmilyen jelentőséggel nem bír a sztori szempontjából,

lehetne akár parkettacsiszoló vagy mozigépész is. Ráadásul a magyar fordítás egyáltalán nem következetes abban, hogy milyen felekezethez tartozik Adam: hol papként, hol lelkészként emlegetik, de nagyon nem mindegy (a helyes megoldás nyilván lelkész, mert máshogy nem igen lehetne családja.)

még több skandináv krimi

Kihagyhatatlan skandináv krimisorozatok

A napokban került műsorra (Duna Tv) a közmegegyezés szerinti legjobb skandináv sorozat, A híd, és ennek örömére gyűjtöttük össze a legjobb hasonló krimisorozatokat. Egészségetekre!

Tovább

A Látszólag normális egyik legnagyobb erőssége, hogy végig fenntartja az érdeklődést, egy pillanatra sem törik meg a ritmusa, és folyamatosan képes úgy csavarni a sztorit, hogy újabb és újabb meglepetésekkel szolgál – ebben persze nagy segítségére van a több idősík. Emellett

ismét egy olyan sorozatot láthatunk, ami egy tabutémával, a nemi erőszakkal foglalkozik.

Sőt, inkább annak következményeivel: a történet talán legfontosabb pillanata az, amikor a táborban történt erőszak után Stellát arról faggatja az anyja, hogy mit tett, mikor a férfi megerőszakolta: Mondta-e, hogy nem akarja? Ha igen, hogyan mondta? Próbálta-e ellökni magától? Világosan kifejezte-e, hogy nem akarja a szexet? – meg ehhez hasonló kérdések egy olyan kamasz lánynak, aki teljesen lefagyott a nemi erőszak közben. Ez az egyik legmegrázóbb jelenet a filmben, és minden más ebből következik.